Szerző
Kéri Mihályné

Kéri Mihályné

Életkor: 70 év
Népszerűség: 108 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 490 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. szeptember 4.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (30)

Kéri Mihályné

Élet út

Fontos része életünknek a szeretet,
Elképzelni létünket nélküle nem lehet.
Látjuk, halljuk a hozzá vezető utat,
Tudjuk, mindig követnünk kell azt.
Érzékelni kell a viszonzást,
Tudjuk értékelni az igazmondást.
Engedjük szabadjára gondolatainkat,
Lelkünk mélyén tároljuk el azokat.

Nem jó, ha ez érzésnek feltételt szabnak,
És viszonzásként ugyanazt adja.
Lelket, testet egyaránt karban tart,
Kell, hogy jelen legyen az összhang.
Ügyeljünk hát, s figyeljünk egymásra,
Lehetőségünk adott a választásra,
Igy akár egy mosolygó pillantásra.

Sokat mond e szó, ha érzéssel mondjuk,
Zene a fülünknek, ha érzéssel fogadjuk.
Ezerszer kimondott szónak is egy a vége,
Reményteli életnek egyetlen bölcsessége.
Ezért hát éljük meg csendben bölcsen,
Talán így sokkal, sokkal könnyebb!
Engedjük beivódni vérünkbe,
Tiszta szívvel élve létünket!

2020. augusztus

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


nefelejcs2021. május 25. 21:18

Remek útmutatót adtál az élethez, kedves Rika!
Szeretettel olvastam és gratulálok!
Anikó

GeorgRene2021. május 17. 20:28

Kedves Hölgyem,
szertetettel olvastam mély igaz érzésű alkotásod.Szívvel köszönöm meg,és kívánom életed minden napjában érezd a szeretet.További sikereket és jó egészséget szeretteidnek is kíván
Tisztelettel
Georg Rene

VaradyEndre2020. november 3. 19:55

Nagyon tetszik szép életversed.Figyelőmbe vettelek és szívvel gratulálok alkotásodhoz.
Üdvözlettel:Endre

tomorg2020. október 23. 16:38

Kedves alkotótárs..
Szépséges versed szívvel és szeretettel
olvastam...
Gábor 28

ereri2020. október 20. 19:18

''Sokat mond e szó, ha érzéssel mondjuk,
Zene a fülünknek, ha érzéssel fogadjuk.
Ezerszer kimondott szónak is egy a vége,
Reményteli életnek egyetlen bölcsessége.''

Bizony, az igazi szeretet feltétel nélküli és tárgya érdekeit a magái elé helyező érzés. Üzenet értékű, kifejező soraid mellett nagy-nagy szívem kedves Rika! Szeretettel, tisztelettel: E. E.

1111112020. október 17. 19:41

Csodaszép akrosztichon kedves Rika,szeretettel hagyok szívet. Piroska

S.MikoAgnes2020. október 17. 19:39

Életünk legszebb vezér-fonala a feltétel nélküli szeretet!
Nagyon megfogott csodaszép akrosztichonod!
Figyelőt adok szeretettel, megtisztelnél a viszonzással.
Saját verseim is főként a szeretetről és a gyermekekről szólnak.
Nagyon tetsző versedért óriási szívet küldök!
Ölellek tündéri unokáiddal együtt:
Ági

vamosiistvan2020. szeptember 9. 19:29

Nagyszerű versedhez szeretettel gratulálok!Üdvözlettel,szívvel:V.István

hillailaszlo-ve2020. szeptember 8. 23:56

Csodás alkotás!
Igazi életút, ez az Isteni szeretet!
Remek akrosztichonodhoz
szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

dobosigyorgy2020. szeptember 8. 20:19

Remek versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

Doli-Erzsi2020. szeptember 8. 09:28

Csodás akrosztichonodhoz szívvel szeretettel gratulálok!
Erzsi

meszaroslajos602020. szeptember 7. 21:14

Bölcs versedhez nagy szívet adok, Lajos.

lantgyorgyi32020. szeptember 7. 02:33

Szeretettel olvastam versed szívet hagytam. Ha csak tudok mindig nagy örömmel járok nálad
. POET ölelés Györgyi

Golo2020. szeptember 6. 11:56

Remek verset írtál.
18.♥

Radmila

donmaci2020. szeptember 5. 20:13

Szépséges versedhez szívvel gratulálok. Józsi

molnarne2020. szeptember 5. 08:21

Gyönyörű versedhez szeretettel szívvel gratulálok:ICA

remember2020. szeptember 5. 07:28

A legfontosabb! Gratulálok Marika! Szívvel, barátsággal!

lejkoolga2020. szeptember 5. 04:35

Az egyik legszebb!!!
Gratulálok!
Szeretettel hagyok szívet:
Olgi

5367712020. szeptember 4. 20:18

Gyönyörűszép vers egy remek formába öntve! Szívet hagyva gratulálok:
József

dvihallyne452020. szeptember 4. 20:16

Csodás alkotásodhoz szeretettel és szívvel gratulálok! Saci

jocker2020. szeptember 4. 18:06

Szép sorokban írtad, nagyon léleksimogatóra sikerült.
Köszönve az olvasást, barátsággal gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

kokakoma2020. szeptember 4. 17:36

Jó a tartalom,szép a kivitel, remek vers! Szívvel,szeretettel gratulálok János

szalokisanyi12020. szeptember 4. 16:48

Nagyon szép alkotás.
Örömmel olvastam.
Sanyi

gypodor2020. szeptember 4. 16:39

Délutánom egyik verse!
Szívvel
Gyuri

Leslie20162020. szeptember 4. 15:38

Tartalmilag és formailag is kiváló.
Szívvel.
László

uzelmanjanos9562020. szeptember 4. 15:05

Szép szeretetversedhez gratulálok!János

VaradyEndre2020. szeptember 4. 14:16

Nagyon tetszik szép ,szeretetről szóló versed.
Szívvel-Endre

5206162020. szeptember 4. 13:34

Gyönyörű versedhez nagy szívet hagytam. Gratulálok. Sándor

M.Laurens2020. szeptember 4. 13:23

Kedves Rika!
Fogadd őszinte tiszteletem és elismerésem nagyszerűen megírt, szép és mély értelmű akrosztichonodhoz.
/ Miklós /

feri572020. szeptember 4. 12:53

Nagyon szép életversed
Nagy Szívvel olvastam
Szeretettel
Feri

1957052520122020. szeptember 4. 12:34

Intelmeidet érdemes megfogadni. Szívet hagyok , Irén

Eci2020. szeptember 4. 12:09

Első szívvel gratulálok szép szeretet versedhez! Szeretettel Edit

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom