Szerző

Dallam Máté

Népszerűség: 4 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 78 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. december 22.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Dallam Máté

Utolsó

Fekete az ég, felragasztva rá számtalan csillag.
Pont, mikor az éjsötét mélyben a szemed megcsillan.
Bárányfelhők vitorláznak a félhold éj-taván,
És emléked visszaköszön az Orion látványán.

Úgy tűntél el, mint riadt veréb a villanydrótról,
Pedig röppentél karjaimba, mikor szerelmünk tombolt.
Elvesztettelek, mint iránytű nélkül az oázist.
Elfeledni nem tudlak, ajkad selymét érzem sokáig.
Nem értem, hogy tettél ilyen sanyarú koldussá:
Bekopogok minden házhoz, hátha a boldogság
És szerelem talál rám a küszöbön ajándékként,
Mert küzdeni, tenni szeretnék, de nem tudok már én.

Az a baj, hogy nem tudlak feledni.
Nincs más, akit így tudnék szeretni.
Az a baj, hogy nincs más nekem,
Aki mi Veled történt, feledteti.
Sok-sok év vár rám Nélküled.
Belegondolni is rémület.
Szívesebben gondolok porcelán arcodra,
Selymes kezedre, hajadra, szép alakodra,
Azokra az órákra, mikor együtt voltunk,
És fogtad a két kezem! Öleltél!
Beszívhattam mézédes illatod!
És azt mondtad, hogy Neked csak én vagyok.

Tudom, mit rontottam el.
De hülye vagyok, és nem tudom, mit tegyek.
Nem tudom, Te képes vagy gondolni a szépre,
A jóra, a sok szerető szóra, mit tőlem kaptál?
Tudom jól, mit rontottam el.
Sajnálom! Őszintén, csak kérlek:
Ne tégy engem tönkre végleg,
Mert én még Szeretlek Téged!

Most is könnyek áradnak a szememből,
Egy karcos kancsóval merítek az emlékekből.
Emlékek, melyek egyre kormosodnak,
Dalok, melyek csak porosodnak.
De szépséged világa tükröződik
Mindenen, mit itt hagytál nekem;
Nem látszik, de lassan eltünedezik,
És már emléked sem lesz velem.

Felnéztem Rád, tiszteltem elméd,
És gyengéden érintettem tested.
Fejemben festettem szemed kékjét.
Óriásit dobbant a szívem, mikor megláttalak.
Most még nagyobbat dobbanna, ha újra hozzám szólnál.
Nem kell több, nem kell más, csak újra tekints rám!

Én még mindig kereslek, most sem talállak,
Nincsenek már kötelékek, melyek Hozzád húznának.
Nem kell több, tényleg. Csak legyek valaki.
Ne egy bujdosó, egy koldus, egy senki.
Csak gyere velem szemben az utcán még egyszer,
Csak írj egy üzenetet, hogy "Szia, emlékszel..."
Csak szánj rám egy tekintetet, egy szép szempárt,
Csak érintsd meg a kezem, mikor átadsz egy cédulát!

Én most is Téged kergetlek, bármennyire nem érzed,
Most is Rólad zeng fejemben a számtalan ének.
Álmomban még Téged csókollak, ölellek,
Napközben a történteken töprengek.
Mindig Te jársz az eszemben, elfedve minden jót,
Én csak a rosszat látom, csak a Te emléked, ami jó.

El kell fogadnom, hogy nem leszel már többé.
Minden reményem átváltozik illanó köddé.
Nem tekintünk többé együtt a csillagos égre,
Nem lesz történetünknek happy end a vége.
Ezt magamnak is már be kell végre valljam:
Már nem csillapíthatod szerelemszomjam.

Egyedül maradok, de tényleg egyedül.
Itt van már! Érzem magamon legbelül.
- Egy élet Nélküled - ez a büntetésem
Azért a bűnért, mert én szerettelek,
Te is szerettél, de Te mégsem.

Kihűltem, mert már Te sem vagy itt nekem.
Nem tudok több verset írni Nélküled.
Talán ez lesz az utolsó egy ideig
Ismét, míg valaki megtalál idekint
Engem, a kisemmizett koldust,
Aki síró szemekkel áll szomorúan,
Aki egy csepp szeretetért könyörög a kapuban.

De ő maga szeretni már fél,
Hogy a saját maga által készített
Szerelem-hídja akkor esik szét,
Mikor valaki végre a közepére ér.
Át a túlsó partra jutni nem tud úgysem,
És egyre sötétebben világít a sok csillagszem.

Míg végül elfogy. Nem lesz már, ki érte világít,
És nem lesznek olyanok, akikért verseket ír.
Sötét viharfelhő szórja ellene átok-villámait,
Az idő enyészete eszi meg szerelmes álmait.
Kidobott, sebzett lelkén varjak csatáznak,
És közben csak ezt dúdolja magának:
"Ne kötődj túl sok mindenhez ebben az életben,
- Még a saját árnyékod is elhagy a sötétben. -"

2020. december 10.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Danceinthedream2020. december 30. 18:48

Nagyon szomorú, de nagyon szép vers! A fájdalom mélyéből varázslat születik. Kívánom, hogy mielőbb enyhüljön a bánat, de további szép alkotások érkezzenek a lelkedből, semmiképp se legyen az ''utolsó''...
Minden jót kívánva, BÚÉK:
Ibolya

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom