Poór Edit

Ima az igaz útért

Adjon a mindenható,
jóságos Atya a ti lelketekben
nagy világosságot, elég erőt
ahhoz, hogy érzéseitekben,
cselekedeteitekben, beszédeitekben
az igazság törvénye szerint tudjatok élni.

Imádkozzatok mindazokért,
akiket nehezen lehet a jó és igaz felé megnyerni.
Imádkozzatok azért,
akik eltévedtek és semmi körülmények között
ne ítéljétek el őket,
mert az ítélet Istennél van.

Imádkozzatok érte, hogy a jó Isten
világítsa meg lelkét,
hogy megtalálja az igaz utat.
Jót és az igazat, meg tudja
különböztetni a hamistól.
Imádkozzatok, hogy a hamisat elhagyja.

Maradjatok hűek és tiszták,
minden túlzástól igyekezzetek megszabadulni.
Bízzatok az Úrra mindent,
az életetek legyen olyan,
mint amelyre az Úr elhívott titeket.

Cselekedjetek jól, helyesen,
Isten akarata szerint,
akkor ti elvégzitek
a magatok munkáját,
amiért a földre jöttetek.

Legyetek Krisztus követői,
országának igaz munkásai.
Isteni kegyelem világítsa meg értelmeteket,
Isten áldása legyen
minden jóakaratú, tiszta törekvésen.

Ámen.

Debrecen, 2019. Forrás: Kiáltás az utolsó órában.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Eci(szerző)2021. április 24. 10:12

@Vilmos01: @MeszarosneMaya: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok, a szíveket és kedves hozzászólásotokat. Szeretettel Edit

Vilmos012021. április 24. 10:07

mindenkí Istenben van mindenki ítélet alatt van
gratúlálok versedhez
sok szeretettel

MeszarosneMaya2021. április 23. 17:47

Imád magasztos, és figyelemfelkeltő. Nagy szívvel olvastalak: Maya

Eci(szerző)2021. április 23. 15:23

@Naturana: @Pesterzsebet: @BV: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok a szíveket és kedves hozzászólásotokat. Szeretettel Edit

Naturana2021. április 23. 12:00

Nagyon szép ima! Legyen így! Nagy szívvel

Naturana2021. április 23. 11:59

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Pesterzsebet2021. április 23. 05:36

Kedves Edit! Nagyon szép imádságot fogalmaztál meg. Legyen úgy, ahogy írtad. Szívvel olvastam. Gina

BV2021. április 22. 22:46

Kedves Edit! Nagyon szép imádságot írtál. Szívvel ❤️ és szeretettel gratulálok: BV

Eci(szerző)2021. április 22. 19:16

@Cirka: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

Cirka2021. április 22. 10:19

Amen!

Eci(szerző)2021. április 22. 09:00

@Vadvirag46: @szalus47: @tatika: @Ravenkar: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok a szíveket és kedves elismerő szavaitokat! Szeretettel Edit

Vadvirag462021. április 21. 18:06

Nagyon szép! Szeretettel gratulálok Neked 💖 SZERETETTEL SZÍVVEL KÖSZÖNÖK EL 😘!

szalus472021. április 21. 17:25

Én, minden vasárnap délelőtt szoktam Német Sándor előadását nézni, hallgatni a HIT Gyülekezet előadása kapcsán! Versed, '' Ima az igaz útért ezt hozta előtérbe! Gratulálok versedhez--én tisztellek, becsüllek mindazért amit versed sugall! Látszik, hogy a Poet-hu toleráns a verseket illetően. Szép a vers, jó a vers-csak gratulálni merek ''kiállásodért''!

tatika2021. április 21. 16:32

Nagyon szép imádhoz szeretettel gratulálok. Éva

Ravenkar2021. április 21. 07:33

Nagyon szépen megírt vers, lélek erősítő ima! Gratulálok, Árpi

Eci(szerző)2021. április 20. 19:30

@Sebi: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

Sebi2021. április 20. 15:37

Amen!

