Szerző
Nagy Gizella Emese

Nagy Gizella Emese

Életkor: 54 év
Népszerűség: 222 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 326 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. augusztus 29.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (51)

Nagy Gizella Emese

S elhagytak mindazok

S elhagytak mindazok, akik eddig álarcban jártak,
zavaros vizeken sodródtak, majd magasba szálltak.
Leváltak rólad nagy hirtelen, mint sziklaszánalmak,
könnyeik szívedre peregtek, s néha felszáradtak.
Lettél fáradt lelkük gyöngye, lettél vihar-magasság,
iszonyodva fordultak el, s a múltat hánytorgatták.
Rajtad ős-igazságuk volt: pecsétes, antik ruha,
míg szíved elpergett érzése végtelenül puha.
Lettek ősidőknek hírvivői emlék-házadban
agyonhajszolt éltedben te tiporva, gyalázottan.
Zilált darabjaid sötétség világába szórták,
megdöbbent, konok vád rajtad, s kigúnyolt a bolondság.

Felállnál, de roskad lábad, dörög az ég feletted,
égi háború dúl, figyelmeztet, hogy ne feledjed.
Jeleket nem vettél észre, elhittél hazugságot,
elhagytak, akiket szerettél, s nem volt választásod.
Magányba űzték el nyilalló, képlékeny lelkedet,
fájdalmad égbe kiált, s csak kínjaid növelheted.
De kitörsz börtönödből, eléjük állsz, nem hajlasz meg:
elhagytatok, de erősebb lettem, mint a cseppkövek.
Erősebb lettem az ébredő tűznél, lángom ragyog.
Száguldok, rohanok én, s tiszta vagyok, tiszta vagyok.
Lettem születő főnix, lelket tisztító szélroham,
s beléd vésetve maradtam gyémántként - csiszolatlan.

2020. augusztus 21.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


tomorg2020. november 11. 07:07

Nagyon őszinte, szép versedhez szívvel és szeretettel gratulálok, Gábor

Emese66(szerző)2020. november 5. 06:38

@lelektunder: Köszönöm drága, hogy nálam jártál!

lelektunder2020. november 4. 22:48

Kedves Emese!

Őszinte, fájdalmas sorokat olvashattunk.
Értéket adó a vers!
Szívvel, szeretettel olvastalak:Ági

Emese66(szerző)2020. november 3. 04:35

@biro.gizella: Köszönöm szépen, kedves!

biro.gizella2020. november 2. 19:19

'' Száguldok, rohanok én, s tiszta vagyok, tiszta vagyok.
Lettem születő főnix, lelket tisztító szélroham,
s beléd vésetve maradtam gyémántként-csiszolatlan.''

Csodálatos a versed kedves Emese!
Be kapcsolom a figyelőt, sok szeretettel ha nem bánod!
Egy kis gyémánt a versed, nagyon szép!
Szeretettel Gizella

Emese66(szerző)2020. október 2. 06:39

@borsigabor: @Nichi-ya: @Vilmos01: @Locoen: @titikatanyo: @pisch_ferenc:
Köszönöm mindnyájatoknak a kedves szavakat!

pisch_ferenc2020. október 1. 20:03

Kedves Emese ! A versed lenyűgöző és csodálatos Érezni a lelked fájdalmát benne ! Te ennél sokkal erősebb vagy mint megtörjél ...Az Úr megáld téged és életedet szenvedéseidért ! Baráti szeretettel:Feri...

titikatanyo2020. szeptember 15. 09:19

Életérzéseidben sokan osztozhatunk. De hát - csiszolatlan Te - ezt várja tőlünk az Isten. Az eredeti szépet, eredetiséget, gyermeki csiszolatlan őszinteséget.
Élmény a versed.

Üdv és ihlet: Kató

Locoen2020. szeptember 8. 20:29

Kissé melankolikus, fájdalommal teli, görbe tükröt állító, mégis fennkölt eszmeiségű, megható és megérintő, követendő, példás hittel és kikérlelt önismerettel teli számvetés, és érzéki, szerető lelkületű vallomás. Lélekből gratulálok alkotásodhoz, kedves Emese!

Fantasztikus alkotás, drága Emese! Kiérzem belőle lelked jajszavát, de ott lobog benne a megújulás, a megtisztulás tisztasága és ereje is, amely elemi erővel tör felszínre bensődből, és irányt mutat és támaszt ad embertársaidnak is, akik hasonló cipőben járnak hozzád hasonlóan. Mint amikor a gubóból kikel a gyönyörű pillangó. A lélek áttranszformálódása ez. De ez nem lehetséges Krisztus ismerete, az Igazságra való vágyakozás és szilárd talpakon álló hit nélkül, hiszen ami az egyénnek lehetetlen, az a drága Teremtőnek lehetséges. Aki ezt az utat választja, az vagy magára marad ebben a képmutató világban, vagy alaposan megfogyatkoznak majd ismerősei, barátai, de akár még a családtagjai is, hiszen Jézus is elmondta, hogy: ''Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával, az anya a lányával és a lány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával.” Mert csak az jár Őbenne tisztán és igazul, aki hajlandó felvenni az Ő nevét, és úgy cselekedni, ahogyan azt Ő kéri. Remek úton jársz, adj hálát a Jó Istennek, mert aki szereti ezt a világot, azt szolgálja vágyaival, rajong az embertársaiért, és ők is érte, legtöbbször képmutató formában, az sajnos a széles ösvényen jár még mindig. De aki magára marad, mély fájdalmaival is, az győzött, hiszen Krisztus már benne él, ha ő is Őbenne. Férfi és nő egymásnak lettek teremtve, és így lesznek ők később Eggyé. Remélem, hogy ti veletek is így történik majd; vagy már így is van. Mert Krisztus szeretete után férfinak asszony, asszonynak férfi a párja, és ez az élet egyik fő rendje. Drukkolok nektek!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, áldott hittel és értékadó ihlettel karöltve, és mindig sok szeretettel látlak! Ha időd, energiád engedi, kérlek nézz be legújabb versemhez.

Üdv.

Tamás

Locoen2020. szeptember 8. 20:28

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Vilmos012020. szeptember 8. 11:15

az igaz szerelem megerősit tisztává tesz
gratulálok egyedi hangzású versedhez
sok szeretettel

Nichi-ya2020. szeptember 6. 16:43

Sok szeretettel, szívvel gratulálok szomorúan szép alkotásodhoz.

borsigabor2020. szeptember 5. 22:59

43-dik Szívvel olvastam versed.
Gratulálok!
Gábor

Emese66(szerző)2020. szeptember 5. 10:49

@MeszarosneMaya: @Fenyhozo: @gyorezoltanne: @joco47: @goth.l: @anci-ani: @dobosigyorgy: @M.Laurens:
Köszönöm kedves figyelmeteket! Szeretettel üdvözlök mindenkit!

Emese66(szerző)2020. szeptember 5. 10:48

@gypodor: Tudod, igazából jó olvasni, hogy mit írtam, mert csak kijöttek ezek a gondolatok, szavak, s tudom, majd pár hónap, év múlva már meggondolom, hogy valóban úgy legyenek leírva, ahogyan az vers- és mondattanilag is helyes. Egyelőre a szívem írom ki. Mert muszáj!!!
Köszönöm kedves szavaidat és versem olvasását! Köszönöm figyelmedet, szeretteljes ittlétedet!!!
Én is mindig szeretettel vagyok nálad!
Emese

M.Laurens2020. szeptember 3. 13:30

Szívvel olvastalak, kedves Emese!
/ Miklós /

dobosigyorgy2020. szeptember 1. 20:18

Szuper versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

anci-ani2020. szeptember 1. 18:13

Szomorúságában és fájdalmában is remek, lelket érintő alkotásodhoz nagy szívvel, szeretettel gratulálok!
Anci

goth.l2020. szeptember 1. 00:52

Ez a vers nem csak az igaz és fájdalmas szerelemről szól. Én benne látpk egy egész igaz, fájdalommal teli életet. Azt is tudom, hogy az írás segít elviselni a fájdalmakat. Magamról is tudom.

joco472020. augusztus 31. 09:01

Maga az érzés,a szerelem bája,sok próbát kiáll.
De kevés az olyan ember,akinek úgy ad hogy nem vesz el. Mert ki megérti,a szerelem lényegét,
tudja jól,ha el is hagyja őt,de egyszer visszatér.
Mert az nem veszhet el soha,ami a szeretet otthona.
Gratulálok,kedves Gizella!
Szívvel:Józsi

gyorezoltanne2020. augusztus 31. 07:26

Szép alkotás kedves Emese. Gratulálok szívet hagyva. Julika.

