Neverforget

Egy angyal meséje

Csak egy apró dolgot
Tudj,
Lehet, azt mondtam,
Hogy megbocsájtok,
De ez nem azt jelenti,
Hogy elfelejtettem,
Amit tettél.
A lábam
A földhöz szögezted,
S elvártad tőlem,
Hogy álljak fel
Azzal a mozdulattal,
Amivel a padlóra
Löktél.
Azt gondoltad,
Hogy azonnal föl tudok
Majd állni,
Tudd,
Hogy milyen
Űrt hagytál
A lelkem helyén,
Amikor mással láttalak,
Aki nem én voltam,
Aki nem az volt kettőnk közül,
Aki szeret téged.
Elhitetted velem,
Hogy akarsz tőlem valamit,
Pedig csak játszottál
Az ártatlan lelkemmel.
Nem is tudod,
Mennyire megbántottál
Azzal,
Hogy eljátszottad
Az irántam érzett
Szereteted,
Ami nem is létezik.
Te tettél ilyen
Érzéketlenné
Azzal,
Hogy hagytad elveszni
Az irántad érzett szerelmem.
Letörted a szárnyaim,
Amivel egy szárnyatlan,
Boldogtalan angyallá tett,
Amiből
Egy démon lett,
Aki nem tud már
Igazán szeretni
Amiatt, amit te okoztál.
A démon, amivé
Váltam,
Bosszút akart rajtad állni,
De tudod, mit tett?
Felszívta magát,
S megfogadta egy bölcs hölgy tanácsát,
Aki azt mondta:
"Mosolyogj még akkor is, ha fáj,
Mert az nekik jobban fáj,
Mintha szomorú lennél."
Mára már egy,
Egy hatalmas szárnyaló
Angyal lettem,
Aki összerakta
A millió darabokra tört
Szívét,
S keresi a boldogságát.