Eci(szerző)2021. április 20. 14:51

@vkmaria: @lorso: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok a szíveket és kedves véleményeteket. Szeretettel Edit

vkmaria2021. április 20. 14:07

Így legyen!
Mária

lorso2021. április 20. 11:16

Szívet hagyva jártam alkotásodnál.
Zsolt

Eci(szerző)2021. április 20. 07:01

@dobosigyorgy: @Nichi-ya: @Leonora: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok a szíveket és kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

dobosigyorgy2021. április 20. 04:42

Szépséges imádhoz szívvel gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

Nichi-ya2021. április 19. 20:46

Meghatóan szép fohász. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

Leonora2021. április 19. 20:32

Kedves Edit!
Ismét jóságos szívedet olvastam ki versedből, amellyel aggódva figyeled embertársaidat. Örülök, h olvastalak!
Nóra

Eci(szerző)2021. április 19. 07:25

@111111: @N.Eva: @madaras: @amatorpike: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok a szíveket és kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

1111112021. április 19. 06:33

Szívesen olvastam szép imádat Editkém,ölelésem. Piroska

N.Eva2021. április 18. 20:41

Nagyon szép! Gratulálok!

madaras2021. április 18. 20:39

....nagyon szépen megírtad:

''Imádkozzatok mindazokért,
akiket nehezen lehet a jó és igaz felé megnyerni.
Imádkozzatok azért,
akik eltévedtek és semmi körülmények között
ne ítéljétek el őket,
mert az ítélet Istennél van.''

......sokszor én is úgy érzem - közel az utolsó órák....
Elismeréssel, reménnyel és szívvel olvastalak

amatorpike2021. április 18. 19:05

Kedves Enci! Sok szeretettel gratulálok Hedvig

Eci(szerző)2021. április 18. 08:32

@editmoravetz: @Eperckb: Nagyon szépen köszönöm , hogy olvastatok a szíveket és nagyon kedves szavaitokat! Szeretettel Edit

editmoravetz2021. április 18. 07:37

Ámen!

Nagyon szépen összeszedett gondolatok - imádság formában.
Szívvel veled imádkoztam.
Szeretettel: Edit

Eperckb2021. április 17. 22:35

Gratulálok, gyönyörű ima!

Eci(szerző)2021. április 17. 19:48

@SziszRobert: @19671015: @gyongyver67: @Moli5909: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok a szíveket és kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

SziszRobert2021. április 17. 17:57

Kedves Edit! Most nagyon elkel a szívből jövő ima, hisz a világ Canossát jár. Még aki nem igaz hívő, az is jó érzéssel kell, hogy olvassa a szavaidat. Verset intelmek sora. Gratulálok!

196710152021. április 17. 16:54

Nagyon szép imádhoz - amelynek minden sorával egyetértek - szívvel gratulálok!
József Iván

gyongyver672021. április 17. 16:26

Észvesztően gyönyörű fohászodhoz tiszta szívvel gratulálok!Gyöngyi

Moli59092021. április 17. 12:46

Kedves Edit,

ez csodálatosan szép, nagyon nagyon tetszik. Igen, az utolsó órákban, mert pont a Kereszténység TISZTA arcát akarják besározni, az erkölcsöt, a jóságot, az igazságot, a szeretetet stb.
Vigyázz magadra és szíved szerint kövesd az utat, amelyet kijelöltek Neked és amelyet Te is kijelöltél Önmagadnak.

Poet szeretettel: Ibolya

Eci(szerző)2021. április 16. 18:29

@Hege: @Mama222: @195705252012: Nagyon szépen köszönöm az olvasást a szíveket és kedves véleményeteket! Szeretettel Edit

Hege2021. április 16. 13:18

Úgy legyen!

