Fehér folt
Pókháló őrzi az elfeledett festményeket,
érinteni fáj, nem engedi az emlékezet.
Hideg csarnok csak a világ körbe fényemnek,
beborít a sötétség, ha többé nem érezlek.
Hamis zongorába sírt ígéretek suttognak,
őrülten szeretlek, Tőled elválasztani nem tudhat.
Sem idő, sem erős akarat, sem halál.
Mert szeretetből szövődött köztünk a szent fonál.
Ha felborít az élet érte minden megszokást,
eltáncolod velem, mondd, az utolsó felvonást?
Mielőtt az útjaink végleg elválnak,
mit mondasz utána, kik voltunk egymásnak?
Én azt fogom mondani,
Te voltál az egyetlen,
aki miatt megérte...
Embernek születnem.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
danhauser2022. július 18. 07:44
Gyönyörű vers! Szívvel, és figyelővel gratulálok!
Imre
Gweenda2021. november 14. 11:42
Nagyon szép szerelmi vallomás! Szívvel, szeretettel gratulálok, Kata
Elise2021. november 6. 11:32
Nagyszerűen megírt vallomás!
Szívvel; Elise
kicsikincsem2021. november 5. 11:15
Tetszett a versed, szívvel gratulálok!
Ilona
Leslie20162021. november 5. 07:08
Szép vallomás.
Szívvel.
László
feri572021. november 5. 04:35
szomorú, csodálatosan szép alkotásod.
Szívvel olvastam.
Feri
Mikijozsa2021. november 4. 18:18
hol van még az utolsó felvonás te lány, hisz oly fiatal vagy nagyon szép a versed gratulálok szívvel szerelemmel
MarcziM.Mathias2021. november 4. 17:50
Nagyon szép mély érzésű kérdések!
Megérdemled, hogy figyelőmbe vegyelek!
Első szívvel:
mathias