Szerző
Csík Ferenc

Csík Ferenc

Életkor: 63 év
Népszerűség: 1599 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 292 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. november 22.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (92)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Csík Ferenc

1957, Lélekmező

63 éves lettem - november 21.

Szívemet szúrja Jézus töviskoronája,
Lelkemnek siralom völgyében siratása.
Reménytelen jövőm keserves élete,
Kínokkal nyugszik le majd a temetőbe.

Olykor áldott kezek emeltek magasra,
Hegyek fölé épített kőabroszokra.
Szegényen, csórón hordom a keresztet
Cigánytelepek nyomorán kirekesztve.

Emberré érettem gyermekként,
Szüleim a csillagok között ragyognak vesztesként.
Dögkutak mélyéről jött felénk az élet,
Múltam életforrásai ezek a régi képek.

Hogy is lehetne elfelejteni a falusi telep nyomorát!
Az ősznek novemberi gyümölcse vagyonát.
Mégis szépek azok a múlt idők,
Jézus szeretetén éltünk szenvedőn.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


sanszi662020. december 7. 17:25

Szívvel (89.)
Szeretettel Sanyi

dobosigyorgy2020. november 29. 07:59

Megható versednél szívet hagyom.
Gyuri

Nichi-ya2020. november 28. 19:13

Fájdalmas sorok. Sok szeretettel, szívvel olvastalak. Isten éltessen sokáig!

madaras2020. november 28. 18:56

....nagyon szépen emlékeztél a ztáróversszakban:

''Hogy is lehetne elfelejteni a falusi telep nyomorát!
Az ősznek novemberi gyümölcse vagyonát.
Mégis szépek azok a múlt idők,
Jézus szeretetén éltünk szenvedőn.''

Szeretettel, szívvel olvastalak.

M.Laurens2020. november 26. 20:33

Szívből és szívvel gratulálok!
/ Miklós /

Doli-Erzsi2020. november 26. 10:44

Csodás alkotásodhoz és a születésnapodhoz kívánok sok-sok erőt és egészséget!
Szívvel ; Erzsi

Nymphetamine2020. november 25. 19:19

Kedves Feri!

Isten Éltessen sokáig! Nagyszerű verset hoztál nekünk, szívből gratulálok hozzá!
László

Sida2020. november 25. 14:46

Együttérzéssel: Si/80.♥

vizi2020. november 25. 08:59

Isten éltessen és a vers is jól sikerült :-)

Metta2020. november 24. 19:10

Szeretettel gratulálok, Nagyon Boldog Születésnapot kívánok.
Margit

1111112020. november 24. 15:20

Megrendítő,őszinte sorsképek kedves Feri,szeretettel hagyok szívet. Piroska

MeszarosneMaya2020. november 24. 09:57

Megint nagy szeretettel adóztál a múltnak, és testvéreid emlékének.Szívszorítóan magható ez a múlt, és remélem, hogy már csak a múlt. Szívvel: Maya

Rika522020. november 23. 20:35

Kedves Feri! Tisztelettel adom a szívet megható,őszinte soraidra,melyet csodálatosan tudsz versbe foglalni. Marika

Eci2020. november 23. 17:52

Kedves Feri! Nagyon szép versedhez szívből gratulálok! Szívvel, szeretettel Edit

Julia_gall2020. november 23. 16:06

Isten éltessen sokáig! Szívvel olvastam versedet. 💖

gyorgyjeko2020. november 23. 13:29

Ferikém! Megrendítő a versed! Szívet küldve gratulálok! Boldog születésnapot!

anci-ani2020. november 23. 13:24

Isten éltessen sokáig kedve Feri, egészségben, szerencsében, szeretetben!
Fájdalmas emlékező versed nagyon megható!
Szívvel, szeretettel olvastam:
Anci

Gyuri632020. november 23. 12:45

Isten Éltessen. Tenmagam is falun nőtem, fel hol még megvolt a cigány telep.
Így értem mi az mi lelkednek fáj. Adj hálát az Istennek, hogy versben el tudod mondani fájdalmad. Gyönyör fájdalmas vers, szívvel. (69)

vasskathy2020. november 23. 11:15

Boldog szülinapot kívánok! Nagyon szép a versed,de egyben szomorú!

Bekesi.Fanni892020. november 23. 10:55

Boldog születésnapot kívánok utólag is kedves Feri!
Szívvel gratulálok a vershez!

Üdvözlettel:
B. Fanni

sosjudit2020. november 23. 10:53

Fájdalmas, szomorú. Gratulálok neked! Isten éltessen!

pete572020. november 23. 10:16

Megindító történet, szép versben.
Kívánok még sok sok-sok születésnapot, jó egészségben!
Szívesen olvastam a verset, Ferenc.
Margit

Evanna2020. november 23. 09:41

Ez a szép, megható versd is megérintett! Élj sokáig jó egészségben!
Szívvel - Evanna

rapista2020. november 23. 08:44

Isten éltessen!

rapista2020. november 23. 08:43

szép és mély versedhez gratulálok. Minden sora igaz. Rendszeresen vidéken töltöttem gyerekkorom nyarát. Tudom, mi a dögkút, tudom, hogy nyáron pendelyben szaladgáltak a cigánygyerekek, akik ''az égből potyogtak'', ahogy a furcsa szólás is mondja.
Akkor még volt munka vályogvetés, teknő, fakanál, szakajtó is kellett. Divat volt ürgét önteni, erdő, rét, legelő adott bogyót, gombát. Volt mivel kitapasztani a putrit húsvétra - ahogy a parasztasszony is a vertfalu vagy vályogházat. Nagy különbség volt, akkor a paraszttól még nem vették el a földet. Az a cigány is vagyonos volt, akinek tyúkja, kecskéje volt. (Nem a romungrókról, a cigányzenészekról beszélek, akikhez még grófkisasszony is feleségül ment, olyan szépen cifrázták! Parasztlagziban maguk közé ültettek. Később, felnőttként, a Kethano Dromban publikáltam.) Baráti üdv István

Erzsebet22020. november 23. 08:18

Isten éltessen sokáig! Erzsébet

Erzsebet22020. november 23. 08:17

Fájdalmas, szomorú. Gratulálok neked! Erzsébet

Zsanna2020. november 23. 08:05

Fájdalmas soraidhoz gratulálok! Isten éltessen!

Zsuzsa03022020. november 23. 05:58

A nap verse!
Szép versed
szeretettel, szívvel olvastam.
Csodálatos őszi napokat kívánok jó egészségben:
Zsuzsa

Boldog szülinapot kívánok!

szalay2020. november 23. 05:20

Kedves Ferenc,,sok Boldogságot e rendkivüli fontos napon számodra,
gratulálok István (59)

HorvathMiklos2020. november 22. 23:50

Boldog szülinapot kívánok! Remélem amikor ide látogatsz, feltöltődsz. Sokan kedvelünk itt téged.
Üdv Miklós

tomorg2020. november 22. 22:45

Kedves Feri... lelked tapasztalása bár keserű, de túléléshez tudomány s adomány, sokunkból hiányzik...
Szeretettel járok nálad, tetszettek emlékező gondolataid, sok boldog, gazdag gondolatot kívánok
szívvel gratulálok,
Gábor

Martonpal2020. november 22. 20:52

Fájdalmas sorok.
Sok boldog születésnapot...attila

meszaroslajos602020. november 22. 20:11

Meghatóan szomorú emlékező soraidat szívvel olvastam, Lajos.

m.falvay2020. november 22. 19:43

Fájdalmas emlékezet sorok .
Boldog születés napot !
Szívvel Miki

orok.szerelem552020. november 22. 19:27

Kedves Feri!
Boldog születésnapot!
Isten éltessen erőben, jó egészségben!
Szomorú, fájón szép emlékezésedhez szívet hagyva szívből gratulálok!
Margit

Pesterzsebet2020. november 22. 19:04

Kedves Feri! Nagyon boldog születésnapot kívánok erőben, egészségben. Szép versedet mindig szívesen olvasom. Gina

lnagypet2020. november 22. 17:53

Isten éltessen Ferike,a múltad felidézése megrázóan fájdalmas,Te
viszont bebizonyítottad mennyire értékes ember vagy!
Szeretettel üdvözöllek: Z Nagy L

kicsikincsem2020. november 22. 17:12

Isten éltessen! A vershez szívvel gratulálok.
Ilona

Motta2020. november 22. 16:22

Vidámabb szülinapokat kivánok!
szivvel olvastalak
Motta

SzaipIstvanne2020. november 22. 16:22

Kedves Ferenc! Nagyon boldog születésnapot kívánok, jó egészségben.
-És még sokat.''
Nagyon szép emlékező versedhez szívet tettem.
Mária