Szép napokat kívánok.
Szeretettel Évi 🎻 e* - *

Mama2222021. április 16. 09:19

😀🙏

Mama2222021. április 16. 09:19

Imadkozunk Mindenkiert.Rékucii

Mama2222021. április 16. 09:19

Nagyon szép fohász. Gratulálok. Rékucii

1957052520122021. április 16. 09:09

Nagyon szép fohász.
Szívet hagyva gratulálok , Irén

Eci(szerző)2021. április 16. 08:34

@Napsugar59: @barnajozsefne: @ereri: @Cila03: @Gabeszka32: @PELLEI: @Doli-Erzsi: Nagyon szépen köszönöm az olvasást a szíveket és kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

Napsugar592021. április 15. 21:33

Úgy legyen!

barnajozsefne2021. április 15. 21:24

Fohászod, szeretettel olvastam, drága Edit!
Szívet hagyva, ölellek, Erzsi

ereri2021. április 15. 19:34

''Cselekedjetek jól, helyesen,
Isten akarata szerint,
akkor ti elvégzitek
a magatok munkáját,
amiért a földre jöttetek.''

Bárcsak sokakhoz eljutna ez az üzenet kedves Editke! Gratulálok szép fohászodhoz és nagy-nagy szívem mellette - szeretettel, tisztelettel: E. E.

Cila032021. április 15. 17:44

Nagyon szép ima:

Magdi

Gabeszka322021. április 15. 17:02

Kedves Edit !
Sok Szeretettel Gratulálok a versedhez :)
Üdvözlettel Gábor :)

PELLEI2021. április 15. 14:16

Intelemnek is, imának is nagyszerűt küldtél hitet erősítő versedben, Editke!
Szívvel olvastam, Laci.

Doli-Erzsi2021. április 15. 10:42

A szép vers, remek imádhoz szívvel gratulálok!
Erzsi

Eci(szerző)2021. április 15. 08:23

@hara.mya: @budajo: @Evanna: @Metta: @m.agnes: Nagyon szépen köszönöm az olvasást a szíveket és kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

hara.mya2021. április 14. 20:21

a teremto igazsagara most volna a legnagyobb szukseg.
olellek, maia

budajo2021. április 14. 19:01

Kedves Edit!
Nagy szüksége van most az emberiségnek a jóságos Atya világosságára.
Szívvel, szeretettel gratulálok a lélekerősítő imához! Ámen.
Józsi

Evanna2021. április 14. 18:23

Szép vers, szép ima.
Szívvel gratulálok!
Evanna

Metta2021. április 14. 15:52

Drága Editke!
Csodálatos imád szívvel olvastam.
Szeretettel gratulálok
Margit

m.agnes2021. április 14. 13:17

Nehéz korban él most az ifjúság, annyi szemét van körülöttük, úgy zenében, mint a trágár szavakban, viccnek álcázva.
És, mindent szabad...
Szívet hagyok! Ági

Eci(szerző)2021. április 14. 13:10

@nefelejcs: @vamosiistvan: @Dicsoefimaria: @gyorgyjeko: Nagyon szépen köszönöm az olvasást a szíveket és kedves hozzászólásotokat. Szeretettel Edit

nefelejcs2021. április 14. 10:55

Jó lenne, ha sokakhoz eljutna szívből fakadó fohászod, kedves Edit.
Szeretettel olvastam és gratulálok!
Anikó

vamosiistvan2021. április 14. 10:05

Kedves Edit,szívvel,szeretettel gratulálok!Elismeréssel:V.István

Dicsoefimaria2021. április 14. 09:45

Nagyon szép ima:)
Szívből, szívvel:)

gyorgyjeko2021. április 14. 09:14

Kedves Edit!
Kegyes imádhoz szeretettel gratulálok Gyuri

Eci(szerző)2021. április 14. 08:15

@molnarne: @Twilight: Nagyon szépen köszönöm az olvasást a szíveket és kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

molnarne2021. április 14. 01:15

Nagyon szépen megírt versed szívet érdemel szeretettel:ICA

Twilight2021. április 14. 00:28

Ámen !! 💗

Eci(szerző)2021. április 13. 19:36

@gyorezoltanne: @Golo: @rildi: @HanyeczKaroly: @pete57: @1-9-7-0: @Martonpal: @60afrod: @anci-ani: @donmaci: @CD57.sz: @Leslie2016: @Jolcsy: Nagyon szépen köszönöm az olvasást a szíveket és kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

gyorezoltanne2021. április 13. 19:24

Úgy legyen drága Edit. ÁMEN.Az ima nagyon fontos. Lelkileg feltölt.Gratulálok nagyszerű versedhez. Szívet hagyok cserébe. Julika.

