Szerző
Lizomka

Lizomka

Népszerűség: 133 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 194 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. január 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (64)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Lizomka

Azon a szép napon...

Én haragudtam rá, megbántott,
bennem élt egy régi sérelem,
kerültük egymást, és Te önmagadat
ezért szégyellted előttem.
Elköltöztél, hideg lábnyomod őrzi
az elhagyott út,
hosszú évek teltek így el,
és mi nem találkoztunk.

Egy szép napon
ballagtam a téren
leszegett fejjel,
nehéz, teli szatyrot cipeltem,
utamon a távolból
egy ismerősen kellemes,
mély bariton állít meg.
Felemeltem rögvest
eme hangnak irányába a fejem,
kutatja, keresi a szemem
azt, akit látni reméltem.

Egy kopasz, görnyedt férfi ült
az eperfa alatti padon,
félárnyékban is láthatók arcán a
meggyötört ráncok.
Egyik kezében cigaretta füstölgött,
tekergőzött az ezüstködű fénybe,
másikban telefonját sután fogta,
félig már leeresztve.
Szívembe markolt ott, abban a boldog
pillanatnyi felismerésben,
hogy viszontláthatom talán ismét,
akit régen elveszítettem.

Ó, ismerem! Ez csak Ő lehet!
Mély levegőt vettem, odasiettem,
kicsit szeleburdin egyenest feléje.
Szatyrom dűlt, borult, és szabadon
minden szertegurult belőle,
piros, szeplős, pettyes alma sietősen
pad alatti sóderbe kuporodott be.

Nézett rám, és hunyorgott értetlen,
majd tágra nyílt ragyogó, kék szeme.
Katika, Te vagy? És már sírva nevetett!
Ölelésünk zajos hevében a fáról
madárka röppent fel, gyönge ág reccsent,
vézna, hosszú testének látványa
kissé ledöbbentett.
Mennyire csontos, lefogyott,
de a hangulat különös varázsa
akkor ott egyszerűen elsodort.

Majd hosszan elmesélte nekem,
mi minden történt vele azóta.
Betegségek, örömök, bánatok
tengernyi hullámát a sors rárótta.
Nosztalgiázni jött ide, hol született,
lelki békéjét, szép emlékeit kereste.
Hirtelen megárvult és gyermekkori vágyait,
rég itt feledett meséit kergette.

Jót beszélgettünk, hogy észrevétlen
a nap vérvörös pizsamáját felvette,
megbékélt lelkünk szép zenéjére elszendergett.
Csillagfényszellő akkor boldog arcunkra
egy búcsúcsókot adva,
elbocsájtott bennünket hát utunkra,
a szerető családunkhoz haza.

Pár hónap múlva jött a hír róla,
Ferit nem láthatom többé már soha,
angyalszárnyon repült a lelke szerető szülei karjába.
Megfáradt, beteg testét a puha föld méhe ringatja tova.
Könnyeim közt láttam meg egy este a Te csillagod,
megértettem mindent, az üzeneted hozzám eljutott,
hogy akkor a miénk nem egy véletlen találkozás volt...
Megbocsájtanunk és elbúcsúzkodnunk kellett egymástól,
azon a szép napon...

Tóásó Ferenc (Töfi) gyermekkori kedves barátom emlékére..."hiányzol!".

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


lizomka(szerző)2021. február 9. 20:22

@Bogsika: Köszönöm szépen kedves Tünde!
Mindig boldogság kicsi szívemnek,ha tetszik a versem.:)
Szeretettel💕:Kati

Bogsika2021. február 9. 19:07

Szép vers ,csodás emlékezés ! Gratulálok ,szívvel olvastalak ! :Tünde

lizomka(szerző)2021. február 9. 18:22

@budajo:
Kedves Józsi!
Milyen gyönyörűen leírtad ,amit én is érzek ezzel kapcsolatban.
Meghatódva köszönöm neked!❤ Kati

budajo2021. február 9. 16:20

Kedves Kati!
Szívet érintő, meghatóan szép emlékezés, gyermekkori barátod emlékére. Visszatekintve gyermekkorunkra, egy pillanatnak tűnik csak az eltelt idő. Nagyszerűen megírt alkotásodhoz szívvel, elismeréssel gratulálok!
Józsi

lizomka(szerző)2021. február 8. 19:21

@bakonyiili:
Kedves Ili!
Megtisztelő,hogy eljöttél versemhez és figyelmet szántál rám.Nagyon szépen köszönöm!💕Szeretettel:Kati

bakonyiili2021. február 8. 18:59

Vannak olyan helyzetek - véletlenek - amikor a sors megadja az elvarratlan szálak tisztázását!
Lebilincselő alkotás, elgondolkodtató sorok, mindenkinek.
Örülök, hogy idetaláltam, megható soraidhoz szeretettel gratulálok: Ili

lizomka(szerző)2021. február 8. 10:13

@HodosiImrene:
olvastalak ,helyesen😊 (fránya kicsi gombok mellé nyomtam)😊
Szép napot!🌻

lizomka(szerző)2021. február 8. 10:11

@HodosiImrene: Kedves Emma!
Meghatódva olvastakak,köszönöm szépen!💟Szeretettel🌸Kati

lizomka(szerző)2021. február 8. 10:09

@Fenyhozo: Kedves Enci!
Én is így gondolom,nincs véletlen,minden okkal történik.Sokan nem értik ennek a lényegét,ezért finoman utalok rá a verseimben.Nagyon örülök annak,hogy Te rokonlékek vagy velem és mibdent értesz a sorok között.😘💟😇Szeretettel köszönöm ezt neked!💕Kati

HodosiImrene2021. február 7. 23:44

Gyönyörű emlékező vers,egy igazi búcsú,talán éreztétek,hogy egymásra most időt szánni kell! Nagy szívet hagyok nálad. Hodosi Imréné Emma

Fenyhozo2021. február 7. 23:12

Nagyon szép emlékezés, az ilyen találkozások soha nem véletlenek! Jó, hogy volt esélyetek a megbocsátásra... Szeretettel: Enci

lizomka(szerző)2021. február 6. 22:12

@editmoravetz: Drága Editke!
Köszönöm a köszöntésed a kisfiam nevében is😘
Meghatódva olvastam, a versemről írt szívmelengető szavaid és hálásan,őszintén megköszönöm.💝💕Baráti szeretettel!Kati

editmoravetz2021. február 6. 20:05

Drága Kati!

Nehezen találok szavakat, melyek kifejezik azt az érzést, melyet emlékező versed váltott ki bennem.
Nem könnyű egy igaz barátságot ilyen megindítóan szép csokorba szedni, melynek végén az örök-búcsú, elengedés ennyire bársonyossá váljék.
Torkomban a gombóc - megkönnyeztem.
Szívvel-szeretettel gratulálok: Edit

lizomka(szerző)2021. február 6. 16:37

@Akvila: Köszönöm kedves Judit, a megtisztelő figyelmed!💝Kati

Akvila2021. február 6. 15:39

Elismerésem meginditó versedhez, köszönöm szépen:). Igazi tanítás nekem:)❤ Judit

lizomka(szerző)2021. február 4. 15:13

@Mikijozsa: Kedves Miklós !
Meghatódva köszönöm !Valóban őszinte szeretettel írtam a versem.
Szeretettel:💕Kati

lizomka(szerző)2021. február 4. 15:09

@Szinci: Kedves Szinci!
Nagyon szépen köszönöm az együttérző és kedves véleményed ,sokat jelent nekem!💕Szeretettel:Kati🌼

Mikijozsa2021. február 4. 09:29

szép emlékezés, remek vallomásod nagyon őszinte meghatóan írtad le egy élmény elolvasni gratulálok szível szeretettel

Szinci2021. február 4. 06:10

Kedves Lizomka ! Hát bevallom, megkönnyeztem ezt a különös találkozást, emlékezést.Szépen megírt történet.Gratulálok szeretettel szinci

lizomka(szerző)2021. február 1. 21:56

@Ibolya.52: Köszönöm kedves Ibolya, a kedves szavaid és azt,hogy időt szántál reám!💕Szeretettel Kati