GePir2020. november 22. 15:54

Versed szívet érdemel . Megérintett . Nagyon jó egészséget , erőt , elégedettséget . Boldog születésnapot . Piroska

uzelmanjanos9562020. november 22. 15:44

Szép emlékezésed szívvel olvastam gratulálok, egyben Kívánok Boldog Születésnapot!János

1-9-7-02020. november 22. 15:13

NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK SOK SZERETETTEL ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG ERŐBEN EGÉSZSÉGBEN Szívszorító emlékezés versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

J.Teca2020. november 22. 14:19

Szívvel(44.), szeretettel kívánok Neked boldog születésnapot, gratulálva
nagyon szép versedhez:J.Teca /Terézia/

ditte1422020. november 22. 14:12

Kedves Feri!
Kivételes szépségű és értékű verset hoztál, ismét bizonyítva költői vénádat, hát ez is a Teremtő áldása!!!
ISTEN ÉLTESSEN, ADJON SOK ERŐT, EGÉSZSÉGET ÉS MÉG SOK ILYEN SZÉP VERSHEZ IHLETET!!! Óriási szívvel, szeretettel,
elismeréssel olvastalak:
Erzsébet

merleg662020. november 22. 14:11

Kedves Ferenc! Nagyon sok boldog születésnapot kívánok Neked, erőben és egészségben, szívvel, szeretettel: Gábor

rojamsomat2020. november 22. 14:04

ISTEN ÉLTESSEN KEDVES FERI!
Szívvel,,,,,,Tamás

Cila032020. november 22. 13:45

Isten éltessen, én a 40. szívet hagyom:

Magdi

Gaffer2020. november 22. 13:33

Versedhez gratulálok, Isten éltessen!

gyorezoltanne2020. november 22. 13:25

Szép vers mint mindig.Szívvel, szeretettel. Julika.

lejkoolga2020. november 22. 13:10

Őszinte vallomásod nagy szívvel olvastam, kedves Feri!
Sok boldogságot kívánok neked!
Olgi

955kondoros2020. november 22. 12:24

Kedves Feri! A Jóisten áldása kísérje életed!Isten éltessen sokáig!Szívvel üdvözlettel:András

STEADYmad2020. november 22. 12:16

Imádom👊
Szíved adtad!
Nagyon nagy tiszteletem Ferenc!
Egészségben gazdag verseket!
Szilárd

Fresh2020. november 22. 12:04

Kedves Feri nagyon szépet írtál. Isten éltessen, sok boldogságot kívánok, és még nagyon sokáig írjál nekünk sok szép verset, mert mindig nagy élményt adsz velük. Szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

baloghzsuzsanna2020. november 22. 12:00

Elismeréssel és szívvel gratulálok! Isten éltessen sokáig! Gyönyörű verset írtál! Zsuzsa

John-Bordas2020. november 22. 11:50

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

JohanAlexander2020. november 22. 11:50

Ferenc, emlékeid szívet érnek.

John-Bordas2020. november 22. 11:50

Eltessen Isten sokáig Feri,vigyázz magadra,ölel János szeretettel

HJudit2020. november 22. 11:32

Sok boldogságot kívánok! Olyan szépen írsz, legyél büszke magadra! Szívvel, szeretettel! Judit

Pflugerfefi2020. november 22. 11:06

Ferikém!
Nagyon boldog születésnapot,
remek versed szivvel olvastam!
Feri.

kokakoma2020. november 22. 10:53

Isten éltessen, és adjon további ihletet. Tisztelettel János

adrya8132020. november 22. 10:44

Boldog születésnapot kívánok! Megható, szomorú versednél szívet hagyok.
Adrienn

VaradyEndre2020. november 22. 10:42

Kedves Feri!
Boldog születésnapot kívánok szeretettel!
Gyönyörű versedhez pedig szívvel gratulálok.
Üdvözlettel:Endre

41anna2020. november 22. 10:40

❤️25. 🥂 Isten éltessen sokáig kedves Feri.
Melinda

Bo_Flowers2020. november 22. 10:35

Nagyon szépet írtál tehetséges költő vagy gratulálok neked elismerésül csak így tovább ügyesen és én nagyon szépen köszönöm neked az élményt