Golo2021. április 13. 18:45

Szeretettel gratulálok értékes versedhez, drága Edit.

Mila /41.♥/

rildi2021. április 13. 18:25

Úgy legyen!
Szeretettel olvastalak, kedves Edit!
Ildi

HanyeczKaroly2021. április 13. 17:34

Nagyon szép versben fogalmaztad meg a szeretet lényegét, mert az igazi szeretet úgy szép, ha végtelen!
Szívvel, szeretettel olvastalak: Karcsi

pete572021. április 13. 17:21

''Cselekedjetek jól, helyesen,
Isten akarata szerint,
akkor ti elvégzitek
a magatok munkáját,
amiért a földre jöttetek.''

Ámen!
Szívvel gratulálok az imához, kedves Edit!
Margit

1-9-7-02021. április 13. 17:15

Drága Edit ÁMEN csodálatos szép ima versed veled imádkoztam szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

Martonpal2021. április 13. 16:53

''Cselekedjetek jól,helyesen,
Isten akarata szerint,
akkor ti elvégzitek
a magatok munkáját
amiért a földre jöttetek.''
Ámen
Nagy szívvel...attila

60afrod2021. április 13. 16:04

Drága Editke!
Szép ima versedet nagy szívvel olvastam.
Szeretettel:Ildikó

anci-ani2021. április 13. 14:44

Szépséges, megható fohászodhoz, őszinte szívvel csatlakozok!
Drága Edit, nagy szívvel szeretettel olvastam remek alkotásod!
Gratulálok:
Anci

donmaci2021. április 13. 14:43

Szép imaversedet szívvel olvastam Józsi

CD57.sz2021. április 13. 14:06

Hittel teli, szép soraidnál
szívem hagytam, gratulálok
versedhez: Klári

Leslie20162021. április 13. 14:01

Meghitt nagyon szép alkotás.
Szivet adtam versedre.
László

Jolcsy2021. április 13. 13:28

Nagyon szép hittel teli fohász verset írtál Drága Editke!
Nagy szívvel, szetetettel gratulálok:Joli

Bo_Flowers2021. április 13. 12:57

Nagyon szeretem a mély vallásos verseket, az tetszik a legjobban, amikor azt írod hogy ámen! Pont így néz ki egy vallásos vers, nagyon bölcsen és nagyon szépen megoldottad, gyönyörűen fogalmaztál, úgyhogy én tiszta lelkemből, szívemből gratulálok neked elismerésül, csak így tovább ügyesen és én nagyon szépen köszönöm neked az élményt!

Eci(szerző)2021. április 13. 12:30

@Bo_Flowers: @domokoskazmer: @baloghzsuzsanna: @Bogsika: @S.MikoAgnes: @kokakoma: @GePir: @bereczkif: Nagyon szépen köszönöm az olvasást a szíveket és kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

Bo_Flowers2021. április 13. 12:08

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

domokoskazmer2021. április 13. 10:57

Nagy szívet hagyok versednél, gratulálok! Kazi

baloghzsuzsanna2021. április 13. 10:47

Nagy szívet adtam csodálatos versedre! gratulálok! Zsuzsa

Bogsika2021. április 13. 10:40

Editkém szívvel olvastalak ! Szeretettel :Tünde

S.MikoAgnes2021. április 13. 10:29

Hiszem, hogy Isten áldása van:

''minden jóakaratú, tiszta törekvésen.

Ámen.''

Nagy szívvel és szeretettel gratulálok lélekmelengető imádhoz:
Ági

kokakoma2021. április 13. 09:49

Szívvel gratulálok! Igen magam is úgy érzem: ''Kiáltás az utolsó órában.'' Szeretettel János

GePir2021. április 13. 09:47

Hittel teli versed megérintett, szívvel írom: Ámen ! Piroska

bereczkif2021. április 13. 09:08

Hittel teli szép vers! Szívvel gratulálok: Ferenc.

Eci(szerző)2021. április 13. 08:35

@536771: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál, aszívet és kedves hozzászólásodat. Szeretettel Edit

Eci(szerző)2021. április 13. 08:34

@gypodor: @m.falvay: @GaborIldiko: @uzelmanjanos956: @JohanAlexander: @Julia_gall: @Zsuzsa0302: @feri57: @TURIKARI68: @AndrejMlotko: @degiabi: @John-Bordas: @41anna: @orok.szerelem55: @Sanyipapa: @VaradyEndre: @ditte142: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastátok versemet és az itt hagyott szíveket és kedves, értő szavaitokat. Igen, igaz! A világvallások mindegyike lehet igaz út annak, aki a lelkéhez bármelyiket érzi közel magához. Valóban a Hit a döntő. Köszönöm! Szeretettel Edit

5367712021. április 13. 08:28

Nagyon szép, magasztos imaversed szívvel tetszik!
József

gypodor2021. április 13. 08:00

Nagyon szépen megírt, hittel átszőtt gondolatok.Bár ma a kilenc etikailag fejlett világvallás mindegyike hírdeti az ''igaz utat'',
a HIT a döntő ebben a kérdésben.
Szívvel
Gyuri

m.falvay2021. április 13. 07:51

Mint egy bölcs , apostoli , tanács adó levél .
Szívvel olvastam .
Miki

GaborIldiko2021. április 13. 07:43


Ildi

uzelmanjanos9562021. április 13. 07:42

Hittel teli szép imádhoz gratulálok!János

JohanAlexander2021. április 13. 07:14

Editke, szép imádhoz nagy szívet küldök.

Julia_gall2021. április 13. 06:52

Remek versedhez szívből gratulálok Kedvesek Edit!
Juli

Zsuzsa03022021. április 13. 06:19

Igaz!
Gyönyörű verset írtál.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szép tavaszi napokat kívánok, jó egészségben:
Zsuzsa

feri572021. április 13. 06:11

Ebben a világban sok a hamis és kevés igaz ember él, rá fér egy igazi ima.

''Isteni kegyelem világítsa meg értelmeteket,
Isten áldása legyen
minden jóakaratú, tiszta törekvésen.''
Ámen.
13. Szívvel olvastam lélekmegtisztító alkotásod.
Baráti szeretettel.
Feri

TURIKARI682021. április 13. 05:01

Szívvel olvastam gratulálok versedhez kedves Edit

AndrejMlotko2021. április 13. 04:53

Ne csak az utolsó órákban, hanem mindenkor, minden időkben. Ámen.

Csodálatosan gyönyörű alkotás Szívvel gratulálok.
András

degiabi2021. április 13. 04:19

Ámen!♥️

John-Bordas2021. április 12. 23:22

Editke, bátran állíthatom hogy ez a vers a legjobb amit tőled olvastam (ez persze semmi más csak vélemény,lehet igaz,de az ellenkezője is) fantasztikusan tiszta a nyelvezet, egyetlen felesleges szó nincs benne, mesterművedhez óriási 💓 gratulálok ölellek szeretettel János

41anna2021. április 12. 23:20

❤️5. Gyönyörű!

Melinda

orok.szerelem552021. április 12. 23:19

Drága Editke!
Nagyon szép fohász. Erre csak egy válasz van. ÁMEN.
Köszönöm szépen, hogy olvashattam.
Hatalmas szív jár ért!
Szeretettel: Margit

Sanyipapa2021. április 12. 23:17

❤ (4)
Sanyi

VaradyEndre2021. április 12. 23:15

Nagyon szép és bölcs imát olvashattam tőled.
Szívvel gratulálok remek alkotásodhoz.
Üdvözlettel:Endre

ditte1422021. április 12. 23:00

Drága Editke!

Milyen bölcs sorok!
''Imádkozzatok mindazokért,
akiket nehezen lehet a jó és igaz felé megnyerni.
Imádkozzatok azért,
akik eltévedtek, és semmi körülmények közt
ne ítéljétek el őket,
mert az ítélet Istennél van.''
Nagy szívvel, szeretettel olvastalak:
Erzsébet

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom