Szerző

Tóth József Joco47

Életkor: 48 év
Népszerűség: 79 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 171 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. január 22.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (39)

Tóth József Joco47

A látnok

Havas tájakon,
elmúló vágyakon,
messzire lát a látnok,
mert a szívében még izzik
a zsarátnok.

Volt, mikor még égett,
de idővel elfogyott
az ereje,
így halványabban lobogott.
De a szíve
még ugyanúgy dobogott.
Míg fiatal volt,
nem látott messzire,
mert úgy gondolta,
nem viszi semmire.

Épp ezért úgy élt,
hogy nem sokat remélt.
Úgy vélte,
a sors előre meghatározott,
és a jövőben
így nem is bízhatott.

Így hát vándorútra kelt,
hogy megtalálja a sorsát.
Bejárt sok vidéket,
megismert különféle népeket,
és megtanult nyelveket.

Lassan kezdte felismerni,
hogy élni
nem más,
mint megélni a lehetőségeket.
Így élt meg évtizedeket,
hogy engedte felszínre jönni
a megérzéseket,

Melyek halkan vezették,
és az élete
mára egyfajta érték.
Mert a bizalom
és a hite
számára egyfajta oltalom.

Letisztultak a gondolatok,
és eltűntek
az egykori fondorlatok.
Az emberekben
mindig meglátta a jót,
ezáltal útjára engedett
egy kis szeretethajót.

Volt, ki bántotta érte,
mert nem értette.
De őt
ez nem tartotta vissza,
inkább megértéssel viszonozta.

A lelke mindig átölelte,
amelyre a szíve azt felelte:
Tudom már,
a sors maga az élet,
és bármit is teszünk,
azáltal csak fejlődhetünk,
tudva azt,
hogy így beteljesedhetünk.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


joco47(szerző)2021. március 28. 17:19

@Olahtimi: Nagyon szépen köszönöm,
kedves Tímea!
Akit megérint a belső világ,
annak a szívében
kinyílik egy csodaszép virág.
Szeretettel:Józsi 🤗🎁🌺

Olahtimi2021. március 28. 15:56

Nagyon szép ez a vers! Gratulálok hozzá😇👌

joco47(szerző)2021. január 29. 21:15

@lizomka: Köszönöm szépen a szívet és a figyelőt, kedves Kati!
A vers tartalmának üzenete,
a lelkünk egyfajta ígérete.
Mert ha vele élhetünk,
megéljük a belső lényegünk.✨😊
Szeretettel:Józsi

lizomka2021. január 29. 18:19

Az emberekben
mindig meglátta a jót,
ezáltal útjára engedett
egy kis szeretethajót.

Volt, ki bántotta érte,
mert nem értette.
De őt
ez nem tartotta vissza,
inkább megértéssel viszonozta.

Kedves Józsi!
Ez a csodás versed ,mintha belém is látna:)
És ez így rendben is van! 😊💟
Figyelek,szívvel és szeretettel:Kati

joco47(szerző)2021. január 29. 17:46

@Mikijozsa: Köszönöm szépen,kedves Miklós!
Szeretettel:Józsi

Mikijozsa2021. január 29. 16:56

ez nagyon jó - már maga a cím is figyelmet érdemel. a aki

''vándorútra kelt,
hogy megtalálja a sorsát.''
sok mindenre, lehetőségekre bukkant, szép történet gratula szívvel SZERETTEL

joco47(szerző)2021. január 29. 14:37

@JohanAlexander: Köszönöm szépen,kedves János!
A látnok mindannyiunkban ott van,
csak kérni kell,ott terem nyomban.
Józsi

JohanAlexander2021. január 29. 13:41

Jocó, szívvel gratulálok nagyszerű,
elgondolkodtató versedhez!

Kevesen tudnak a sors fintoráról.
Ám a látnok figyelmeztet, nem vádol,
Ha bántják is, ő azt nem adja vissza!
Érezni kell szándéka, lelke tiszta.

joco47(szerző)2021. január 29. 07:53

@kodrane: Köszönöm szépen,kedves Erzsi néni!
Szeretettel:Józsi

kodrane2021. január 28. 16:13

Vers ez a javából! Szívvel: Erzsinéni.

