Colomanus Parvus

Búcsúztató

Egy esztendő ismét elszállt,
magunk mögött hagytuk
a mulandó lábnyomát,
talán csak a porszemnyi idő
utazott velünk a végtelent kutatva,
magával vitte
a megélt történések boldogságát,
melyek életünk könyvtárának
poros polcain rekedtek,

hol személyre szabottan
örökölt emlékek sorakoznak,
miközben
az elnémult gondolatok
karácsonyi lámpák fényében
a mélybe zuhannak,
a tehetetlen ember magának
megálmodta
a bánatot űző születést,

ketten maradtunk az asztalnál,
apám meg én,
megroskadt szótlan magányban,
tudod, ha meggondolom,
milliók nyomoráról álmodom,
szemében gyertyafénytől
kísért fájdalom,
a szolgák meggyötört sorsában
mások szégyenét viselte.