Szerző
Bakos Erika

Bakos Erika

Életkor: 63 év
Népszerűség: 379 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 337 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. november 7.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (42)

Bakos Erika

korosodó

"rögtönzések"

ha elszállnak az évek
és ritkul minden kis halál
hóarcomon a szarkaláb fészek
gyermekmosolyt inhalál

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Locoen2022. február 27. 15:12

Igazán megérintő és magával ragadó, komoly és húsba maró, tömör, mégis gazdag belbeccsel és bölcs mondanivalóval teli, kis figyelmes bensőből fogant, érzelmes és kifejező vallomás.

Olykor valóban nem szükséges a szavak szaporítása, hiszen Krisztus is elmondta, hogy amikor imádkozunk, akkor ne legyünk bőbeszédűek, hiszen az Atya jól tudja mit szeretnénk, mielőtt még azt kérnénk Tőle. Pár szó, mégis milyen sokat képes adni a lelkület, amiből fogant, és a mondanivaló, amely mindig aktualitással bír, főleg a mai világban van súlyozott fontossága, szerepe. Igen, amikor öregszik az ember, akkor egyre távolabb kerül a drága Teremtő Atyának és a Dicsőséges Krisztusnak a kegyelmétől, hiszen a világ ingerei hatásra a szíve megkeményedik. Fél az elmúlástól, fáj számára a testnek tünetei, amely valójában a léleknek agóniája. Mintha minden lelassulna, így nagyobb hangsúlyt kap a múltba révedés, a befelé tekintés. És ahogyan közeledik a vészterhes elmúlás, úgy vágyja az ember viszont azt a gyermeket, aki egykoron volt, vagy aki szeretett volna lenni. Test által fiatal újra senki sem lesz, de a lélek kortalan, és örök is, ha a bizalom Beléjük van vetve. A kisded ott lakozik mindenki lelkében, és ahhoz bármikor vissza lehet térni, hiszen mindenki, aki igaz módon kér, az kapni is fog.

Sok sikert kívánok a továbbiakban, áldott hittel és értékadó ihlettel karöltve, és mindig szeretettel látlak nálam!

Üdv.

Tamás

Locoen2022. február 27. 15:11

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Sokcsok2022. január 8. 15:48

Tetstik, kis versed és szívem mellette felejtettem! :)

legland2021. november 22. 07:20

Rögtönözve is jól írsz! :)

vamosiistvan2021. november 13. 17:06

...igen,így van.Szívvel,tisztelettel:V.István

Czirbela2021. november 12. 08:40

Kifejező kép!
Szívvel: Béla

Nichi-ya2021. november 11. 18:16

Nagyon jó lett! Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

tatika2021. november 9. 14:25

Remek. Szívvel Éva

logosz2021. november 8. 10:42

Remek lett! Szívvel, Gábor

Tamandy2021. november 7. 22:05

💓

Dram2021. november 7. 21:19

Tömör sokat mondó sorok.
Szívvel; András.

Molnar-Jolan2021. november 7. 21:13

Remek négysoros.

Golo2021. november 7. 19:21

Kevés szóval is sokat lehet mondani.
Ölellek.
Mila 30.♥

valosag2021. november 7. 19:00

Rövid, tömör megállapítás.
Remek vers!

anci-ani2021. november 7. 18:36

Nagyszerű négysoros drága Erikám!
Kit érdekel a kis "szarkaláb fészek"?
ha gyermeki a mosoly, ami megigéz...
Szívvel, szeretettel gratulálok:
Anci

lejkoolga2021. november 7. 18:27

Tetszéssel, szívvel olvastam kiváló négysorosod drága Erika!
Egyedien szép gondolat!
Olgi

AndrejMlotko2021. november 7. 17:50

De szép.
Gratulálok

Zsuzsa03022021. november 7. 17:45

Sokat mondó, szép versedhez szívvel gratulálok.
Csodaszép őszi napokat kívánok, jó egészségben.
Üdvözlettel:
Zsuzsa

Evanna2021. november 7. 17:29

Szép gondolataidat szívvel olvastam!
Evanna

ditte1422021. november 7. 16:35

Drága Erika!

Telitalálat!
Sokat mondó négysoros!
Nagy szívvel, szeretettel
olvastam:
Erzsébet

lnagypet2021. november 7. 16:24

A rögtönzés diadala ez a csodavers, a mai délutánom
egyik kedvence! Szívvel: Z Nagy L

Törölt tag2021. november 7. 15:40

Törölt hozzászólás.

csillogo2021. november 7. 14:50

Erikám🤗💗

S.MikoAgnes2021. november 7. 14:22

Szépséges költői gondolat remek négy-sorosban, drága Erika!
Hatalmas elismerő 💝-vel,
szeretettel: Ági

MarcziM.Mathias2021. november 7. 13:30

Remek!
Figyelővel küldök érte szívet!
Gratulálok:
Mathias

John-Bordas2021. november 7. 13:03

Frappáns, tetszett szívvel olvastam ölel János szeretettel

feheryndigo2021. november 7. 12:02

De szép az öregedés versedet olvasva. 🤍 Krisztina

Martonpal2021. november 7. 10:26

Nagyszerű
Szívvel gratulálok...attila

kicsikincsem2021. november 7. 10:22

Remek sorok, szívvel gratulálok!
Ilona

orpheus35352021. november 7. 09:09

Rövid kis rögtönzésedre szívet küldök:Ildikó

JohanAlexander2021. november 7. 09:07

Erika, szívvel gratulálok.

tomorg2021. november 7. 08:27

Remek alkotás, gratulálok ❤
♫ Gábor ❤

VaradyEndre2021. november 7. 08:13

Remekül megírt vers.
Nagy szívvel gratulálok alkotásodhoz.
Endre

negyvenkilenc2021. november 7. 07:59

Nagyon találó felismerés! Szívből gratulálok!

Pflugerfefi2021. november 7. 07:23

Nagyszrrű "rögtönzés" !
Szívvel gratulàlok!
Feri.

gypodor2021. november 7. 07:21

Remek négysoros
szívvel
Gyuri

955kondoros2021. november 7. 06:35

Kedvesen "bánatos" szép négysoros.Szívvel szeretettel:András

feri572021. november 7. 06:33

Megható csodálatosan szép sorok Erika.
Első Szívvel gratulálok.
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom