Vadász Piroska

Levél nagyapához...

A mérhetetlen távolságon át
küldöm hozzád ezt a levelet.
Repítse a novemberi szél
az országba, hol annyi lélek él,
de visszatérni onnan nem lehet.
Mikor elmentél, mert elvitt a rák
- talán hibás volt ebben a pipád -,
hiányodat még nem fogtam fel.
Gyermek voltam, kit a halál alig érint,
s nem nagyon érdekel.
Sok év telt el azóta, nagyapám!
Valahogy most eszembe jutottál,
ahogy a konyhában pipázgattál.
Barna, piros arcú, kék szemű apóka,
ki azt mondta nekem: "Csillagos egem."
És én ezt soha el nem feledem!
Búcsúzóul elmondom még,
hogy felnőttkor, mit annyira várunk,
nem is olyan szép.
De félre bánat! Szálljon levél,
repítse a novemberi szél.
Ha megkapod majd, kérlek, válaszolj.
Egy hópehellyel, mely arcomra hull,
vagy lágy szellővel, ha eljön a tavasz.
Simogass meg, s én megérzem azt.