Szerző
Cri Amer

Cri Amer

Népszerűség: 91 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 209 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. szeptember 26.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (23)

Cri Amer

Az utolsó dal

Körülöttem furcsa lett az élet,
és vakvágányra került sorsom is,
a talmi szóra már fülem süket,
csak üveggyöngyök, tudom, mind hamis.

Nehéz úton vágtam én keresztül,
férfigondok terén míg időztem,
fogam csorbult, a szemem is gyengült,
ez minden, amit eddig elértem.

Nem volt apám, ki meséket mondjon,
magam dajkája lettem ezért én,
múltam is csak porba vesző lábnyom,
és a szerencse ritkán jött felém.

Az elszállott nyolc évtizedemből
már csak kevés hamu, korom maradt,
régen megkopott emlékeimből
tákolgatom most össze múltamat.

Mi végre lettem, amivé lettem?
Hiszen a vén Európa hány határ!
Lehetnék más, de ideszülettem,
magyar vagyok, s Európa a hazám.

Mikor úgy dönt a sors, hogy meghalok,
hiszem, engem nem kell majd temetni,
mivel ezzel a földdel egy vagyok,
elég poromat szélbe hinteni.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


amer(szerző)2020. október 2. 11:30

A vers az mindig szárnyal, mint szabad madár,
a nyelv, amelyen írták, mutatja honát.

gypodor2020. szeptember 29. 12:28

GRATULÁLOK
Nagy betükkel
és
szívvel
Gyuri

Sida2020. szeptember 28. 09:04

''magyar vagyok, s Európa a hazám.'' Mindannyiunké, mert ide születtünk. Aki ellentétet szít, nézzen a térképre, láthatja, hogy tévúton jár.
Versedhez szívvel gratulálok.
Si/20.

szalay2020. szeptember 28. 03:57

kedves Amer,egy kis keserűséget érzek gondolataid mögött,mindig örülök ha verseidre találok,még sokat irj,verseid komoly tartalommal bírnak,
gratulálok István (19)

biro.gizella2020. szeptember 27. 09:15

Köszönöm, hogy olvashattam remek versedet!
Szeretettel gratulálok hozzá!
''A tudás az hatalom!''
Szeretettel, szívvel kívánok jó egészséget!
Figyelővel Gizella

kovjoe2020. szeptember 27. 05:44

Nem kertelsz, tisztán, érthetően mondod el olvasódnak a benned fogant gondolatot. J.

Motta2020. szeptember 26. 18:56

Szomorú, szép emlékezés.
szivvel olvastalak
Motta

B...yL...o2020. szeptember 26. 17:24

Gyönyörű vers, nagy szívet érdemel.
László

m.agnes2020. szeptember 26. 17:01

Meghatóan szép!

Zsuzsa03022020. szeptember 26. 17:01

Őszinte
szép versed szívvel olvastam:
Zsuzsa

VaradyEndre2020. szeptember 26. 16:19

Szívvel gratulálok szép versedhez.
Üdvözlettel:Endre

CD57.sz2020. szeptember 26. 16:14

Megható, őszinte soraidnál elidőztem!
Szívvel, szeretettel olvastalak,
elismeréssel:
Klári

rildi2020. szeptember 26. 15:57

Nagyon szép, de ne ez legyen az utolsó!
Szeretettel gratulálok: Ildi

JohanAlexander2020. szeptember 26. 15:35

''Mi végre lettem, amivé lettem?
Hiszen a vén Európa hány határ!
Lehetnék más, de ideszülettem,
magyar vagyok, s Európa a hazám.''

Hatalmas szívvel gratulálok!

Elise2020. szeptember 26. 15:33

''Nem volt apám, ki meséket mondjon,
magam dajkája lettem ezért én,''

''Mi végre lettem, amivé lettem?
Hiszen a vén Európa hány határ!
Lehetnék más, de ideszülettem,
magyar vagyok, s Európa a hazám.''

Megrázó, tragikus sorok, igen szomorú hangulatú, gyöngyszem-vers!
Szívvel adózom soraidnál!
Elise

5206162020. szeptember 26. 15:13

Nagyon szép megható versednél szívet hagytam. Elismerésem. Sándor

feri572020. szeptember 26. 15:07

Megható szomorú alkotásod
Szívvel olvastam
Cri Amer, nagy szeretettel látlak én is a versemnél
Tisztelettel
Feri

amer(szerző)2020. szeptember 26. 14:52

Köszönöm, hogy velem vagytok, úgy gondoltam az utolsó verset még időben kell megírni.Ha lesz még, az a ráadás.

Leslie20162020. szeptember 26. 14:43

Szomorú de szívet érdemlő vers. Kár még búcsúzni. Még sokáig olvasnálak.
Szivet adtam.
László

Bugatti3502020. szeptember 26. 14:15

Kissé szomorkás, de annál inkább dallamos ez a vers! Szívet érdemel! :) Gratulálok!

5367712020. szeptember 26. 14:13

Kedves János!
Ezt megkönnyeztem! Szívbemarkoló! Az Isten áldása legyen rajtad, és írj még!
József

kicsikincsem2020. szeptember 26. 13:57

Különleges alkotás... nagy szívvel gratulálok.
Ilona

Harsanyi2020. szeptember 26. 13:46

Gratulálok, jó vers lett.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom