Holhos János

Égszakadás

1. A vihar

Forró nyári szellő simítja a földet,
Pihennek a szántók, alszanak a völgyek,
Gyanútlanul legel a népes birkanyáj,
A juhásznak ajkán egy harmonika jár
Húzza is a nótát, jobban, mint az igát,
Önt egy kupicával, megtömi a pipát,
Eközben kutyája figyeli a népet,
Érzi, baj közeleg, minden birka béget,

Céltalan madárhad repked körbe-körbe,
Érkezik a vihar, villámlik és csörtet,
"Messze van a falu, ideje indulni,
Máskülönben az ég fejemre fog hullni."
Hát szedelődzködik, felveszi a subát,
Felkapja batyuját, útra kész a juhász.
Jobb, ha gyorsan lépdel, feltámadt a szél is,
A mezőn csak fű van, egyéb menedék nincs,

Szedi már a lábát, nyomában a zuhé,
Reméli a juhász, időben hazaér,
Otthon várja apja, anyja meg a húga,
Nem látszik a nap már, úgy be van borulva,
Felváltva az éggel kong az üres gyomor,
Lába között szél fú, a szemébe porol,
Közel már a célja, karnyújtásra van csak,
Mögötte az orkán érkezik, nagy zajt csap,

Elérte a falut, követte a moraj,
Befutott a kapun a gyapjas birkaraj,
Épségben hazaért, megúszta a legény,
Még gőzölög a hús, megvárta az ebéd,
Eközben az idő egyre inkább romlik,
Bosszús is a juhász, terve szertefoszlik
A szomszéd faluban, egy lányka várja őt,
"Nem akar tisztulni, a fene az időt."

Alkonyodni készül, a nap nyugovóban,
Megsült a vacsora, bárány ropogósan,
Lármázik az égbolt, eső esik jéggel,
"Hajnalra majd csitul, reggelre már vége."
Így nyugtatja húgát a fiatal juhász,
Borba kortyol közben, megpedri bajuszát.
Egész este húzta, dübörgött a kórus,
A szabad ég alatt ázott minden koldus,

Beköszönt a reggel, a vihar odébbállt,
Kinézett a juhász, kint látja szomszédját.
Odakiált menten "Jó reggelt, komámné!
Micsoda éjszaka, micsoda zuháré!"
"Ne is mondjad, lelkem, oda a tyúkudvar,
Elfútta az orkán, már mind elpusztultak,
Így hálálja Isten az ember jóságát,
Hogy elragadja tőle aprójószágát?"

Siet is a juhász megnézni a birkát,
"Egytül egyig megvan" nyugtázta, odébbállt,
Szerte a faluban lépten-nyomon károk,
Tócsában a gúnár magányosan gágog,
Keresi a párját, de már nem találja,
Nyakát törte egy fél tégla a libának.
Elfutott az öszvér, nem halad a szekér,
Zűrzavar az utcán, semmi nincs a helyén,

Nyüzsgőben a község, bokáig a sárban,
Mentik a menthetőt, sok kincset találnak,
Mind mozgott, aki élt, így telt el a reggel,
Dolgozott mindenki, nem volt, aki lebzselt,
A juhászfiú szíve messzire tévedt,
A szomszéd faluba vágyik kedveséhez.
Tudja, mennie kell, várja párja máshol,
Felkapta batyuját, elszelelt lóháton.