FaDRe2020. november 22. 10:22

Isten éltessen Feri! Szívből gratulálok szomorú-szép versedhez! Szeretettel ölellek, Fadre

donmaci2020. november 22. 10:13

Isten éltessen sokáig! Szívvel olvastalak. Józsi

MJ2020. november 22. 09:51

Kedves Ferenc!
Viccesen inkább, kívánok Boldog sütinapot,
versedhez pedig ismét szívet hagyok ❤️
Mj

5367712020. november 22. 09:29

''Emberré érettem gyermekként,
Szüleim a csillagok között ragyognak vesztesként.
Dögkutak mélyéről jött felénk az élet,
Múltam életforrásai ezek a régi képek.''

Szívszorító, de gyönyörű emlékezés! Isten éltessen még nagyon sokáig!
Szívet hagyva.
József

TURIKARI682020. november 22. 09:29

Boldog születésnapot!
Nagyszerű a versed mindig nagy szívvel olvaslak.

GaborIldiko2020. november 22. 09:21

Isten éltessen sokáig! Ehhez hasonló, sok szép verset várunk még tőled.
Ildi

laszloklara2020. november 22. 09:10

Boldog születésnapot, meghatóan szép a sors-versed

biro.gizella2020. november 22. 08:36

Szeretettel, szívvel olvastalak, kedves Feri!
Boldog születésnapot, kívánok és jó egészséget!
Tisztelettel Gizella

gypodor2020. november 22. 08:33

Olykor áldott kezek emeltek magasra,
Hegyek fölé épített kőabroszokra.
Szegényen, csórón hordom a keresztet
Cigánytelepek nyomorán kirekesztve.

Boldog születésnapot!
Szívvel olvastalak
Gyuri

S.MikoAgnes2020. november 22. 08:27

Megható,ahogyan minden csodálatos versedbe beleszövöd néped múltját,sorsát.
Varázsos hangulatú alkotásaid nagyon kedvelem:
Boldog szülinapot,drága Feri!!!
Hatalmas szívvel szeretettel:Ági

ferzoltan2020. november 22. 08:23

Boldogabb születésnapokat kívánok, szívet hagytam.
Üdvözlettel, Zoltán.

5206162020. november 22. 08:16

Szomorú versedhez szívet hagytam. Sándor

rildi2020. november 22. 08:12

Kedves Feri, Isten éltessen sokáig! Sok szép verset írj még nekünk!
Szeretettel ölellek: Ildi

Modlinger2020. november 22. 08:11

Isten Éltessen Sokáig kedves Feri! Szívből gratulálok szomorkás emlékezés versedhez.
Szeretettel: Ági

enikohalasz2020. november 22. 08:07

Boldog Születésnapot kívánok! 💝
Szeretettel, szívvel, Enikő

Mama2222020. november 22. 07:59

🎂

Mama2222020. november 22. 07:58

Boldog Születésnapot kívánok! 🎂
Nagyon szép, csodálatos. Gratulálok! Réka

Katka692020. november 22. 07:55

Boldog születésnapot kívánok! Talán a sok szenvedés is hozzájárult, hogy ilyen érzelmektől mélyen átitatott verseket írhass.
Szeretettel gratulálok: Katka

Leslie20162020. november 22. 07:37

Boldog szülinapot. Szível olvàstam nagyszerű versed.
Barátsággal.
László

Bogsika2020. november 22. 07:31

Megható szép sorok ,most is szívesen és szívvel olvastalak :Tünde

60afrod2020. november 22. 07:23

Krdves Feri!
Szép, emlékező versedhez szívvel gratulálok!
Boldog születésnapot kívánok!
Szeretettel:Ildikó

amatorpike2020. november 22. 06:55

Kedves Feri! Talán, ha vidámabb életed lett volna, most nem lennél ilyen remek rímfaragó. Boldog születésnapot kívánok sok szeretettel Hedvig

CD57.sz2020. november 22. 06:37

Őszinte, megható emlékező soraidnál
szívvel, szerettel időztem. Elismeréssel,
szívvel olvastalak.
Isten éltessen még nagyon sokáig,
erőben, egészségben, boldogsában kedves Feri:
Klári

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom