Porapród
Volt egyszer egy mondatvégi,
világvégi, sorvégi pont,
mi véget ért. Ez volt a gond.
Könyvvé vénült teste téli
képe mímelt őszi alkonyt.
Porszemekből szőtt rá zakót
a feledés dohos keze,
és ő pőrén pózolt benne.
Göncében az apró apród
andalgott a tükör fele.
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem,
miért szép az örök magány?
Miért üres a Kánaán,
melynek falát foggal védem,
s tíz lakat lóg az ajtaján?
Miért díszít úri bársony,
s miért porzik, ha eltemet?
Pont vagyok csak, halk lehelet,
csöpp pecsét a megnyugváson,
mit feltépni sosem lehet.
A tükör csak némán nézte
a rongyokba szőtt könyvecskét.
A könnynedves kis könyvmesét.
Tükröm, tükröm, álomkép-e
száz szilánkban az ébrenlét?
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
hillailaszlo-ve2021. október 18. 21:03
"Miért díszít úri bársony,
s miért porzik, ha eltemet?
Pont vagyok csak, halk lehelet,
csöpp pecsét a megnyugváson,
mit feltépni sosem lehet."
Remek, egyedi stílus!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci
John-Bordas2021. október 12. 13:53
Kedves Ákos,rebellis hangulatú vers ( és talán jó okod van rá) kitűnően megírt vers az biztos,nekem tetszik.Az ateizmus ( ahogyan én látom) félúton van a spirituális megértés útján.A spiritualitás legszebb része az,hogy mind a pozitív ( mások szolgálata) mind a negatív ( önmagunk szolgálata) egyenlő eséllyel indulhat ebben a " versenyben".Szivet hagytam versednel szeretettel ölel János
kicsikincsem2021. október 12. 12:01
"Pont vagyok csak, halk lehelet,
csöpp pecsét a megnyugváson,
mit feltépni sosem lehet."
Tetszett, szívvel gratulálok!
Ilona