Váradi Gréta

Bezárt világ

Le akarom vetni, mi oly régen takar,
Ránk szorul a félelem, mint féregre az avar.
Lehetnénk másak, ki voltunk, s ki majd leszünk,
De jövőnk kietlen, és valótlan világba lesünk.
Ne nézz előre, hisz nem látsz mást,
Csak mi alattad és mögötted is áll.
Szürke, ködös világ, mi mindenkit megráz,  
Most elhallgat a madár is, kinek csak lelke fáj.
Halkan szól a remény a fájdalom szűrőjén,
Tudja, mindenki egy, nem más ő vagy én.
Egyszerre pusztít, hol pusztíthat még a kór,
Elbújhatsz előle, de mindenkire átkot szór.
Rendre int mindenkit, törvénye, mint a hurok
Nyakamra szorul, elnyom, mint a fekete szurok.
Elfutnál, ha tudnál, de már bezár a sötét éj,
Hideg jön, és fájdalom, nyomor és örök tél.
Lágyan fogd kezem, hisz oly erőtlen már,
De még elvezethet oda, hol senki se lát.
Szívembe vájódik az idő éles kardja,
Elkúszik a perc, akár egy féreg sarja.
Fognám kezed, ha újra veled lehetnék,
De könnybe lábad szemem, s nevetnem is nehéz.
Majd mosolyra húzza száját a maszk,
Mi elénk áll, és mindenkit eltakar.
Nem látják, ha sírsz, ha kínodban zokogsz,
Csak legördül a könnycsepp, és továbbrobogsz.
Ha e világ egyszer letisztul,
S az ember lelke lángra gyúl,
Látni fogjuk a tisztító fényt,
Mit eddig eltakart e hóhér.