Ifj. Hajdók József

Eltávozott gyermeklélek

Hideg fagyban jégcsap lóg egy régi házról,
beszélni tudna, szólna a benne lévő gyászról.
Kis lakója távozott, elindult egy hosszú útra,
földi életen át a mennyeken túlra.

Sajna, neki már csak múltja van, nem jövője,
meg az, ki elvesztése miatt szemét törölje.
Emlék mára csak rövidke élete,
pedig hogy mosolygott még két hete.

Játszott kint az udvaron a porban ülve,
napfény melegétől barnára sülve.
Szőke tincseit a szellő fújta szemébe,
nem sejtette, a végzett jön majd elébe.

Kacaj töltötte be az udvart, ha kint játszott,
a kaszás árnyéka ekkor még nem látszott.
E rettentő valóra senki nem gondolt volna,
pár nap múlva harang majd érte szólna.

Drága emlék lettél már mindenki számára,
szeretteid sírástól borulnak egymás vállára.
Fájdalmuk mérhetetlen, el sosem múló,
könnycseppjeik záporozva földre hulló.

Nyugodj békében, drága, angyali gyermek,
szüleid az imából vigasztalást nyernek.
Legyen könnyű néked a nyomasztó sírhalom,
fájdalmamat sírodon örökre itt hagyom.