Kovács Ákos Dániel

Ember, farkas, bableves

Volt egyszer egy ember.
Meghalt már ezerszer,
mégis könyvet olvas.

Apró szobájában
örök félhomály van,
meg egy éhes ordas.

A farkas délelőtt
megette az időt,
hogy éjfél lehessen.

Az ember ásított,
s álmokkal másított
ködbe bújt csendesen.

A farkas figyelte.
Tűnődött, mi lelte
a fáradt remetét?

Közelebb vánszorgott,
majd harapásnyomot
lehelt a testen szét.

Az ember felébredt,
a farkasra nézett,
majd bablevest főzött.

Asztalhoz ültek ők,
megteltek a bendők,
s barátság kötődött.

"Meghaltam már párszor.
Ha testemmel játszol,
csak feltámasztanál."

"Kétségbe sose ess!
Míg finom a leves,
fogam meg nem talál."

"Miért jöttél ide?
Lakásom rémhíre
csak álmokban terjed."

"Mert mi egyek vagyunk.
Egy nap együtt halunk
ezeregyedszer meg."

Volt egyszer egy ordas,
aki könyvet olvas
emberi nyelveken.

Ezeregyszer élt már.
A halálra még vár,
hogy megszülethessen.