Ibolya.522021. február 1. 21:24

Az emlékező és szomorú történetben leírt versedet elismeréssel olvastam, Szívvel gratulálok. Ibi

lizomka(szerző)2021. február 1. 15:43

@Pesterzsebet: Kedves Gina!
Köszönöm a csodás ,megértő szavaid!💟Kati

lizomka(szerző)2021. február 1. 15:43

@60afrod: Kedves Ildikó!
Szeretettel köszönöm neked!💟Kati

lizomka(szerző)2021. február 1. 15:42

@Litauszki_Gyula:
Kedves Gyula!
Nagyon szépen köszönöm ,az értő és értékes véleményed:)Szívembe ért.💟
Szeretettel:Kati

Pesterzsebet2021. február 1. 14:27

Kedves Katika! Nagyon szép, megható emlékezés egy kedves barátról. Szomorú szívvel olvastam. Gina

60afrod2021. február 1. 13:15

Kedves Katika!
Szép emlékező versedhez,
szívvel és gratulálok gratulálok!
Ildikó

Litauszki_Gyula2021. február 1. 12:21

Kedves Kata!
Az események jelentőségét, jelentését bizony sokszor csak jóval a megtörténte után tudjuk megérteni. Sajnos a látnoki képességünk valahol lemaradt a nagy rohanásban.... Szívvel, szeretettel vettelek figyelőmbe: Gyula

lizomka(szerző)2021. január 31. 21:01

@molnarne: Kedves Ica!
Nagyon kedves vagy,szeretettel köszönöm!💕Kati

molnarne2021. január 31. 20:22

Nagyon szomorú történet nagyon szép megható emlékezés szívem hagyom szeretettel:ICA

lizomka(szerző)2021. január 30. 14:19

@Nichi-ya: Köszönöm kedves Niki,sokat jelent nekem.
Szeretettel:Kati

Nichi-ya2021. január 30. 11:02

Nagyon megható emlékezés. Sok szeretettel, szívvel olvastam.

lizomka(szerző)2021. január 29. 18:11

@joco47:Kedves Józsi!
Meghatódva olvastam a szép soraid.Lelkem cirógatta minden szó.Köszönöm az értő és értékes hozzászólásod!
💕Szeretettel:Kati

joco472021. január 29. 12:01

Az évek múltával,változik a gondolkodásunk,
így lehet valaki,újra a barátunk.
Két ember,két külön egyéniség,
így az újbóli találkozáskor,
a régi rossz emlék,már semmiség.
Mert aki meg tud bocsájtani,
annak a szíve szeretni fog,
és amikor kell,reményt adhat.
Eképpen egy másik szívnek,
örömet nyújthat.
Gratulálok,kedves Lizomka!
Szívvel:Józsi

lizomka(szerző)2021. január 27. 12:30

@kodrane: Kedves Erzsike
Hálásan köszönöm neked!💕Szeretettel:Kati

kodrane2021. január 27. 12:16

Egy szép regény, versbe sűrítve! Szívvel olvastam!

lizomka(szerző)2021. január 27. 11:27

@Mama222: Kedves Rékuci!
Szívem szeretetével köszönöm!💕Kati

lizomka(szerző)2021. január 27. 11:26

@madaras: Kedves István!
Meghatódva köszönöm neked!💕Kati

lizomka(szerző)2021. január 27. 11:25

@Katka69: Kedves Katka! Szívemből köszönöm!💕Kati

Mama2222021. január 27. 10:07

Nagyon szép, meghato. Gratulálok. Rékucii

madaras2021. január 26. 16:52

...nagyon szép ez a búcsú - különösen a záróversszak:

''Pár hónap múlva jött a hír róla,
Ferit nem láthatom többé már soha,
angyalszárnyon repült a lelke szerető szülei karjába.
Megfáradt, beteg testét a puha föld méhe ringatja tova.
Könnyeim közt láttam meg egy este a Te csillagod,
megértettem mindent, az üzeneted hozzám eljutott,
hogy akkor a miénk nem egy véletlen találkozás volt...
Megbocsájtanunk és elbúcsúzkodnunk kellett egymástól,
azon a szép napon...''

Elismeréssel és szívvel olvastam.

Katka692021. január 26. 15:33

Meghajtó versben búcsúzó barátodtól!
Szeretettel gratulálok : Katka

lizomka(szerző)2021. január 26. 14:17

@zsuzsakalocsa: Kedves Zsuzsa!
Szeretettel köszönöm neked!💕Kati

zsuzsakalocsa2021. január 26. 12:33

Kedves Kati!
Az emlékező és szomorú történetben leírt versedet elismeréssel olvastam,
melyhez szívvel, szeretettel gratulálok:
Zsuzsa

lizomka(szerző)2021. január 26. 11:47

@PELLEI: @536771: @kicsikincsem: @meszaroslajos60: @111111:
Őszíntén köszönöm nektek,a tiszta mély érzelmeket,a kedves szavakat, a drága szíveket és az értékes figyelmet.

Sokat jelentenek nekem!💝
Szeretettel:Kati

1111112021. január 26. 08:14

Érzelmek hada,mély vers drága Katika,szépre írtad,szeretettel hagyok szívet. Piroska

meszaroslajos602021. január 25. 20:32

Kedves Kati!
Meghatóan szép megemlékezésedhez elismeréssel adok szívet, és figyelőmbe vettelek, Lajos.

kicsikincsem2021. január 25. 13:28

A történetet szívvel olvastam, gratulálok.
Ilona

5367712021. január 25. 09:19

Nagyon szívbemarkoló, meghitt történet, reme vers!
Szívet hagyva gratulálok!
József

PELLEI2021. január 24. 23:30

Ezzel az őszinte, tiszta érzéseket hordozó történeteddel is alátámasztod a
sorsszerű találkozások fontosságát, és, mintegy elsiratva adtál tiszteletet az eltávozottnak.
Meghatva, szívvel olvastam. Laci

lizomka(szerző)2021. január 24. 20:06

@B...yL...o: @ditte142: @gypodor:

Köszönöm nektek,hogy velem éreztetek,ebben a fájdalmas történetemben és a vígasztaló szíveiteket is külön megköszönöm.💕😘
Kati

gypodor2021. január 24. 19:43

Könnyeim közt láttam meg egy este a Te csillagod,
megértettem mindent, az üzeneted hozzám eljutott,
hogy akkor a miénk nem egy véletlen találkozás volt...
Megbocsájtanunk és elbúcsúzkodnunk kellett egymástól,
azon a szép napon...

Emberi érzések-szép gondolatok
Jó vers
Szívvel
Gyuri

ditte1422021. január 24. 19:25

Drága Katika!

Megadatott hát... még az utolsó találkozás,
nagyon megható, szívbe markoló volt.
Óriás szívet hagyok,szeretettel, elismeréssel, mától figyelővel olvaslak,
szeretettel időztem:
Erzsébet
''Könnyeim közt láttam meg egy este a Te csillagod,
megértettem mindent, az üzeneted hozzám eljutott,''

lizomka(szerző)2021. január 24. 19:10

@SzaipIstvanne: @Eci: @1-9-7-0: @anci-ani: @GePir: @CD57.sz: @kokakoma: @41anna: @lnagypet: @pete57: @Csendhangjai: @195705252012: @Martonpal: @tomorg: @barnajozsefne: @efelapi: @uzelmanjanos956: @be.jozefina: @JohanAlexander: @Leslie2016: @rildi: @rojamsomat: @feri57: @Metta: @lejkoolga: @John-Bordas: @ereri: @S.MikoAgnes: @donmaci: @VaradyEndre: @varadics: @princi: @orok.szerelem55: @megczirogatott:


Szeretném megköszönni nektek,az itt hagyott könnyeket,szívecskéket és a lelkemet gyógyító kedves szavakat. Sokat jelentenek nekem!💟

🕊Köszönet az égieknek is,hogy ezt a kis sérelmünket,megbeszélhettük és boldog, szeretetteljes ölelésben búcsúzhatunk el egymástól .....🕊

Szeretettel:Kati

B...yL...o2021. január 24. 18:44

Nagyon szép és megható versed megilletődött lélekkel olvastam.
László

SzaipIstvanne2021. január 24. 17:39

Megható, szép emlékező versedhez szeretettel tettem szivet.

Mária

Eci2021. január 24. 17:17

Gyönyörű, meghitt emlékezés! Együttérző szívvel, szeretettel Edit

1-9-7-02021. január 24. 16:10

Drága Kati őszinte részvétem Most sírok itt mert átérzem gyászod és azt is hogy neki mennyire nagy szüksége volt arra a napra Hogy mindent ''elrendezzen'' mielőtt elmegy Nyugodjon békében legyen könnyű neki a föld Milyen nagyon jó lenne ha mindenkiben lenne ekkora lelki erő hogy mielőtt földi sátra összedől és megkezdi csillag ragyogását előtte minden harag sértéstől megtisztítaná lelkét Neki sikerült adjunk hálát a jó Istennek hogy még ''időben'' sikerült neki Szívszorító CSODÁLATOS szép emlékezés versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

anci-ani2021. január 24. 16:03

''Könnyeim közt láttam meg egy este a Te csillagod,
megértettem mindent, az üzeneted hozzám eljutott,
hogy akkor a miénk nem egy véletlen találkozás volt...
Megbocsájtanunk és elbúcsúzkodnunk kellett egymástól,
azon a szép napon...''

Drága Kati, megható fájdalmas versed átéreztem, könnyeket csalt a szemembe...
Szívszorító ahogy leírtad ezt az utolsó búcsútalálkozást,
nagyon megérintett!
Nyugodjon békében!
Együttérző szívet hagyok szeretettel:
Anci

GePir2021. január 24. 15:53

Kedves Katalin ! Meghatódva olvastam emlékezésed , könnyes szemmel küldöm a szívet és szeretettel gratulálok . Piroska

CD57.sz2021. január 24. 15:50

Kedves Kati!
Megható, szép soraidnál
szívvel jártam:
Klári

kokakoma2021. január 24. 15:03

Meghatódva , adom a csendes szívet. Szeretettel, János

41anna2021. január 24. 14:50

❤️28. Szívszorító sorok drága Kata.
Melinda

lnagypet2021. január 24. 13:48

Szívszorító történeted tovább mutat a barátság nemesi érzésén,egy
mélyen őszinte emberi kapcsolat látlelete,és búcsúlevele ez a
remek alkotás!
Szívvel,szeretettel: Z Nagy L

pete572021. január 24. 13:36

A találkozások sohasem véletlenek...
Megindítóan írtad le azt az utolsó találkozást, szép versben.
Szívvel gratulálok!
Margit

Csendhangjai2021. január 24. 13:16

Lám, a sors szem rajtatok volt, és elrendezte az utolsó találkozást...
Szép versednél, szívvel gratulálok - szeretettel:
Klára

1957052520122021. január 24. 11:49

Sorsunkban annyi csoda van. Szívvel köszönöm, hogy megosztottad emlékezésedet , Irén

Martonpal2021. január 24. 11:36

Nagyon szép,megható történet.
Szívvel gratulálok versedhez...attila

tomorg2021. január 24. 11:11

Aranyos Kati....
Gyönyörű vers, remek sorokban, szépen megírt megható gondolatok
szívvel gratulálok,
Gábor

barnajozsefne2021. január 24. 10:55

Megemlékezésed, lelkemnek balzsam, kedves Katalin!
Szeretettel figyelem verseidet máskor is!
Ölellek, Erzsi

efelapi2021. január 24. 10:25

Nem lehetett komoly harag, ha ''ismerősen kellemes,
mély bariton évek múlva is megállított! Szívesen!

uzelmanjanos9562021. január 24. 09:29

Megható emlékezésedhez gratulálok!János

be.jozefina2021. január 24. 09:03

Gyönyörű, megható emlékverset írtál barátodról. Szívből gratulálok!

JohanAlexander2021. január 24. 08:21

Katalin, meghatóan szép emlékezés!
Hatalmas szívet küldök.

Leslie20162021. január 24. 07:57

Meghatott a történet. Nagyszerű a versed.
Minden megelevenedett.
Szívvel szeretettel olvastam.
László

rildi2021. január 24. 07:33

Drága Katikám!
Értem, érzem, átéltem! Pár éve én is ugyanezt éltem át, és ugyanilyen hálával gondolok a Gondviselésre, hogy ''gondomat viselte'' és nem engedte, hogy gyermekkori ''nagy szerelmem'' haraggal távozzon...
Lélekemelően szép versedet én is megkönnyeztem - mindig tudtam, hogy hatalmas lelked van!
Szeretetteljes öleléssel köszönöm ezt az emlékezést!
Ildi

rojamsomat2021. január 24. 07:27

Egy hibátlan lélek időutazása, az emberi szeretet, és az élet
kemény valósága, hogy könnyekkel csodáljunk, egy csodás verset.
Oly tiszta a lelked, kedves Katika, mint a friss hó!
Szeretettel szívvel,,,,Tamás

feri572021. január 24. 07:01

Nagyon szép alkotás, szép emléket állítottál agy régi barátról.
13. Szívvel gratulálok.
Szeretettel
Feri

Metta2021. január 24. 06:38

Megható, nagyon szép emlékezésed szívvel olvastam.
Szeretettel gratulálok.
6

lejkoolga2021. január 24. 03:01

Mélyen megérintett a történeted, drága Katika!
Együttérző szívvel olvastalak:
Olgi

John-Bordas2021. január 24. 00:35

Katika,versed olyan mélyen emberi,nem tudtam könnyek nélkül végigolvasni, áldjon meg az Úr ezért a gyönyörű megértésért amit nekünk most bemutattál,A legnagyobb szívvel gratulálok versedhez szeretettel olel János

ereri2021. január 23. 23:48

''Jót beszélgettünk, hogy észrevétlen
a nap vérvörös pizsamáját felvette,
megbékélt lelkünk szép zenéjére elszendergett.''

Meghatóan szépet írtál drága Katikám! Hálás lehetsz a sorsnak, hogy sikerült még időben mindent tisztázni, felidézni , felejteni, meg- és elbocsájtani! Együttérző, nagy-nagy szívet hagyok megindító elbeszélésed mellett - szeretettel, tisztelettel: E. E.

S.MikoAgnes2021. január 23. 22:31

''Jót beszélgettünk, hogy észrevétlen
a nap vérvörös pizsamáját felvette,
megbékélt lelkünk szép zenéjére elszendergett.''

A sors adta megbocsátó-elbúcsúztató találkozásotokat megható
szép versben örökítetted meg, drága Katikám.
Csodálatos naplementét kaptunk a megrendítő történethez!
Nagy szívet érdemelsz!
Szeretetteli ölelésem küldöm:
Ági

donmaci2021. január 23. 22:22

Nagyon szépen versbe írtad!
Szívvel olvastam Józsi

VaradyEndre2021. január 23. 21:32

Nagyon szép és megható emlékezés -verset írtál.
Nagy szívvel gratulálok remekedhez.
Üdvözlettel:Endre

varadics2021. január 23. 21:06

Mint mindig nagyon gyönyörű megható sorokat írtál. Szívvel: Csaba

princi2021. január 23. 21:05

Megható emlékvers.
Könnyeket ejtő.

M.

orok.szerelem552021. január 23. 21:04

Kedves Kati!
Szívetérintő, megható emlékezésed szívvel olvastam!
Szívből szeretettel gratulálok!
Margit

megczirogatott2021. január 23. 20:57

Könnyek szöktek a szemembe. Nagy érték, ha van lehetőség a búcsúra!!!! Gondolj rá kiemelt lehetőséggel! Szívvel.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom