Füssy Ádám

Magányos csónak

2016 - Amerikai utamon

Magamra hagytak.
Egymagam gyötrődöm szüntelen.
Kirekesztve pár ezer mérföldnyire:
Ó, Szülőhazám, tápláló léggyökerem,
Én kicsi városom!

De elvégre én döntöttem így:
Ha nem tör rám egy vágy
Újat keresni s lelni egy másvilágban,
Az Újvilág sosem jött volna keblem elé.

Hol hát a kenyerem?
Ha itt keresem boldog szívvel,
Sosem fog eljönni...
Sok minden és mindenki jött,
De mi van azzal, aki ment?!
Akit utam végében hagytam az Óvilágban,
S nem táplálja ITT tovább jámbor szívemet.

Viszont óriási már a hiánya,
S ha eszembe jut, akkor abszolút nem tudom, nem értem,
Hogy mi a normális...
Ez a normális?...
De remélem, hogy hamarosan újra látom,
S mesélhetek Néki szüntelen,
Hogy mi volt,
S mi is lehetett volna,
Ha a sors kereke nem forog így hirtelen.

Tapasztaltam sok új dolgot:
Rájöttem, hogy az erdő vigasza néma,
A fák ereje csak a szélnek kedvez,
S itt nincs kegyelme se Földnek, se Égnek:
Ha maradni akarsz, harcolni kell, higgy nekem!

Hazudtunk Egymásnak Egymásról Egymásért,
De mindvégig tudtuk, hogy az Igazság bennünk él.
Ezért is tudom, hogy mit ér a szó,
Ha nem a szádból hallom,
És a hangod, amely már ugyan ideért,
De eltorzult már minden parton.