Bence László

Kedves Édesanyám!

Megtámadott a betegség, idő előtt vitt el téged,
Sajnos, ez lett a véged.
Te pont úgy haltál meg, ahogy éltél, dacosan,
De legalább magaddal megbékéltél.

Emelt fővel néztél szemébe a halálnak.
A hátralevő időt megköszönted, és éltél a mának,
Még hittél a gyógyulásban, az orvostudományban.
De a romboló sugarakat elutasítottad.
Ezzel se tagadtad meg magad.
Reménykedtünk hol a csodában, hol a pirulákban,
De a végén csak köhögtél és hörögtél,
De akkor se könyörögtél, mikor vért köptél.
Majd eljutottál oda, ahol a légszomj lezárja a gyötrő gondolatokat,
Miket mint fehér vattába bugyolálva, átringattak egy más világba.
Most ott fent tárt karokkal fogadjátok, mert egy szabad lélek ment fel hozzátok!