joco47(szerző)2021. január 26. 19:26

@zsuzsakalocsa: Köszönöm szépen,kedves Zsuzsa!
Szeretettel:Józsi

zsuzsakalocsa2021. január 26. 13:46

Kedves József!
Remek élet-versedet tetszéssel és elismeréssel olvastam.
Szívet hagyok szeretettel:
Zsuzsa

joco47(szerző)2021. január 25. 20:58

@111111: Köszönöm szépen,kedves Piroska!
Józsi

1111112021. január 25. 19:50

Nagyszerű,elgondolkodtató vers kedves Józsi,szívvel jártam nálad. Piroska

joco47(szerző)2021. január 25. 14:37

@kicsikincsem: Köszönöm szépen,kedves Ilona!
Józsi

kicsikincsem2021. január 25. 13:47

Tetszett a vers kedves József, szívvel gratulálok.
Ilona

joco47(szerző)2021. január 25. 07:30

@Fresh: Köszönöm szépen a szívet,kedves Edit!
Szeretettel:Józsi

joco47(szerző)2021. január 25. 07:29

@Eci: Köszönöm szépen,kedves Edit!
Szeretettel:Józsi

joco47(szerző)2021. január 25. 07:28

@tomorg: Köszönöm szépen,kedves Gábor!
Józsi

joco47(szerző)2021. január 25. 07:27

@barnajozsefne: Nagyon szépen köszönöm,
kedves Erzsébet!
Szeretettel:Józsi

Fresh2021. január 24. 19:42

Kedves Jocó szép a versed, remek sorok, szívvel olvastam megható gondolataidat. Szeretettel gratulálok. Edit

Eci2021. január 24. 17:51

Kedves Józsi! Nagyszerű alkotásodhoz szívből gratulálok! Óriási szívet hagyok jutalmul! Szeretettel Edit

tomorg2021. január 24. 10:49

Magható, remek sorokban, szépen megírt gondolatok
szívvel gratulálok,
Gábor

barnajozsefne2021. január 24. 10:39

''Volt, ki bántotta érte,
mert nem értette.
De őt
ez nem tartotta vissza,
inkább megértéssel viszonozta.''

Lélek simogató emlékezésednél, szívet hagyok, kedves Józsi!
Poéta öleléssel, Erzsi

joco47(szerző)2021. január 24. 08:29

@Metta: Köszönöm szépen,kedves Margit!
Szeretettel:Józsi

joco47(szerző)2021. január 24. 08:28

@Motta: Köszönöm szépen,kedves Motta!
Józsi

Metta2021. január 24. 06:47

Nagyon szép, megható versed szívvel olvastam.
Szeretettel gratulálok.
Margit

Motta2021. január 23. 19:11

Szép élet versed szivvel olvastam.
Motta

joco47(szerző)2021. január 23. 18:59

@Golo: Köszönöm szépen,kedves Radmila!
Szeretettel:Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 18:58

@CD57.sz: Köszönöm szépen a szívet,kedves Klári!
Szeretettel:Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 18:57

@41anna: Köszönöm szépen,kedves Melinda!
Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 18:55

@536771: Köszönöm szépen,kedves József!
Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 18:54

@HJudit: Köszönöm szépen,kedves Judit!
Szeretettel:Józsi

Golo2021. január 23. 17:27

Szeretettel gratulálok értékes versedhez.
Radmila /24.♥/

CD57.sz2021. január 23. 15:53

Remek alkotás kedves József!
Elismeréssel, szívvel olvastalak,
gratulálok szeretettel: Klári

41anna2021. január 23. 14:47

❤️21. Nagyon szép s megható sorok kedves József.
Melinda

5367712021. január 23. 13:32

Nagyszerű emlékező vers! Szívvel tetszik!
József

HJudit2021. január 23. 13:05

Szívvel gratulálok! Remek sorok! Szeretettel! Judit

joco47(szerző)2021. január 23. 12:46

@John-Bordas: Köszönöm szépen
a nagy szívet,kedves János!
Szeretettel:Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:43

@kokakoma: Köszönöm szépen,kedves János!
Szeretettel:Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:42

@Zsuzsa0302: Köszönöm szépen a szívet,
kedves Zsuzsa!
Szeretettel:Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:41

@JohanAlexander: Köszönöm szépen,kedves János!
Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:40

@biro.gizella: Köszönöm szépen,kedves Gizella!
Minden emberben ott a lényeg,
amivel ha él,
mindig valami jót remél.
Szeretettel:Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:36

@Leslie2016: Köszönöm szépen,kedves László!
Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:36

@rildi: Köszönöm szépen,kedves Ildikó!
A tapasztalat adja azt az erőt,
ami felépíthet,egy bármílyen jövőt!
Szeretettel:Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:31

@gypodor: Köszönöm szépen,kedves György!
Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:29

@ditte142: Köszönöm szépen a szívet és a kedves Erzsébet!

joco47(szerző)2021. január 23. 12:25

@princi: Köszönöm szépen,kedves Máté.
Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:24

@orok.szerelem55: Köszönöm szépen,kedves Margit!
Szeretettel:Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:22

@Judit94: Köszönöm szépen a szívet,kedves Judit!
Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:20

@S.MikoAgnes: Köszönöm szépen,kedves Ágnes!
A belső világunk éppen annyit ad,amennyit feltárunk.
Szeretettel:Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:16

@donmaci: Köszönöm szépen,kedves József!
Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:16

@feri57: Köszönöm szépen a szívet,kedves Ferenc!
Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:15

@varadics: Köszönöm szépen,kedves Csaba!
Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:14

@60afrod: Köszönöm szépen a szívet,kedves Ildikó!
Szeretettel:Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:13

@molnarne: Köszönöm szépen,kedves Ica!
Szeretettel:Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:12

@Kissimi21: Köszönöm szépen,kedves Imi!
Hasonló,rímekben gazdag jövőt kívánok.
Józsi

joco47(szerző)2021. január 23. 12:09

@Czirbela: Köszönöm szépen a szívet
és a figyelőt,kedves Béla!
Józsi

John-Bordas2021. január 23. 11:45

Így igaz Jocó,minden tapasztalat jó mert tanítanak,ez a lényeg és ha megértettük,hogy minden úgy van jól ahogy van akkor az élet sokkal élhetőbb lesz, bölcs sorok nagy ❤️ gratulálok hozzá ölel János szeretettel

kokakoma2021. január 23. 10:56

Szívvel gratulálok ''látnoki'' képességedhez. remek vers. Tisztelettel János

Zsuzsa03022021. január 23. 10:36

Remek versedhez szívvel gratulálok.
Zsuzsa

''Lassan kezdte felismerni
hogy élni
nem más,
mint megélni a lehetőségeket.''

JohanAlexander2021. január 23. 09:27

Jocó, tetszett emlékezésed.

biro.gizella2021. január 23. 08:51

''Lassan kezdte felismerni
hogy élni
nem más,
mint megélni a lehetőségeket.''

Mind kiemelhetném kedves Józsi!
Meglátásaid az életről, kiemelkedőek!
Szeretettel gratulálok!
Szívvel Gizella

Leslie20162021. január 23. 08:16

Emlékezés versed nagy szívvel olvastam.
Remek alkotás.
László

rildi2021. január 23. 06:35

Mivé is lennénk a tapasztalataink nélkül?! Végül leghálásabbak a nehéz perceinkért leszünk, mert csak ezekből tanulunk, a boldogság csak bónusz (néha).
Nagyszerű versedet szeretettel olvastam, kedves Józsi!
Gratulálok: Ildi

gypodor2021. január 23. 06:29

Tudom már,
a sors maga az élet,
és bármit is teszünk,
azáltal csak fejlődhetünk,
tudva azt,
hogy így beteljesedhetünk.

Ütős, jó sorsvers
Remek
Szívvel
Gyuri

ditte1422021. január 23. 06:03

Kedves Józsi!

Remek alkotás!
Az életút, mint életfogytig tartó
tapasztalás, tanulás.
Ha megfontoltan járunk, magunknak
is másoknak is kevesebb bajt,
szomorúságot okozunk.
Mindig próbáljuk megtenni a tőlünk kitelő jót, a hiba után is újra felállni, továbbmenni, bölcsebben. okosabban, számomra még van egy ilyen kicsengése is a versnek.
Harmóniát , megállapodottságot éreztem ki versedből !
Óriás szív jár érte!
Szeretettel, elismeréssel olvastalak:
Erzsébet

''Az emberekben
mindig meglátta a jót,
ezáltal útjára engedett
egy kis szeretethajót.

Volt, ki bántotta érte,
mert nem értette.
De őt
ez nem tartotta vissza,
inkább megértéssel viszonozta.'' !!!

princi2021. január 23. 00:41

Remek alkotás!
Örömmel olvastam.

Üdv,
M.

orok.szerelem552021. január 22. 23:22

Kedves Józsi!
Szívvel, tetszéssel olvastam nagyszerű versed!
Szívből szeretettel gratulálok!
Margit

Judit942021. január 22. 23:11

Pompás alkotás. Ment a szív.. Szeretettel Judit

S.MikoAgnes2021. január 22. 22:35

''Az emberekben
mindig meglátta a jót,
ezáltal útjára engedett
egy kis szeretethajót''

Szív és lélek egysége, harmónia és lelki béke .
Nagy szívvel gratulálok!
Szeretetteli ölelésemmel:
Ági

donmaci2021. január 22. 22:15

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok. Józsi

feri572021. január 22. 21:44

Gyönyörű, varázslatosan szép téli képek.
7. nagy szívvel gratulálok.
József, Nagy szeretettel látlak én is az új versemnél
Tisztelettel
Feri

varadics2021. január 22. 21:25

Remek vers.Nagy szívet érdemlő.Csaba

60afrod2021. január 22. 21:13

Kedves József!
Remek versedhez, szívvel és szeretettel gratulálok!
Ildikó

molnarne2021. január 22. 21:11

Remek alkotás szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

Kissimi212021. január 22. 21:05

Átadja a mágia varázsát
Vagyis annak hangulatát
Jó lett és gratulálok
További rímeket kívánok

Czirbela2021. január 22. 20:15

Jó verset írtál.
Szívből, szívvel gratulálok és figyelőmbe veszlek.
Béla

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom