Rozványi Dávid

Vonyarcvashegy, a halászok legendája

Negyvenhat férfi
harcolni kész
jéggel, vízzel,
hideg téllel.

Negyvenhat férfi,
halászlegény
jégre száll
és léket vág:
halat fogni,
megélhetni
s csonthidegben
hazajutni.

De a tó ma oly kegyetlen,
lék szülte a rianást,
negyvenhat férfit,
halászlegényt,
foglyul ejt a jég s a szél.

Negyvenhat férfi tehetetlen,
sorsuk szörnyű fagyhalál,
mind megfullad:
szörnnyé vált a téli tó,
zsákmányául elragadja,
ki megzavarja téli álmát.

Negyvenhat férfi égre kiált,
hívja, kéri Istenét:
csak kijutna,
még a partra,
csak túlélne
most az egyszer,
életük megváltozik.

Kérik Istent makacs hittel,
küldené el angyalát,
harcos, szárnyas Szent Mihályt,
ki a gonoszt eltiporja,
a jót megóvja,
győzve mennyei csatát.

Isten küldte hű angyalát,
megmenteni híveit:
hat meghalt, de negyven él
s dicsőségét hirdeti.

Kis kápolna
dombnak csúcsán
dicséri a Megmentőt,
negyven férfi,
halászlegény
emelte a falait,
negyven asszony
hálával imádkozik.

Így legenda kegyes szava,
regéli e szép mesét:
gondolatom körbejárja,
s mint a bort, ízlelgeti.

Hányszor vesztem,
mélyre estem,
sorsom jégtáblája vitt,
ki tudja, merre,
halálra? Létre?
Vajon hitem
felérne-e
azzal, ahogyan hitt
negyven férfi,
halászlegény
Balaton jégtábláin?