Prosenszki Zalán

Karácsony

Eljött, megint itt van,
S mégis más énnekem.
Látom a fát s ajándékokat,
S mégis megfog a múlt éneke.
Sok száz kincs a fán, mint érzelmek díszei,
Áthatol a szivárvány összes színei.
Én csak nézem, s néha előjönnek a tavalyi emlékek,
Miért nehezebb öregedni, mint élvezni az életet.
Csak a fa örökzöldje mutatja a biztosat.
Hisz ő mindig eljön karácsonykor,
S díszben, pompában várja otthonomat.
De valaki ilyenkor is vándor,
Valaki ilyenkor is harcos,
Valaki ilyenkor is remél,
Valaki ilyenkor is sóvárog egy szóért,
S csak a magány az, aki eljön, nem a tiszta ünnep neki.
Ez is egy ünnep, emberi, hasztalan.
Viaskodás a cégeknél, s egymást felülmúlni arctalan.
Neked mi ez az ünnep, tiszta, üde vidámság?
Tán vársz valakire, vagy csak harcolsz egymagad?
S ha már itt vagy, megfogadsz-e valamit idén?
Vagy azt hiszed, minden rendben, s a sors majd egyengeti utad,
S remélsz, mert van még oxigén.
Emberek se nem jók, se nem rosszak.
Együtt öröm, s egyedül torzak.
De mégiscsak emberek.
S karácsonykor tiszta lelkű fények a sötétben.
Beragyogják az éjt, s lámpások a vándornak ködében.