Szerző

Átyim Lászlóné

Életkor: 54 év
Népszerűség: 185 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 156 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2022. január 4.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (29)

Átyim Lászlóné

Augusztusi pillangók

Petra kislányom eltávozott

Tragikus történet,
Oly hirtelen jött,
Mire észbe kaptunk,
Már eltemettük őt.

Felfogni ép ésszel
Ezt soha nem lehet,
Hisz vidám volt,
Boldogan mindig mosolygott.

Imádtuk őt nagyon,
A drága kis angyalt,
Küzdöttek érte az orvosok,
De hiába már.

Néhány nap után
A drága kincsünk
Pici szíve váratlanul
Megszűnt dobogni, s leállt.

Felfogni nem tudtuk,
Hogy mi is történt vele?
Sportoló tini volt,
Hisz sok-sok ember szerette.

Csend és némaság
Hallani a sok fájó szívdobbanást,
Értetlenül állunk némán
Hófehér koporsója mögött.

Egy év után a terasz korlátján
Leszállt egy gyönyörű pillangó,
Szárnyát mozgatva
Szomorúan nézett rám.

Én éreztem, hogy ő az,
A drága kislányom,
A lelke eljött hozzám,
Hogy megvigasztaljon.

Most a szívemben hordom,
Míg meg nem született,
Szívem alatt hordoztam,
De örökre a szívem fölött őrzöm.

Azóta is minden augusztusban
Sok-sok pillangó a teraszomra száll,
Az én kis drága kincsem
Még a mennyországban is sok barátra talált.

Így megnyugszik a szívem,
Hogy nincs egyedül,
De itt vagyunk mi is neki,
Hordom a szívemben mélyen legbelül.

El-elcsukló hangon
Felkiáltok néha,
Gyere vissza, kincsem,
Hisz a te helyed még a Földön volna.

Elmondok én mindennap
Teérted egy imát,
A jó Isten vigyázzon
Odafent a mennyben terád.

Míg én élek, őrzöm sírodat,
Míg a szívem dobban,
Teérted is dobban
Míg a két lábam bírja, hozzád visz az utam.

2021. december 18., Kolléganőm kislányának, Tót Petra emlékére. Aki 13 évesen elhunyt egy hét leforgása után. Leukémiában szenvedett, utolsó stádiumban volt. Elhunyt: 2013. 08. 02.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Locoen2022. április 19. 12:59

Igazán megható, könnyfacsaró, mély fájdalommal, gyásszal, hiányérzettel és szomorúsággal teli, megérintő és magával ragadó, intim és megrázóan leíró, mégis magasztos és méltó tüzet lobogtató, kis érző bensőből fogant, alázatos megemlékezés. Lélekből gratulálok bátor szavaidhoz, kedves Gyöngyi!

Először is kívánom, hogy az eltávozott kis gyermek lelkét a Tökéletes Gondviselő Édesapa és a Dicsőséges Krisztus vigyázzák! Óriási, szinte felfoghatatlan fájdalom ez a szőlőknek, családtagoknak, hiszen a gyermek az, aki a szülőt túléli, és nem fordítva. De azt tudni szükséges, hogy az Atya akaratának mindig oka van, és semmi sem történik az életben véletlenül, céltalanul. Ő már eltávozott a hívásra, de vélhetően már a Mennyek országának lélekelevenítő édenében él örökké boldogságban és szabadságban. Krisztus megmutatta nekünk, hogy nem a halálé a végső szó, hanem az életé! A halál az ember életének talán legfájdalmasabb élethelyzete, de szükséges stáció. A test, amikor köteléket alakít ki, ahhoz ragaszkodik, és alig akarja azt elengedni. A Biblia valahogy úgy írja (nem szó szerint idézem), hogy amikor valaki eltávozik, főleg aki igaz életet élt, akkor nem szabad szomorúnak lenni. Mert amikor főleg egy gyermek távozik el, ő az igaz Életbe tér meg. Persze a családnak egy óriási fájdalom, de talán ennek fényében könnyedebb az elengedés is, hiszen megszűnik, feloldoztatik a földi fájdalmak alól. Vigaszt és hitet kívánok Bennük!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, áldott hittel és értékadó ihlettel karöltve, és várlak szeretettel legújabb versem kapcsán (is)!

Üdv.

Tamás

Locoen2022. április 19. 12:57

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

lorso2022. március 23. 22:59

Szívszorító emlékezésednél szívvel voltam.
Zsolt

Taki2022. február 21. 10:44

Szívszorító történet, és alkotás. Szívelem!

lizomka2022. január 21. 19:23

Csak sírok ....
Nem tudom mit mondhatnèk, anya vagyok több magzatom vesztettem el, de ez mèg szörnyűbb....


❤🙏🕊

Abraks_Anna2022. január 14. 23:08

Megszakad a szív! Nyugodkon békében!

tomorg2022. január 9. 18:53

Szomorú alkotás...
szeretettel olvastam...szívvel gratulálok
♫ Gábor ❤
BÚÉK!

Nichi-ya2022. január 8. 17:32

Szomorú szívvel olvastam szívszorító soraid.

lnagypet2022. január 5. 18:35

Megdöbbentő történet, szívfájdító versben közreadva,
együttérzéssel, könnyes szemmel olvastam!
Szívvel, szeretettel: Z Nagy L

CD57.sz2022. január 5. 18:09

Együttérző szívvel:
Klári

Martonpal2022. január 5. 11:20

Nagyon szép megható vers.
Szívvel...attila

uzelmanjanos9562022. január 5. 08:49

Szomorú versed meg könnyeztem:János

Leslie20162022. január 5. 08:00

Megkönnyeztem.
Fájdalmas tragikus történet.
Részvétemmel nagy szív versedre.
László

1-9-7-02022. január 4. 23:05

Erre nincsenek szavak Szívszorító versedhez szívet hagyok szeretettel Anikó

m.falvay2022. január 4. 21:04

Nagyon fájdalmas szívet tépő történet .
Szível Miki

Motta2022. január 4. 20:59

Fájó szívvel olvastalak.
Motta

B...yL...o2022. január 4. 19:44

Szívszorító költeményed megrendültén olvastam. Az élet kegyetlen.
László

orpheus35352022. január 4. 19:02

Édes Istenem! Csodálatos, hogy megírtad versben!

anci-ani2022. január 4. 18:25

Szívbemarkoló, fájdalmas versed nagyon megérintett Gyöngyikém!
Soha sem lehet feldolgozni egy ilyen szörnyű csapást az élettől...
Szívvel, szeretettel, együttérzéssel olvastam!
Anci

Törölt tag2022. január 4. 18:24

Törölt hozzászólás.

41anna2022. január 4. 16:16

❤️13. Szívszorító sorok!

Melinda

JohanAlexander2022. január 4. 16:06

Könnyeket csaltál szemembe.
Hatalmas szívet küldök.

molnarne2022. január 4. 15:45

Szívszorító fájdalmas sorok nagy szív szeretettel:ICA

John-Bordas2022. január 4. 15:28

A szívem szakad meg drága olvasni versedet,a fájdalom meg nekem is sok,bár cserelhettem volna vele,az Úr legyen veled, szívvel szeretettel, ölellek János

lejkoolga2022. január 4. 15:20

Szívszorító emlékezésednél együttérző szívvel voltam.
Olgi

Zsuzsa03022022. január 4. 15:11

Megkönnyeztem...
Szívbemarkoló versed megírásához
szeretettel,
elismeréssel, tisztelettel gratulálok!
BUÉK egészségben, szeretetben, békességben:
Zsuzsa

MarcziM.Mathias2022. január 4. 15:01

Szívfacsaró versedet nem lehet könnyek nélkül olvasni!
Angyalok vigyázzanak és vigyáznak reá!!
Szomorú szívvel, figyelőt hagyva:
Mathias

Mesiko-szan2022. január 4. 14:41

Ez olyan szomorú! :(

Csendhangjai2022. január 4. 14:07

Egy gyermek elvesztésénél, semmi nem lehet fájóbb!
Megható soraidnál, szívvel gratulálok!
Klára

feri572022. január 4. 14:03

Szörnyű egy gyermek elvesztése,
Megható szomorú gyászversed átéreztem.
Szívvel, szeretettel.
Feri

dobosigyorgy2022. január 4. 13:49

Megható versednél szívet hagyom.
Szeretettel: Gyuri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom