Pekárovics Olivér

Élnünk kellett volna

Négy éve kezdődött minden
A semmiből úgy hirtelen.
Megjelentél, és életem
Legfontosabbja lettél énnekem.

Lehet, nem tudod, de még mindig szeretlek,
Talán ez így marad, és örökre kereslek.
Összetörtél, mégsem haragszom Rád igazán,
Sajnálom, ha úgy érzed, nem számítasz már.
Hidd el, ez nincs így, csak döntést hoztam már;
Túl kell lépnem rajtad, még ha fáj is akár.

Ott voltam és segítettem,
Ameddig tudtam, reménykedtem.
Most tovább kell mennem,
És a jó útra kell lelnem.

Sokat bántottak, de azt hittem, megúsztam,
Eközben pedig én mégiscsak szétcsúsztam.
Mindenáron próbálok jól lenni most már,
Alakítom az életem, hogy felépüljön az álomvár.
Csinálok én bármit, lopok, csalok akár,
Rongálom az iskolát, hogy figyeljenek végre rám.

De így is sötétben maradok,
Egyenetlen utamon egyedül haladok.
Néha van útitárs,
De van, hogy csak futni látsz.

Nem lesz könnyű semmi sem az életben,
Tapasztaltam már, jönnek a dolgok kéretlen.
Én nem fogom feladni, harcolok, amíg csak bírok,
Lehet, nem jó ötlet, de sok mindent leírok.
Te is továbblépsz nemsokára, remélem,
És előbb lelsz örömre, mint ahogy én azt elérem.

Véghezviszed vágyaid,
Átéled álmaid,
Nem térsz rá más útjára,
És nem kerülsz zsákutcába.

Köszönök mindent, mit adtál nekem,
Élveztem nagyon, hogy itt lehettem.
Sok mindent tanultam Tőled ez idő alatt,
Többet, mint más bárkitől is kaphat.
Remélem, én is tudtam adni valamit neked,
Ami az életedbe valakitől kellett.

Éld az életed!
Én is élem az enyémet.
Bár másként kellett volna,
Mégsem tettük összefogva.

Egy történet vége egy másiknak a kezdete,
Sosem tudhatod, hogy mikor mi lesz benne.
Kérlek, hogy adj esélyt annak, mi veszélyes,
Tudod, mit annak vélsz, lehet, hogy esélyes.
Most még sajnos, nem tudom, hogy
Mi lesz majd a jövőben, de

"Ha kérdezik, hogy éltem-e
Mit mondjak majd, mit mondjak majd?
Ha kérdezik, hogy éltem-e
Majd azt mondom, hogy..."