Slang Anikó

Különös érzés

Milyen különös érzés nézni külső szemmel.
Aki életem szerves része volt egyszer.
Ismertük egymás lelkét teljesen.
Elválaszthatatlanok voltunk borúban, napfényben.

Néha úgy éreztem, idegen lett, de mégsem.
Most is elég egy pillantás, és lelkét, mint rég, megértem.
Nem vett el hát semmit a szálló idő tőlem.
A szív nem felejt, mint rég, éppúgy szeretem.

Úgy örülök boldogságának, mint enyémnek.
Átjár Nap fénye, s szívemben végtelen hálát érzek.
Mindig hittem, az imákat meghallgatja az ég.
S új szép kezdődik, mikor valami véget ért.

Hát legyen áldott minden közös pillanat.
Mi jót tett hozzá, vagy karcos szavak.
Életem része volt, és élete része voltam.
Talán mesél egyszer gyermekeinek rólam.

Imáim szállnak minden nap érte.
Gondviselőtől boldogságát továbbra is kérve.
Mert ha tettem is rosszat ellene, akaratlan.
Boldogságát nála százszor jobban akartam.

S mi álmot megadott neki az ég.
Teljesülni talán imáim is segítették.
Nekem épp elég, hogy végre boldognak látom.
Ha távolból is féltő szeretetem síromig ráborítom.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


1-9-7-0(szerző)2021. április 21. 18:41

@Erikaa11: Kedves Erika könnyekig hatottak szavaid (de ezek jó könnyek ) hálásan köszönöm ha így látod és külön köszönöm a nagy szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. április 21. 18:39

@HalaszZ: Kedves Zoltán hálásan köszönöm hogy szívvel olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

Erikaa112021. április 21. 06:52

Nagyon szép, mély érzelmeket boncoló a versed! Hatalmas szíved van, és én is nagy szívet hagyok Nálad szeretettel!

HalaszZ2021. április 9. 22:14

Gratulálok szép versedhez! Szívvel olvastam. Zoltán

1-9-7-0(szerző)2021. április 6. 19:38

@ikakovics: kedves Iván hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm hogy szívből gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

ikakovics2021. április 6. 19:30

Kedves Aniko! E remek es melyen mehato versed nagyon megragadt melyhez szivbol gratulalok. Szeretettel, Ivan

1-9-7-0(szerző)2021. április 3. 22:50

@vamosiistvan: Kedves István hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szívvel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel kívánok én is neked áldott szép békés ünnepeket Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. április 3. 22:49

@lorso: Kedves Zsolt hálásan köszönöm hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel kívánok áldott szép békés ünnepeket Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. április 3. 22:48

@tatika: Kedves Éva hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel kívánok áldott szép békés ünnepeket Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. április 3. 22:47

@m.agnes: Kedves Ágnes igen teljesen igazad van marad a szeretet egy életre hálásan köszönöm hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel kívánok áldott szép békés ünnepeket Anikó

vamosiistvan2021. április 3. 21:10

Kedves Anikó,szívvel gratulálok csodálatosan szép alkotásodhoz!

Áldott ünnepeket kívánok,szeretettel:V.István

lorso2021. április 2. 11:19

Szép vers!
Zsolt

tatika2021. március 30. 12:07

Nagyon szép a versed, sok szeretettel gratulálok. Éva

m.agnes2021. március 29. 20:36

Marad bennünk a szereteteből, egész életre.
Nagyon kifejező a versed!
Ági

1-9-7-0(szerző)2021. március 25. 18:10

@szalus47: Kedves Károly igen még mindig nagyon szeretem és féltem De már távolról épp azért hogy ne menjen szeretetem a boldogsága rovására Nehéz ''ésszel'' szeretni de néha meg kell tenni és elengedni azt akit igazán szeretünk hogy ne fojtsuk meg a szeretetünkkel Hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy gratuláltál hozzá nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

szalus472021. március 25. 17:47

Versed őszintén a szeretet, a barátság, még mindig a ''másik'' féltése ez jön ki a versből,---biztos Belőled is! Ez nem baj, csak ez ne menjen a ''másik'' boldogságának a rovására! Tetszik verset, gratulálok hozzá!

1-9-7-0(szerző)2021. március 25. 17:44

@Nichi-ya: Kedves Nikoletta hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy sok szeretettel szívvel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

Nichi-ya2021. március 24. 18:01

Csodaszép, nagyon megható, kedves alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

1-9-7-0(szerző)2021. március 24. 17:33

@HanyeczKaroly: Kedves Károly hálásan köszönöm az egyetértést és külön köszönöm hogy szívvel szeretettel olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 24. 17:31

@Kriszti12: Kedves Krisztina hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szívvel szeretettel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 24. 17:31

@Czirbela: Kedves Béla hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a szívet amit hagytál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 24. 17:30

@kintkong10: Kedves József minden sora szívemből szól hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a nagy szívet amit hagytál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 24. 17:28

@nagyferenc481: Kedves Ferenc hálásan köszönöm hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

HanyeczKaroly2021. március 24. 17:10

Csodálatos verset írtál!
Én is úgy gondolom, hogy akit egyszer szeretni tudtunk, mindörökké szeretni fogjuk, történjen bármi, ami elsodor, eltávolít, valahol mélyen a lényeg megmarad.
Nagyon szépen fogalmaztad meg ezt.
Szívvel, szeretettel olvastalak: Karcsi

Kriszti122021. március 24. 16:19

Szép versedhez szívvel, szeretettel gratulálok!
Kriszti

Czirbela2021. március 24. 14:42

Szívet érő sorok: Béla

kintkong102021. március 24. 14:32

Köszönöm, Anikám!
Önzetlen, szép versed megindító. Nagy szívvel: J.

nagyferenc4812021. március 24. 08:27

Gratulálok szeretettel.

1-9-7-0(szerző)2021. március 23. 16:21

@Ibolya.52: Kedves Ibolya hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szívvel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 23. 16:20

@195705252012: Kedves Irén ahogy mondod az pontosan úgy van hálásan köszönöm hogy szívvel olvastad Nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

Ibolya.522021. március 23. 13:27

Nagyon szép!!! Szeretettel szívvel gratulálok. Ibi

1957052520122021. március 22. 21:20

Az igaz szeretet mindenre ad megoldást. Szívvel olvastam versedet. Gratulálok , Irén

1-9-7-0(szerző)2021. március 22. 19:09

@holdfeny2017: Kedves Marcsi hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szívből gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 22. 19:09

@Doli-Erzsi: Kedves Erzsébet hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szívvel szeretettel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 22. 19:08

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Doli-Erzsi2021. március 22. 13:07

Nagyszerű alkotásodhoz szívvel szeretettel gratulálok!
Erzsi

holdfeny20172021. március 21. 18:42

Nagyon szép versedhez szívből gratulálok!

''Imáim szállnak minden nap érte.
Gondviselőtől boldogságát továbbra is kérve.
Mert ha tettem is rosszat ellene, akaratlan.
Boldogságát nála százszor jobban akartam.

S mi álmot megadott neki az ég.
Teljesülni talán imáim is segítették.
Nekem épp elég, hogy végre boldognak látom.
Ha távolból is féltő szeretetem síromig ráborítom.''

Szeretettel küldöm: Marcsi

1-9-7-0(szerző)2021. március 21. 18:41

@Gabeszka32: Drága Gábor hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a kapott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 21. 18:40

@MeszarosneMaya: Kedves Maya ez ''csak'' barátság nem szerelem de az elengedés azt hiszem pont olyan nehéz és fájdalmas hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a szívet amit hagytál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 21. 18:37

@dobosigyorgy: Kedves Gyuri hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szívvel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 21. 18:34

@Katka69: Drága Katka én biztos vagyok benne hogy képes lennél rá mert a szeretet erősebb mindennél és legyőzi a dühöt haragot letisztul és végül újra mosolyogsz ha eszedbe jut és már csak a szép jut eszedbe róla és az ember még egy idegen örömének is örül hát hogy ne örülne egy általa szeretett ember örömének Ha nagyon hiányzik lelkem a szép emlékekbe fürdetem és könnyebb elviselni hiányát Hálásan köszönöm hogy olvastad nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

Gabeszka322021. március 21. 17:48

Drága Anikó !!
Sok szeretettel Gratulálok neked ez a vers csodálatos kapott tőlem szívet :)
Üdvözlettel Gábor :)

MeszarosneMaya2021. március 21. 11:40

Az igaz szerelem ilyen: elengedő, és a másik boldogsága számít. Gyönyörűen megírtad. Szívvel: Maya

dobosigyorgy2021. március 21. 08:13

Gyönyörű versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

Katka692021. március 20. 18:35

Drága Anikó!
Ez az igazi önzetlen szeretet. Amikor a másik boldogsága fontosabb, mint a sajátunk. Nem vagyok benne biztos, hogy erre képes lennék...
Szeretettel gratulálok: Katka

1-9-7-0(szerző)2021. március 20. 18:06

@Hege: Kedves Éva hálásan köszönöm hogy szívvel olvastad nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

Hege2021. március 20. 17:27

Szívvel olvastam versed.
Nagyon szép!
Évi 🎻 e* - *

1-9-7-0(szerző)2021. március 20. 17:06

@Vilmos01: Kedves Vilmos hálásan köszönöm hogy olvastad nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 20. 17:03

@hangyasz: Kedves Zoltán hálásan köszönöm hogy olvastad nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 20. 17:01

@budajo: Kedves József hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szívvel szeretettel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem Engedd meg hogy bár megkésve de annál nagyobb szeretettel és a 8 napba beleférve névnapod alkalmából felköszöntselek Isten éltessen sokáig erőben egészségben szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 20. 16:57

@Angyalka73: Kedves Melinda én csak így tudok gondolni rá egy idő után letisztult bennem minden és ha hiányzik nagyon szép emlékekbe fürdetem a lelkem és pontosan tudom mire mit mondana itt van velem a szívemben Hálásan köszönöm hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 20. 16:54

@anci-ani: Drága Anci hálásan köszönöm az értő érző olvasást fáj hogy így történt de minden okkal történik és hálás vagyok a jó Istennek hogy életem része volt és élete része lehettem A szép megélt évekbe fürdetem lelkem mikor hiánya fáj és könnyeket fakaszt Hálásan köszönöm még egyszer hogy olvastad és külön köszönöm hogy nagy szívvel szeretettel
őszinte elismeréssel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

Vilmos012021. március 20. 15:28

szép imádság ez a vers jól.átadtad az érzést
sok szeretettel

hangyasz2021. március 20. 11:32

Kedves Anikó!
Szívből jövő szép alkotás!

budajo2021. március 20. 10:46

Kedves Anikó!
Szívből jövő szép alkotás az elengedésről és a barátságról. Szívvel, szeretettel gratulálok!
Józsi

Angyalka732021. március 20. 06:42

Szép vers, én is így szeretnék gondolni a régi barátságokra, de távolra sodort bennünket az élet.
Örömmel olvastalak. Üdvözlettel, Melinda

anci-ani2021. március 19. 23:48

Nagyon szomorú, amikor két szerető, egymást megértő lélek
olyan helyzetbe kerül, hogy szerteágazó utakra térnek...
Gyönyörű versben írtál az elengedésről, harag nem maradt lelkedben,
csak a szeretet ami örökre bennmaradt...
Szép versedhez drága Anikó nagy szívvel, szeretettel,
őszinte elismeréssel gratulálok:
Anci

1-9-7-0(szerző)2021. március 19. 19:52

@HJudit: Kedves Judit hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a szívet amit hagytál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 19. 19:52

@PELLEI: Kedves László hálásan köszönöm hogy elismeréssel szívvel olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 19. 19:50

