Féktelenül
Voltam már boldog,
minek annyiszor,
féltem, hogy csókod
életembe szól,
hagytam, hogy eljátszd
azt, amit szeretsz,
kínozva téphess
s majd jót nevess.
Egyszer volt élet,
egyszer volt vidám
hajnal, s a lélek
tudta, mit kíván,
de jöttél és tudtad,
elemésztesz engem,
s én repültem hozzád.
Mint lepke a fényben,
köröztem bután,
csillogó csoda
vakított, és sután
hulltam a porba.
Te voltál, ki ráspolyt
sütött kenyerembe,
levett a keresztről,
de beleköpött
sebes tenyerembe.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Katkamano2021. április 8. 09:49
Szomorú is, erős is!❤
Leslie20162021. április 8. 08:24
Tetszik a versed.
Szívvel.
László
CD57.sz2021. április 7. 19:21
Hű, ha!Kiváló a versed kedves Attila.
Szívvel: Klári
ditte1422021. április 7. 17:39
Kedves Attila!
Nagyon erős verset hoztál!
Szinte ordít!!!
''Te voltál, ki ráspolyt
sütött kenyerembe,
levett a keresztről,
de beleköpött
sebes tenyerembe.'' !!!
Nagyon nagy szívet érdemel!
Szeretettel, elismeréssel gratulálok:
Erzsébet
feri572021. április 7. 16:50
Szomorú, szép alkotás Attila.
Első Szívvel gratulálok.
Feri