Szerző

Voodoo

Népszerűség: 414 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 535 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. szeptember 17.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (25)

Voodoo

Hét kicsi láng

Ikerszonettek négy szólamra

Mikor megszülettünk, csillagok gyúltak,
beragyogták az égboltot felettünk,
megjósolták jövőnket, s nem hazudtak,
követtek minket, akárhová mentünk.
Ha szerelmesek lettünk, jött egy újabb,
ám el is illant, ha elmúlt szerelmünk,
kár, hogy egyszer maguktól kialusznak,
eltűnnek sorban, mire megöregszünk.
Míg szíved dobban, nem késő szeretned,
nem számít a korod, az se, merre élsz.
Nézz fel: ahány csillag fénylik feletted,
annyi kis fáklya ég szíved közepén,
vigyázz rájuk, nem szabad elfeledned,
míg el nem lobban lángjuk, él a remény.

Mikor megszülettem, csillagok hulltak,
egy meteorraj szállt el a Föld felett,
légkörünkbe lépve lángcsóvát húztak,
hét kis kő hátán hét angyal* érkezett.
Vigyáztak rám, s hála mindannyiuknak,
mellettük egy karcolás sem érhetett,
ma is őrzik álmom, hogy jól aludjak,
s mert jól alszom, jókedvűen ébredek.
Emlékszem, egy zord, decemberi éjen
ültettek szívem mélyén hét virágot,
szirmuk lángolt, hogy melegítse vérem,
s én féltve őrzöm a hét kicsi lángot,
mintha hét kis fáklya égne ott éppen,
beragyogják utam, bármerre járok...

* https://poet.hu/vers/245057

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


karolyfi2022. április 22. 19:40

Szépséges életérzés. Jó olvasni, lélekmelengető.

AkarkiGyula2022. március 29. 18:25

Rég olvastalak.
Elméláztam soraid fölött.
Megérte.
ü

babumargareta012021. december 22. 17:38

Hozzám is elért a fényed,és ide hívott ,hogy elolvassam soraidat ,miközben melegszem a hét kis fény alatt!
Erdekes ,hogy nekem is van egy ehhez hasonló versem.Lehet nem ilyen szép de a titkos születésemkor csillagok hulltak szüntelen!
Köszönöm az élményt !
Gratulálok szívvel szeretettel..Babu

Hati2021. november 26. 12:39

hosszú kihagyás után visszatértem látogatásra és versedtől érezhettem a csillagaink történetét. figyelmesen követtem mozgását enyének és megmutatta a hét kicsi láng helyét szeretetében. örültem, köszi Voodoo :) kedvencekhez ment
Hati

Callypso2021. november 8. 19:16

Gyönyörű, bensőséges fényt és melegséget adnak azok a kis fáklyák, vigyázz a ragyogásukra nagyon! Sok szeretettel gratulálok a versedhez, kedves VooDoo! (:

Törölt tag2021. szeptember 26. 11:59

Törölt hozzászólás.

Nichi-ya2021. szeptember 25. 19:19

Sok szeretettel, szívvel gratulálok nagyon szép alkotásodhoz.

Fenyhozo2021. szeptember 23. 22:29

Szép!

anci-ani2021. szeptember 18. 19:28

Nagyon szép! A "hét angyal" :
Voodoo: Hét angyal
Gratulálok szívvel, elismeréssel:
Anci

emonye2021. szeptember 18. 18:57

Szép és kedves vers!

1-9-7-02021. szeptember 18. 18:48

CSODÁLATOS szép versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

41anna2021. szeptember 18. 15:46

....."szirmuk lángolt, hogy melegítse vérem,
s én féltve őrzöm a hét kicsi lángot,
mintha hét kis fáklya égne ott éppen,
beragyogják utam, bármerre járok..."

14szív) Nagyon nagyon szép!

Melinda

Kicsikinga2021. szeptember 18. 13:36

* Voodoo: Hét angyal

Kicsikinga2021. szeptember 18. 13:21

Éppen ma hajnalban gondoltam arra, hogy a csillagok is "meghalnak", és én elkapnám őket, összeszedném mindet, ...
Persze, hogy sírok.
Már őszülőben az őszben, de a szívemben még mindig gyermekként.

Schmidt-Karoly2021. szeptember 18. 08:54

Kedves Voodoo!
Nagyon de nagyon jó érzés volt olvasnom a "Hét kicsi láng"-odat. E soraiddal a fenséges földi létformára hívod fel az Olvasó figyelmét, s talán a többség azért nem hiszi el fenséges mivoltát, mert nem lát a színfalak mögé. A túlságos anyagias gondolkodása és hozzáállása ezt nem engedi meg.
Kellemes mindennapokat kívánok: Schmidt Károly.

Leslie20162021. szeptember 18. 06:27

Tetszik a versed.
Szívet adtam.
László

lejkoolga2021. szeptember 18. 04:19

Mélyen érintő gondolatok, kedves Voodoo!
Gratulálok!
Szeretettel, szívvel:
Olgi

irenfi2021. szeptember 17. 22:10

💖🤗👋

molnarne2021. szeptember 17. 20:50

Nagyon szépen megírt versedhez nagy szívvel gratulálok:ICA

feri572021. szeptember 17. 20:28

Bocsi a Szívet kihagytam.
Most pótolom Voodoo.
Feri

Sida2021. szeptember 17. 19:02

Nagyon szép vers.
Szívvel: Si

JohanAlexander2021. szeptember 17. 19:02

Szívet érdemel versed.

laszloklara2021. szeptember 17. 18:54

Nagyon szép a versed

John-Bordas2021. szeptember 17. 18:42

Zseniális munka!Hatalmas ❤️ gratulálok hozzá ölel János szeretettel

Golo2021. szeptember 17. 18:27

Mila, első ♥

feri572021. szeptember 17. 17:32

Gyönyörű alkotás, tetszik.
Szívvel gratulálok.
Feri

ditte1422021. szeptember 17. 17:21

KEDVES WOODOO!
REMEKSÉG!
Nem győzök betelni vele.
Hogy te milyen csodásan tudsz írni!
Óriás szívet érdemel!
Szeretettel gratulálok:
Erzsébet

voodoo(szerző)2021. szeptember 17. 17:20

Most rögtön a vers megjeleésekor bejöttem, hogy hozzak a soraimhoz képet & zenét, hogy aki akar, velem tartson a csillagok és fáklyák beragyogta úton... :)

https://www.youtube.com/watch?v=Ftbc7PRFCN4

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom