Szerző
Poór Edit

Poór Edit

Népszerűség: 422 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 459 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. március 29.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (64)

Poór Edit

A spiritizmus

Spiritizmus alapja
S jelentése lélektan.
Az igazi lényege
Erkölcsi, bölcseleti,

Lélektani részben van.
Tudatosan e szerint
Élni és gondolkodni,
Ez életfilozófia.

Jellemünket, lelkünket
A tökéletesedés
Útját követve fejlődni
Komoly cél életünkben.

Igazi spiritizmus
Isten törvényén alapszik.
Óriási arányokat
Felölelő tudomány.

Bölcseleti valláserkölcs
Ismert és ismeretlen,
Egyetemes, természeti
Törvények ágazatai.

Régen csak beavatott
Szent férfiak és papok,
Bölcselkedők, írástudók
Ismerték az igaz vallást.

Kezeikben összpontosult
Minden tekintély, befolyás.
Nem hirdették népüknek
Az igaz, titkos tanítást.

A spiritizmus vigaszt,
Reményt, erőt, hitet ad,
Hogy földi életünkben
Fejlődjünk erkölcsileg.

Életünk küzdelmeit
Tisztességgel legyőzhessük,
Emelkedjünk s tisztuljunk.
Spiritizmus tanításai

Megpróbáltatásaink
Okaira mutatnak rá,
S kezeinkbe adja
Kivezető út fonalát.

Az IGAZI spiritizmus
Semmi olyat nem tanít,
Amely beleütközne
Bármely vallás tanába.

Minden jó, ami Isten
Törvényével egyezik,
És minden rossz, ami
Azokba beleütközik.

Debrecen, 2019.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Eci(szerző)2021. június 10. 14:54

@tatika: Nagyon szépen köszönöm az olvasást, a szívet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

tatika2021. június 10. 12:01

Szívvel olvastalak, sok szeretettel. Éva

Eci(szerző)2021. április 24. 10:13

@BV: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál, a szívet és kedves véleményedet. Szeretettel Edit

BV2021. április 23. 19:37

A spiritizmus vigaszt,
Reményt, erőt, hitet ad,
Hogy földi életünkben
Fejlődjünk erkölcsileg.

Szép sorok és a lényet megfogó összefoglaló. Szívvel ❤️ gratulálok: BV

Eci(szerző)2021. április 22. 19:16

@vamosiistvan: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves hozzászólásodat! Szeretettel Edit

vamosiistvan2021. április 22. 11:31

Szívet adok kedves Edit!Szép ... !Tisztelettel:V.István

Eci(szerző)2021. április 13. 10:39

@margo77: Köszönöm szépen, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet. Egyetértek, de ezt a verset pont azért írtam, hogy ne keverjék össze az igaz spirituális utat, az egyéb ezoterikus tanokkal. Szeretettel Edit

margo772021. április 12. 22:28

Kedves Edit,
Annyit szeretnék hozzáfűzni ehhez a versedhez, hogy spiritizmusnak azt is mondják, amikor az emberek, úgymond halottak szellemeivel  felveszik a kapcsolatot, mert abban hisznek hogy az elhunytakkal beszélgethetnek, kérdezhetnek tőle, tanácsokat kaphatnak...stb. Sokan nem tudják, hogy ilyenkor a démonokkal veszik fel a kapcsolatot...Nagyon veszélyes dolog ilyenekkel foglalkozni. Téged, és mindenkit óva intek attól, hogy ilyen a dologba belemenjen...

Eci(szerző)2021. április 11. 19:26

@kincseshaz: Nagyon szépen köszönöm, olvastál a szívet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

kincseshaz2021. április 11. 19:15

Elismeréssel, szívvel, szeretettel olvastam alkotásodat. Ilona

Eci(szerző)2021. április 11. 16:59

@G.Gabi: Nagyon szépen köszönöm a figyelmet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

G.Gabi2021. április 11. 16:25

Szívvel, figyelemmel, szeretettel. G. Gabi

Eci(szerző)2021. április 10. 21:04

@Czirbela: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet. Szeretettel Edit

Czirbela2021. április 10. 17:31

Szívvel szeretettel olvastam:Béla

Eci(szerző)2021. április 10. 17:12

@kicsikincsem: Köszönöm szépen, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet. Szeretettel Edit

kicsikincsem2021. április 10. 16:00

Igen, szívvel gratulálok.
Ilona

Eci(szerző)2021. április 10. 11:55

@eva.meggyesi: Nagyon szépen köszönöm,hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet. Szeretettel Edit.

eva.meggyesi2021. április 10. 08:03

Nagyszerű a versed. Szívből gratulálok: Éva

Eci(szerző)2021. április 9. 10:07

@IldikoSzegeny: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet. Szeretettel Edit

IldikoSzegeny2021. április 8. 22:23

Gratulálok versedhez !
Szívet hagyok mellé : Ildikó

Eci(szerző)2021. április 8. 19:23

@Ravenkar: @kintkong10: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok a szíveket és kedves hozzászólásotokat. Szeretettel Edit

Ravenkar2021. április 8. 16:36

Szép levezetés, gratulálok, szívet hagyva, Árpi
Köszönöm, hogy olvastál

kintkong102021. április 8. 15:29

Köszönöm szépen.
Látszik az ismereted e témában. Mindenkinek jó a hit! Nemcsak jó, több annál... J.

Eci(szerző)2021. április 8. 07:12

@gyorezoltanne: Köszönöm szépen, örülök, hogy elnyerte tetszésedet. Köszönöm a szívet és kedves véleményedet. Szeretettel Edit

gyorezoltanne2021. április 7. 21:28

Elismeréssel gratulálok szívet érdemlő versedhez kedves Edit. Szeretettel. Julika.

Eci(szerző)2021. április 7. 13:30

@Julio_Rebanar: Nagyon szépen köszönöm a figyelmedet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

Törölt tag2021. április 7. 13:14

Törölt hozzászólás.

Eci(szerző)2021. április 7. 08:40

@Kicsikinga: Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen az olvasást a szívet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

Kicsikinga2021. április 7. 08:06

Jártas vagy ebben a témában, ez egyértelmű!
Érdemes volt elolvasnom a versedet.

Eci(szerző)2021. április 7. 06:55

@lorso: Köszönöm szépen, hogy olvastál a szívet és kedves hozzászólásodat. Szeretettel Edit

lorso2021. április 6. 23:19

Remek filozofikus vers!
Zsolt

Eci(szerző)2021. április 5. 15:45

@barnajozsefne: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet a kiemelést. Örülök hogy elnyerte tetszésedet Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok neked és szeretteidnek. Szeretettel Edit

barnajozsefne2021. április 5. 10:19

''Kezeikben összpontosult
Minden tekintély, befolyás.
Nem hirdették népüknek
Az igaz, titkos tanítást.''

Nehéz volt választani, végül, ennél a négy sornál kötöttem ki, drága Editke!
Szeretettel köszönöm, hogy olvashattam!
Remek gondolatok! Szívvel, Erzsi

Eci(szerző)2021. április 5. 07:05

@galadrielurno: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves hozzászólásodat! Áldott Húsvéti ünnepeket kívánok neked és szeretteidnek. Szeretettel Edit

galadrielurno2021. április 5. 05:43

Az utolsó szakasz nagyon jó. Gratulálok.

Eci(szerző)2021. április 4. 17:06

@dobosigyorgy: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet. Áldott Húsvéti ünnepeket kívánok neked és szeretteidnek. Szeretettel Edit

dobosigyorgy2021. április 4. 13:14

Remek versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

Eci(szerző)2021. április 4. 12:47

@AkarkiGyula: Köszönöm szépen, hogy olvastál, a szívet és kedves véleményedet. Sajnos való igaz, de a mi dolgunk az írás, felvilágosítás. Ha csak egy ember elgondolkodik, már nem írtam hiába. Én is kívánok neked és szeretteidnek Áldott Húsvéti Ünnepeket. Szeretettel Edit

AkarkiGyula2021. április 4. 12:05

Ecike, kellemes húsvétot kívánok.
Versed jó lenne megszívlelni.
Sajnos a Föld szellemisége, nem ebbe az irányba mozog.
ü

Eci(szerző)2021. április 3. 21:01

@Nichi-ya: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet. Áldott Húsvéti ünnepeket kívánok neked és szeretteidnek. Szeretettel Edit

Nichi-ya2021. április 3. 20:51

Sok szeretettel, szívvel gratulálok nagyszerűen megírt, filozófikus alkotásodhoz.

Eci(szerző)2021. április 3. 20:20

@lanyigeza: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves hozzászólásodat! Áldott Húsvéti ünnepeket kívánok neked és szeretteidnek. Szeretettel Edit

lanyigeza2021. április 3. 20:12

(45) Gratulálok nagyszerű versedhez.
Géza

Eci(szerző)2021. április 2. 17:14

@Mehdi: Köszi szépen, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

Mehdi2021. április 2. 16:58

Szalam alajkum!

...ÍGY IGAZ!!!!
Életünk küzdelmeit
Tisztességel legyőzhetjük...

Eci(szerző)2021. április 2. 16:18

@Hege: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves hozzászólásodat! Örülök, hogy elnyerte tetszésedet. Áldott Húsvéti ünnepeket kívánok neked és szeretteidnek. Szeretettel Edit

Hege2021. április 2. 11:42

Miden sorral egyet értek!!!
Remek vers!
Hatalmas szívvel olvastam 🙂
Szép napokat kívánok. Szeretettel Évi 🎻 e* - *

Eci(szerző)2021. április 1. 20:08

@111111: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet. Szeretettel Edit

1111112021. április 1. 15:25

Tartalmas,nagyszerű alkotás kedves Editke,szívvel jártam nálad. Piroska

Eci(szerző)2021. április 1. 14:12

@Doli-Erzsi: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet! Áldott Húsvéti ünnepeket kívánok neked és szeretteidnek. Szeretettel Edit

Doli-Erzsi2021. április 1. 07:55

Nagyszerű filozófiádhoz szívvel szeretettel gratulálok!
Erzsi

Eci(szerző)2021. április 1. 07:37

@Robert_Raven: Köszönöm szépen, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet. Örülök, hogy elnyerte tetszésedet. Szeretettel Edit

Robert_Raven2021. március 31. 21:38

Tetszett nagyon kedves Edit!! Szívvel gratulál Robert!

Eci(szerző)2021. március 31. 16:08

@Metta: @gyorgyjeko: @Ananh: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok a szíveket és kedves hozzászólásotokat! Szeretettel Edit

Metta2021. március 31. 13:16

Szívvel, szeretettel gratulálok remek versedhez!
Margit

gyorgyjeko2021. március 31. 10:30

Kedves Editke!
''Minden jó, ami Isten
Törvényével egyezik,
És minden rossz, ami
Azokba beleütközik''
De jó is lenne, ha mindenki betartaná ezen törvényeket! Szívemet küdlve gratulálok Gyuri

Ananh2021. március 31. 09:15

Remek versedhez szívvel gratulálok!

Eci(szerző)2021. március 31. 07:30

@m.falvay: Köszönöm szépen, hogy olvastál a szívet és kedves véleményedet! Szeretettel Edit

m.falvay2021. március 30. 20:33

Érdekes lélektani fejtegetés , jobb mint a denaturált alkohol .
Szívvel olvastalak .
Miki

Eci(szerző)2021. március 30. 20:12

@Golo: @Cila03: @41anna: @molnarne: @Martonpal: @anci-ani: @Gabeszka32: @rildi: @gypodor: @Leslie2016: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok a szíveket és kedves hozzászólásotokat. Szeretettel Edit

Golo2021. március 30. 19:16

Szeretettel gratulálok remek alkotásodhoz. Egyetértek a véleményeddel.
Mila /36.♥/

Cila032021. március 30. 18:00

Tanító sorok:

Magdi

41anna2021. március 30. 17:45

34szív) Érdekes és szép .
Melinda

molnarne2021. március 30. 17:32

Nagyon jól megírt versed szívet érdemel szeretettel gratulálok:ICA

Martonpal2021. március 30. 16:48

Értékes gondolatok remek versben.
Szívvel,szeretettel gratulálok..attila

anci-ani2021. március 30. 14:31

''
Igazi spiritizmus
Isten törvényén alapszik.
Óriási arányokat
Felölelő tudomány.''....

Nem úgy mint a Gender ideológia ami bomlasztja és fertőbe viszi a társadalmat!
Nagyon tanulságos, szép versedhez drága Editke, gratulálok nagy szívvel, szeretettel:
Anci

Gabeszka322021. március 30. 14:06

Nagyon tetszik a vers !!
Én hiszek benne :)
Gratulálok sok szeretettel :)
Üdvözlettel Gábor :)

rildi2021. március 30. 11:05

Különlegesen egyedi alkotást hoztál ismét, kedves Edit - nagyon tanulságosat!
Szeretettel olvastalak: Ildi

gypodor2021. március 30. 10:13

Tetszik
Szívvel
Gyuri

Leslie20162021. március 30. 09:05

Tetszik a versed. Igazán mély és elgondolkodtató téma.
Szívvel olvastalak.
László

Eci(szerző)2021. március 30. 08:35

@Zsuzsa0302: @41anna: @adamdako2004: @Jolcsy: @donmaci: @520616: @536771: @VaradyEndre: @ditte142: @Twilight: @kokakoma: @orok.szerelem55: @JohanAlexander: @Sanyipapa: @1-9-7-0: @CD57.sz: @S.MikoAgnes: @feri57: @biro.gizella: @uzelmanjanos956: @John-Bordas: Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastatok a szíveket és kedves hozzászólásotokat. Örülök, hogy elnyerte tetszéseteket. Szeretettel Edit

Eci(szerző)2021. március 30. 08:31

@gazzo: Kedves Zoli! Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál és időt szakítottál a véleményed megírására. Jól érezted, :) Nekem vannak ilyen '' verseim''. Lehet nagyon szép, művészi, verstanilag kifogástalan verset írni tavaszról, nyárról, szerelemről stb., de van belőle egy tucat, nekem is van. Azonban fontos információ átadása versruhába öltöztetve kevesen vannak, akik ezt vállalják. Egyik kiváló poeta társam, nagyon szépen megfogalmazta egyik versében, hogy mi eszközök vagyunk mindannyian, kik tollat ragadunk. Az, hogy ki, milyen célból teszi, az teljesen egyedi, mint ahogy az is, hogy kinek mi tetszik és egy versben, kinek, mi a fontos. Van akinek a verstan pontos, precíz betartása, van akinek a tartalom és annak tovább adása. Számomra a tartalom, az elsődleges még akkor is, ha verstanilag bicsaklik. Nagyon köszönöm, hogy időt szántál rám. Szeretettel Edit

Zsuzsa03022021. március 30. 06:12

Nagyon szép verset írtál.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szép napokat kívánok, jó egészségben:
Zsuzsa

gazzo2021. március 29. 21:54

Kedves Edit, kérlek ne haragudj ha kritikával élek az írásoddal kapcsolatban. A tartalom tekintetében tényszerűnek tűnik... szerintem túlságosan is. Olyasmi érzésem volt olvasás közben mint ha a lexikon szócikke lenne, versben tördelve. Nem találtam rímeket, csak a tényszerű felsorolást...
Mégegyszer elnézést hogy leírtam a gondolataimat, nem bántani vagy személyeskedni akartam. Talán ha néhányan felvállaljuk a nem mindig mézes-mázas véleményünket, az külön inspirációt jelenthet többeknek...

Kellemes estét kívánok

41anna2021. március 29. 21:51

❤️21. Nagyon szép vers.
Melinda

adamdako20042021. március 29. 21:21

Kiforrott, egyszerű, letisztult: ezen tulajdonságok is csak erősítik a vers programját. Szívvel gratulálok.

Ádám

Jolcsy2021. március 29. 20:41

Bölcs gondolataid szépen megírtad kedves Editke!
Szívvel, szeretettel olvastalak!
Gratulálok!
Joli

donmaci2021. március 29. 20:37

Nagyon szép versedhez egyetértő szívvel gratulálok Józsi

5206162021. március 29. 20:24

Nagyon csodálatos alkotás. Szívet hagyva szeretettel gratulálok. Sándor

5367712021. március 29. 20:21

Profi alkotás! Szívvel tetszik.
József

VaradyEndre2021. március 29. 20:09

Nagyszerű, ez a spiritizmusról írt bölcseleti versed.
Szívvel gratulálok alkotásodhoz.
Üdvözlettel:Endre

ditte1422021. március 29. 19:53

Drága Editke!

''Az IGAZI spiritizmus
Semmi olyant nem tanít,
Amely beleütközne
Bármely vallás tanába.'' !!!

''Minden jó, ami Isten
törvényével egyezik,
És minden rossz, ami
Azokba beleütközik. !!!

Drága Editke!
Ma is tanultam újat a versedből,
hálás vagyok érte!
Nagy-nagy szívvel, szeretettel gratulálok:
Erzsébet

Twilight2021. március 29. 19:43

Kedves Edit!

Szívem csücske a témád és remekül összefoglaltad a lényeget, gratulálok!!

Szívvel-szeretettel üdv.:
Györgyi

kokakoma2021. március 29. 19:41

Szíves, szeretettel. János

orok.szerelem552021. március 29. 19:40

Drága Editke!
Remek filozófiád a spiritizmusról szívesen olvastam!
Szívből szeretettel gratulálok kitűnő költeményedhez!
Margit

JohanAlexander2021. március 29. 19:31

Editke, szívet ér versed.

Sanyipapa2021. március 29. 19:10

❤ (8)
Sanyi

1-9-7-02021. március 29. 19:05

Minden jó, ami Isten
Törvényével egyezik,
És minden rossz, ami
Azokba beleütközik. drága Edit KIVÁLÓ versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

CD57.sz2021. március 29. 18:57

Köszönöm, hogy olvashattam!
Elismeréssel, szívvel gratulálok
versedhez: Klári

S.MikoAgnes2021. március 29. 18:48

Tanítottál most engem, drága Editkém, remek versbe foglalt
filozofálgatásoddal!
Hatalmas szívvel köszönöm értékes alkotásod!
Szeretetteli ölelésemmel:
Ági

feri572021. március 29. 18:48

''A spiritizmus vigaszt,
Reményt, erőt, hitet ad,
Hogy földi életünkben
Fejlődjünk erkölcsileg.''

Szép alkotás Edit.
Szívvel gratulálok.
Feri

biro.gizella2021. március 29. 18:44

Szépen megírtad, kedves Editke!
Szeretettel gratulálok!
Gizella

uzelmanjanos9562021. március 29. 18:40

Bölcs igaz versedhez gratulálok!János

John-Bordas2021. március 29. 18:33

Mennyire igazad van drága Editke,a spirituális tanok sosem tiltják a vallasokat mert megértik,hogy minden apró lépés a fejlődésben pozitív.Azonbana dogmatikus vallások a spirituális fejlődés ellen uszitanak,miszerint erkölcsi magassagok nem visznek a'' mennyek országába, csupán egy személy imadata adja meg ezt a lehetőséget,míg a másiknál éppen a teljes erkölcsi nihil ( gyilkolni a gyaurokat) a módi,így működik a rendszer, nagyszerű vers hatalmas ❤️ gratulálok hozzá ölel János szeretettel

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom