Holhos János

Égszakadás

2. A fémtojás

Előzmény: Égszakadás - 1. A vihar

Úton van a juhász, elhagyta faluját,
pogácsával tömte tele a batyuját,
lova nem fiatal, öreg és csoszogó,
így várja pár mérföld, közte kusza folyó.
"Sokáig eltart még, mire megérkezem,
ennél lassabb jószág biza nem létezhet."
Így bosszankodott ő, a nyájat terelő.
"Sebaj, Kukófalván már vár a szeretőm."

Túl lassan menetel, lova egyre lomhább,
nem sokat haladt még, nem bírja a jószág.
"Mért pont erre a vén lóra kellett ülnöm?
Ennél gyorsabb nem lesz, felesleges ütnöm."
Amíg morgolódott, körbe-körbenézett,
meglepetésére lát egy csomó népet.
"Ezek itt a réten a fenének gyűlnek?
Kíváncsinak szültek, oda kell vegyüljek."

A tömeghez érve megdöbbenve látta,
a búza között egy fémtojást találtak.
"Ez meg mi a csuda? Lehet Sárkánytojás?"
"Nem tudjuk mi aztat, ez csak találgatás."
Vakarták a fejük, ilyet még nem éltek.
"Szerintem a vihar hozta a múlt éjjel."
"Az is lehet, csillag lehullott az égből."
Vágott szó a szóba. "De miért van fémből?"

Leesett az álla mindnek, ki arra járt,
öt láb hosszú is volt talán a tojomány,
"ilyen nem létezhet, ez csupán varázslat."
Mozdulni sem akart, volt az vagy hat mázsa,
körötte a búza fel volt perzselődve,
és jó mélyen belevájódott a földbe,
szüntelen csődültek a kíváncsiskodók,
hogy szemügyre vegyék a fém látnivalót.

Eközben a bíró is odaérkezett,
sebesen ügetett, a hírben kétkedett.
"Hadd lássam, hogy mi az, hol van az a tojás."
És húsz mutatóujj mutatta a csodát,
a bíró meghökkent, nem hitt a szemének.
"Csak is tojás lehet, de miféle lény ez?
Őrt állítok mellé, őrizzék, míg kikel,
és a fővárosba menten üzenni kell.

"Hé, te ottan, fiú, te leszel a küldönc."
Nézett a juhászra. "Vágj át az Alföldön,
vigyed hírét messze a varázstojásnak,
számolj be mindenről a Magyar királynak."
"Bíró úr, a lovam öreg, mint a Duna,
jó lesz, ha átérek a szomszéd faluba,
látja? Ez a hátas nem éppen egy táltos,
sok időbe telne elérni a várost."

Kifogás kifogást követett a szájból,
nem akart indulni, nem volt elég bátor.
"A megyén túl én még semmikor sem jártam,
nem vagyok rá méltó, átengedem másnak."
"Ez nem kérés, Juhász!" Csattant fel a bíró.
"Márpedig te mész el, akad itten még ló,
nesze, ez a fehér vágtat, mint az álom,
itt a parancs, fogjad, éjfélre megjárod.

Mit volt mit tennie, jobbára csak egyet,
tudta, hogy a bíró ebből már nem enged.
Leszállt a gebéről, átült a fehérre.
"Egy kupica szeszes most igencsak kéne,
mindig mondta apám, ez lesz majd a vesztem,
túl kíváncsi voltam, belekeveredtem."
Sopánkodott halkan dús bajusza alatt,
jókedve már elszállt, csak panasza maradt.