Végtelenbe
Andráskereszt, balra nézek, átlépek a síneken,
mégis szemem rajtad marad, ó, fémkapcsos végtelen.
Párhuzamos korbácscsapás, vasbéklyója földnek,
zakatolva futnak rajtad, embert hoznak s ölnek,
rozsdás hírhozóid engem vegyenek kölcsön.
Mert hiába a töltés, ha nincs, mi engem töltsön.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
szela(szerző)2021. január 31. 14:24
köszönöm szépen.
Leslie20162021. január 17. 07:53
Tetszik a versed.
Szívvel.
Figyelőmbe vettelek. Követni fogom az alkotásaidat.
Én is örömmel látnálak verseimnél.
Viszont látogatásodért és figyelődért hálás lennék.
Poet barátsággal.
László
varadics2021. január 16. 22:28
Nagyon jól megírt verset hoztál.Köszönöm.Szívvel: Csaba
feri572021. január 16. 19:53
Szomorú, szép alkotás
Első Szívvel
Feri