@fufenka: Kedves Zsuzsanna hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a szívet amit hagytál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 19. 19:49

@kicsikincsem: Kedves Ilona hálásan köszönöm hogy szívvel olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 19. 19:48

@S.MikoAgnes: Drága Ágnes itt ülök és csak sírok hogy mennyire értitek és érzitek a lelkem Nem tudom eszébe jutok e még de az biztos hogy hálás vagyok a jó Istennek hogy az életem része volt és élete része lehettem Hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy óriási szívvel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 19. 19:40

@111111: Drága Piroska hálásan köszönöm hogy szeretettel szívesen olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 19. 19:38

@194622: Kedves István hálásan köszönöm hogy szívvel olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 19. 19:36

@OlahSzilard: Drága Szilárd szívemből szól minden sora hálásan köszönöm az értő érző olvasást könnyekig hatottak szavaid de ezek jó könnyek szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 19. 19:32

@Modlinger: Kedves Ágnes nehéz volt és meghasadt a szívem de szeretem nagyon és már sajnos nem tudtam hozzá tenni az életéhez elvenni meg nem akartam Szívemben őrzöm míg élek és szép megélt években fürdetem a lelkem mikor csak hullnak a könnyek mert hiányzik Hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szívvel gratuláltál Ha megengedsz egy jó tanácsot bármennyire is nehéz engedd el amíg még szeretettel vagy iránta és a harag sértettség nem hatalmasodik el lelkedben hogy szépen tudd elengedni Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 19. 19:23

@editmoravetz: Drága Edit könnyekig hatottak szavaid hálásan köszönöm neked Nagyon szeretem és tényleg őszintén örülök boldogságának Imáimmal pedig egy életen át támogatom a szívemben pedig megőrzöm síromig Hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a szívet amit hagytál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 19. 19:20

@gyongyver67: Kedves Gyöngyi hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy nagy szívvel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 19. 19:18

@jocker: Drága Feri nem jutok szavakhoz csak sírdogálok Elismerésed kifejezhetetlen szavakba milyen jól esett Van amikor nem kellenek a szavak, és, van, hogy minden szó kevés most így érzem HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM neked újra és újra olvasom átjárja lelkem és végtelen hálás vagyok és tudom kopottak a szavak de egyedül ez fejezi ki HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM szeretettel Anikó

HJudit2021. március 19. 19:03

A legjobb érzés! Csodás vers! Szívvel, szeretettel! Judit

PELLEI2021. március 19. 18:28

Szeretettel, békével, barátságban történt elengedés mérlege a versed,
őszinte érzésekkel, a legszebb emberi megnyilvánulásokkal.
Elismeréssel, szívvel olvastam. Laci

fufenka2021. március 19. 18:27

Csodaszép vers! 🙏

kicsikincsem2021. március 19. 16:36

Szívvel olvastam az önzetlen, szép versed gratulálok.
Ilona

S.MikoAgnes2021. március 19. 09:51

''Úgy örülök boldogságának, mint enyémnek.
Átjár Nap fénye, s szívemben végtelen hálát érzek.
Mindig hittem, az imákat meghallgatja az ég.
S új szép kezdődik, mikor valami véget ért.''

''Nagy verset'' írtál, drága Anikóm az igaz barátságról, mely örökre tovább él a szívben.
Önzetlen, mélyen érző lelked újabb gyöngyszemét tetted elénk!!!
Én is azt üzenem, legyen nagyon boldog az a fiatal nő és biztos vagyok benne, hogy nagyon hálás lesz ő még Neked, ahogy ''megérik érzelmileg'' is!
Óriási szívvel gratulálok csupaszív remekedhez!
Szeretetteli ölelésemmel:
Ági

jocker2021. március 19. 08:54

Őszinte, érezhetően lélekből írt soraidat nagyon köszönöm, hogy olvashattam, ez maga a műélvezet csodája volt.
A témát fölségesen kiválasztottad és istenien írtad meg, nagyon szívmelengető és léleksimogató is lett! Jó, ha mondom!
Én már csak itt a poet -n elolvastam 100.000 fölötti verset, de ilyen konkrétan megfogalmazott témát, ilyen szép versben még soha nem olvastam. Le vagyok nyűgözve!
Versed döbbenetes és bámulatos is egyben! Kiemelkedő, színvonalas, klassz, szuper jó, sokatmondó különlegesség és egyben egy míves remek mestermunka!
Elképesztő, hogy a kedves, szeretetteljes soraid mennyire elgondolkoztatók!
Verseddel tőlem aranyérmet nyertél, melyet most a nyakadba is akasztottam!
Megkaptad az 53. szívecskét is.
Őszinte, alázatos és a legmélyebb hódolatteljes tisztelettel, elismeréssel és barátsággal, kalapemeléssel és főhajtással, még-egyszer köszönettel az olvasási élményért, a versedben írva megtestesült emberségedért; vivát, vivát, vivát!
Be is sorollak; a poet összes poétája közül -emberségességed okán- az első ötbe tartozol!
Az Isten éltesen!
jocker/Kíber/Feri

1111112021. március 19. 07:44

Őszinte,mély érzésű vers drága Anikó,szeretettel,szívesen olvastam,ölelésem. Piroska

1946222021. március 19. 07:14

Szívvel olvastam versedet kedves Anikó.

OlahSzilard2021. március 18. 21:43

Drága Anikó.

Csodás verset írtál ismét, nagy szíved teljesen átjárja soraid. Szívvel időztem nálad és egy szívet hagyva gratulálok versedhez.

Modlinger2021. március 18. 20:24

Kedves Anikó!
Teljesen átérzem soraid, hasonló cipőben járok én is. Külön gratulálnék az erős szívedhez, hogy el tudtad engedni. Gyönyörű versbe szőtt gondolataidhoz szívből gratulálok!
Szeretettel: Ági

editmoravetz2021. március 18. 19:20

Drága Anikó!

Ez az ami igaz EMBERRÉ tesz, megtudni tenni a legnehezebbet: elengedni azt, akit szerettünk.
Szépséges versed nagy szívvel olvastam!
Szívet hagyok szeretettel: Edit

gyongyver672021. március 18. 19:13

Gyönyörű soraidhoz,nagy szívvel gratulálok!Gyöngyi

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:31

@John-Bordas: Drága János örülök hogy ''megtaláltad'' és köszönöm neked hogy érted érzed lelkem külön köszönöm hogy szívvel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel ölellek benneteket Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:28

@lnagypet: Szia László ez tényleg csak barátság volt egy fiatal leányhoz fűződő őszinte mély barátságról Akit nem tudnék jobban szeretni akkor sem ha húsom vérem lenne De sajnos így alakult Szeretetben ''váltunk'' el és bízom benne hogy ezt ő is megerősítené hálásan köszönöm hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:24

@Motta: Kedves Gabriella hálásan köszönöm hogy szívvel olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:23

@ervinbaksa1998: Kedves Ervin hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szívvel szeretettel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:22

@gypodor: Kedves Gyuri hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szívemet amit hagytál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:21

@GaborIldiko: Kedves Ildikó hálásan köszönöm hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:20

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:20

@rildi: Drága Ildikó ez tényleg barátság igaz mély és őszinte de sajnos az élet nyilván okkal véget vetett neki De szeretem őt tiszta szívemből és ő is azt gondolom de hogy a ''karcos'' szavak ne bánthassanak többé inkább elengedtük egymás kezét szeretettel Fáj és hiányzik de a megélt szépbe fürdetem a lelkem és így könnyebb Hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szeretettel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:15

@Maria_HS: Kedves Mária hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szívemet amit hagytál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:15

@gyorgyjeko: Kedves György hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szívemet küldve gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:14

@CD57.sz: Kedves Klári minden sora szívemből szólt Hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy elismeréssel szívvel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:12

@Pflugerfefi: Kedves Feri hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy nagy szívvel szeretettel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:11

@molnarne: Kedves Icu hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy nagy szívet hagyva szeretettel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:10

@Leslie2016: Kedves László hálásan köszönöm az értő érző olvasást külön köszönöm a szívet amit adtál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

donmaci2021. március 18. 18:09

@1-9-7-0: Nagyon szépen köszönöm kedves Anikó! Szeretettel Józsi:))

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:08

@Julia_gall: Kedves Juli hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a nagy szívet amit hagytál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:07

@lejkoolga: Drága Olga hálásan köszönöm hogy szeretettel szívvel olvastál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:06

@krott: Kedves Krott hálásan köszönöm az értő érző olvasást nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:05

@szalay: Kedves István teljesen egyet értek veled hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a 30. szívet amit hagytál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:03

@m.falvay: Kedves Miklós hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a szívet amit hagytál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:03

@donmaci: Kedves József hálásan köszönöm hogy szívvel olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem
Engedd meg hogy megragadjam az alkalmat hogy küszöbön álló névnapod alkalmából felköszöntselek sok szeretettel Isten éltessen sokáig erőben egészségben Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 18:01

@ditte142: Drága Erzsébet hálásan köszönöm az értő érző olvasást és külön köszönöm hogy óriási szívvel, szeretettel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:59

@GePir: Kedves Piroska hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:57

@60afrod: Drága Ildikó hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm nagy szívvel és szeretettel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:56

@536771: Kedves József hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szívvel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem
Engedd meg hogy megragadjam az alkalmat hogy küszöbön álló névnapod alkalmából felköszöntselek sok szeretettel Isten éltessen sokáig erőben egészségben Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:51

@Jolcsy: Drága Joli hálásan köszönöm az értő érző olvasást és külön köszönöm hogy óriási szívvel, szeretettel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:49

@Fresh: Kedves Edit szívemből szólt minden sora hálásan köszönöm hogy szívvel olvastad és külön köszönöm hogy szeretettel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:47

@Metta: Drága Margit hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szeretettel hagytál szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:46

@bardosedit: Kedves Edit igen csodálatos dolog hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szívvel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:44

@meszaroslajos60: Kedves Lajos hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy nagy szívvel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:43

@41anna: Drága Melinda hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a 18. szívet amit hagytál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:42

@orok.szerelem55: Drága Margit nagy ajándék egy barátság hiszem bárhogy alakul a szép a csoda részét kell megőrizni amit adott és őrizni míg él az ember Hálásan köszönöm hogy szívből szívvel szeretettel elismeréssel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:38

@JohanAlexander: Kedves János hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a nagy szívet amit küldtél nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:37

@Eci: Drága Edit hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy óriási szívvel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel ölellek Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:34

@Sanyipapa: Kedves Sándor hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a 15. szívet amit hagytál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:33

@uzelmanjanos956: Kedves János hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:32

@feri57: Kedves Feri hálásan köszönöm hogy szívvel olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:32

@SzaipIstvanne: Drága Mária hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a szeretettel hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:31

@Pesterzsebet: Kedves Gina így érzem szeretem őt nagyon örülök boldogságának az hogy már nem lehetek része életének azon nem változtat hogy sokat adott nekem barátságunk Hálásan köszönöm hogy szívvel olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 18. 17:29

@kokakoma: Kedves János hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy szeretettel szívvel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

John-Bordas2021. március 18. 17:18

Drága Anikó ( versed azt hiszem a hét órás idoelteres következtében elkerülte a szememet) hatalmasan kitűnő vers a barátságról és az igaz barát lelkiallapotarol.Neha eltávolodik egymástól két barát,ahogy az élet hozza,de a szeretet és törődés megmarad a szívünkben, nagyon tetszett a versed szívvel gratulálok hozzá ölel János szeretettel

lnagypet2021. március 18. 15:53

Szia Anikó,akár barátság,akár több is,/talán szerelem/ mindegy
hiszen oly tiszta érzelmeket pengettél költői lantodon bárkinek,
bárminek szólt sokat jelentett számodra!Felemelő érzés ilyen
gondolatokat olvasni,varázslatos!
Szeretettel: Z Nagy L

Motta2021. március 18. 15:04

Szép baráti érzések.
szivvel olvastalak
Motta

ervinbaksa19982021. március 18. 12:59

Szép gondolatokkal megalkotott soraidhoz szívvel és szeretettel gratulálok!

gypodor2021. március 18. 12:53

Néha úgy éreztem, idegen lett, de mégsem.
Most is elég egy pillantás, és lelkét, mint rég, megértem.
Nem vett el hát semmit a szálló idő tőlem.
A szív nem felejt, mint rég, éppúgy szeretem.

ERős és kifejező vers
Szívvel
Gyuri

GaborIldiko2021. március 18. 12:38

Csodaszép!
Ildi

rildi2021. március 18. 12:18

Drága Anikóm, több ez, mint barátság... ez a legfennköltebb érzés, amikor régi szerelmünket úgy tudjuk elengedni, hogy csak az ő boldogságát kívánjuk, nem a miénket.
Szeretettel gratulálok lélekemelő soraidhoz: Ildi

Maria_HS2021. március 18. 11:04

Gyönyörű versednél szívet hagyok..

gyorgyjeko2021. március 18. 10:18

Kedves Anikó!
Szeretettel tele, szép versedhez szívemet küldve gratulálok Gyuri

CD57.sz2021. március 18. 10:09

Hű, de nagyon szépen megírtad!
Elismeréssel, szívvel gratulálok
versedhez: Klári

Pflugerfefi2021. március 18. 09:58

Gyönyörű allkotàs a barátságról!
Nagy szívvel szeretettel gratulálok!
Feri.

molnarne2021. március 18. 08:38

Nagyon szépen megírt baráti szép gondolatok nagy szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

Leslie20162021. március 18. 06:57

Szomorú vers.
Tetszik. Igy kell elengedni.
Szivet adtam versedre.
László

Julia_gall2021. március 18. 04:24

Nagy szívet hagyok gyönyörű versedhez!
Juli

lejkoolga2021. március 18. 03:05

Színből fakadó, szép gondolatok, drága Anikó!
Szeretettel, szívvel olvastalak:
Olgi

krott2021. március 18. 01:11

nagyon szép vers jól átadja hogy nem kell gyűlölettel gondolni valakire akkor sem ha már nem az életünk része sokszor tőlünk független okból alakul ki egy ilyen helyzet mit sajnos nem lehet befolyásolni

szalay2021. március 18. 00:59

kedves Anikó,szeretet és megbocsájtás,ez az életünk alapköve,
gratulálok szép versedhez István (3o)

m.falvay2021. március 18. 00:20

Nagyon baráti , szép gondolatok .
Szívvel Miki

donmaci2021. március 17. 23:00

Nagyon szép meghitt versedet szívvel olvastam Józsi

ditte1422021. március 17. 22:20

Drága Anikó!

Az igazi barátság nem kér, csak ad, nem irigykedik,
nem fukarkodik, nem kér számon,
csak őszinte igaz érzéssel támogat, segít,
s a válással a távolsággal semmit nem veszít, a szeretet míg élünk megmarad,
s gyakran fel-fel ötlik a gondolat:
Remélem Vele minden rendben van.
S gyönyörű keretbe foglaltad az igaz barátság lényegét.
Óriási szívvel, szeretettel gratulálok:
Erzsébet

''S mi álmot megadott neki az ég.
Teljesülni talán imáim is segítették.
Nekem épp elég, hogy boldognak látom.
Ha távolból is féltő szeretetem síromig ráborítom.''

GePir2021. március 17. 22:05

'' legyen áldott minden közös pillanat...'' - gratulálok szép versedhez . Piroska

60afrod2021. március 17. 21:00

Drága Anikó!
Remek versedhez, nagy szívvel és szeretettel gratulálok!
Ildikó

5367712021. március 17. 21:00

Nagyon meghitt, őszinte vers a barátságról! Szívvel gratulálok!
József

1-9-7-0(szerző)2021. március 17. 20:21

@Martonpal: Kedves Attila hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm hogy nagy szívvel szeretettel gratuláltál nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2021. március 17. 20:20

@Zsuzsa-Amriswil: Kedves Zsuzsa hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm hogy így látod nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

Jolcsy2021. március 17. 20:19

''Hát legyen áldott minden közös pillanat.
Mi jót tett hozzá, vagy karcos szavak.
Életem része volt, és élete része voltam.
Talán mesél egyszer gyermekeinek rólam.''

Drága Anikó!
Gyönyörű verset írtál az összetartozásról! Ez az érzés örök, nem befolyásolja sem idő, sem messzeség. Átérzem minden sorát!
Óriási szívvel, szeretettel gratulálok!
Ölelésem: Joli

1-9-7-0(szerző)2021. március 17. 20:18

@Zsuzsa0302: Kedves Zsuzsa én köszönöm hálás szívvel hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem viszont kívánok szép mindennapokat jó egészséget szeretettel Anikó

Fresh2021. március 17. 20:15

Kedves Anikó nagyon szép verset írtál barátságról, elengedésről. Szívvel olvastam. Szeretettel gratulálok. Edit

Metta2021. március 17. 19:51

Drága Anikó!
Megható,gyönyörű versednél szeretettel hagyok szívet!
Margit

bardosedit2021. március 17. 19:40

Kedves Anikó!
Csodálatos dolog a barátság. Szívvel gratulálok szép alkotásodhoz.
Szeretettel Edit

meszaroslajos602021. március 17. 19:33

Kedves Anikó!
Meghatóan szép kitűnő alkotás, nagy szívvel gratulálok, Lajos.

41anna2021. március 17. 18:29

❤️18. Meghitt nagyon szép vers.
Melinda

orok.szerelem552021. március 17. 18:27

Drága Anikó, remek verset írtál egy csodás érzésről - az összetartozásról, amelyet nem ,,csorbitja'' az időmúlása sem a távolság (szívünkben örökké él).
Szívből szívvel, szeretettel, elismeréssel gratulálok kiváló alkotásodhoz!
Margit

JohanAlexander2021. március 17. 18:14

Anikó, nagy szívet küldök.

Eci2021. március 17. 18:13

Drága Anikó! Gyönyörű meghitt alkotás! Óriási szívvel gratulálok hozzá! Szeretettel Edit

Sanyipapa2021. március 17. 18:08

❤ (15)
Sanyi

uzelmanjanos9562021. március 17. 17:02

Szép versedhez gratulálok!János

feri572021. március 17. 17:01

Szép alkotás Anikó tetszik.
Szívvel olvastam.
Feri

SzaipIstvanne2021. március 17. 17:00

Drága Anikó! Szeretettel tele, szép lelked iratta csodálatos vers.

Szeretettel hagyok szívet.

M.

Pesterzsebet2021. március 17. 16:45

Kedves Anikó! Nagyon szép vers az elengedésről. A lelked szépségéről és nagyságáról tanúskodik. Szívvel olvastam. Gina

kokakoma2021. március 17. 16:39

Nincs jelző: szeretettel,szívvel gratulálok. János

Martonpal2021. március 17. 16:34

Nagyszerű vers!
Nagy szívvel,szeretettel gratulálok...attila

Zsuzsa-Amriswil2021. március 17. 16:28

Szép a lelked.

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa03022021. március 17. 16:26

Szép verset írtál.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szép napokat kívánok jó egészségben:
Zsuzsa

1-9-7-0(szerző)2021. március 17. 16:23

@VaradyEndre: Kedves Endre hálásan köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

VaradyEndre2021. március 17. 16:08

Remek versedben,nagyszerűen megjelenik ,az örök összetartozás érzése.
Szívvel,üdvözlettel:Endre

VaradyEndre2021. március 17. 16:06

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom