Árnyék
Mikor Párizs közelében
Egy sötét utcába tévedtem
Halk és nesztelen
Árnyék suhant el mellettem
A rám nehezülő félelem
Elnyomta lelkem
És reszketve figyeltem
Ki követ engem
Fogaim őrölték egymást
Fejem zúgott
Szemem majd kiugrott
Mikor az árnyék újra felém futott
Számat nyitottam
Hogy sikításom halljam
De moccanni nem tudtam
És jött az árnyék, gyorsan
Életem újra átéltem
Röpültek az évek szemem előtt
Még gyorsabban,
Ahogy az árnyék jött
Már mellettem állt
Éreztem, rám várt
Hallottam lélegzetét,
Tudtam, most jött el a vég
A rémület úrrá lett rajtam
Mikor megfordultam
Zsibbadt térdeimre zuhantam,
Könnyeim szöktek patakban
Felnéztem, az arcot kerestem
A vonalai nem látszottak
Fehér fogai villantak,
Ajkai szavakat formáltak
Elnehezült szempilláim lecsukódtak
Végleg álomba borultak
Legalábbis azt hittem
Mikor felkeltem, máshova kerültem
Nyugodt, csöndes helyen
Megkérdeztem magamtól - miért is féltem?
Ez a szörnyűség belepte minden percem
A boldogság kimaradt egészen
Mindig azt figyeltem
Mikor vagyok veszélyben
Megérdemeltem hogy így végeztem
A félelem eltakarta az életem
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!