Fenyhozo2020. augusztus 30. 19:38

Sajnos sok élethelyzet tanít, de ugyanakkor megerősít is bennünket... Igaz és szép versedhez gratulálok, sok szeretettel: Enci

MeszarosneMaya2020. augusztus 30. 14:15

Gyönyörű, drámai hatású verset írtál az igaz szerelem ezerszínű megjelenéséről, és a reményről, mely élteti az igaz szerelmet. Szívvel: Maya

gypodor2020. augusztus 30. 13:18

Érdekes, szinte biblikus hatású verscím hatásos alkotást ígért.
A személynévmások váltakozása jó dramatikus fogás, hol erősít, hol irányít.
Erősek a jelzős versképek. Néha nehéz a logikát követni:
''Lettél fáradt lelkük gyöngye, lettél vihar-magasság,
iszonyodva fordultak el, s a múltat hánytorgatták.''
Az ős-igazság, a pecsétes antik ruha mellett az elpergett érzések a szívben
érdekes gondolat, mert:
''Lettek ősidőknek hírvivői emlék-házadban
agyonhajszolt éltedben te tiporva, gyalázottan.''
A zárás képisége is elgondolkodtató:''Lettem születő főnix, lelket tisztító szélroham,
s beléd vésetve maradtam gyémántként - csiszolatlan.''

Nagyívű vers. Sokat próbál üzenni.
Szeretettel olvastalak.
Gyuri
''

Emese66(szerző)2020. augusztus 30. 12:14

@Zsuzsa0302: @S.MikoAgnes: @J.Teca: @feri57: @szalay: @Gaffer: @Metta: @JohanAlexander: @Bo_Flowers: @kokakoma: @Leslie2016: @Sanyipapa: @rildi: @John-Bordas: @41anna: @536771: @520616: @donmaci: @60afrod: @1-9-7-0: @madaras: @dvihallyne45: @B...yL...o: @CD57.sz: @fodoristvanne: @bardosedit: @ditte142: @m.falvay: @lantgyorgyi3: @lnagypet: @Czirbela: @111111: @VaradyEndre:

Köszönöm hálásan, hogy itt jártatok!

VaradyEndre2020. augusztus 30. 12:07

Nagyon szép és költői verset olvashattam tőled.
Figyelőmbe vettelek,és szívvel gratulálok alkotásodhoz.
Üdvözlettel:Endre

1111112020. augusztus 30. 11:49

Erős érzelmi töltetű vers,most is szívvel jártam nálad. Piroska

Czirbela2020. augusztus 30. 11:02

Remek vers!
Szîvet érdemel!
Kétlek látogass el hozzám is!
Szeretettel:Béla

lnagypet2020. augusztus 30. 10:47

A mai napom szenzációs művekkel jelentkezett sok költőtársunk,
Te is közéjük tartozol Emese,varázslatos gondolatcsokor!
Szívvel: Z Nagy L

lantgyorgyi32020. augusztus 30. 00:46

Szeretettel olvastam szívet hagytam.

Megható, szívet érintő sorok! Gratulálok nagyszerű alkotàsodhoz
''Erősebb lettem az ébredő tűznél, lángom ragyog.''
POET ölelés Györgyi

m.falvay2020. augusztus 29. 21:05

Omnia vincit amor , az igazi .
Szépen megírtad .
Szívvel Miki

ditte1422020. augusztus 29. 20:54

Drága Gizella!

Sok-sok hányattatás sem tudott legyűrni igazán, feltámadva, főnixként, lerázva a
sok szenvedést, melyet rossz akaróid
okoztak, csak küzdj tovább, hagyd magad mögött a múlt visszahúzó sarát.
Elgondolkodva, átéléssel, szeretettel olvastalak és nagy-nagy szívet hagyok,
szeretettel:
Erzsébet

''Lettem születő főnix, lelket tisztító szélroham,
s beléd vésetve maradtam gyémántként -
csiszolatlan.

bardosedit2020. augusztus 29. 20:40

Lélekre ható, szomorú soraidnál szívvel időztem.
Szeretettel Edit

fodoristvanne2020. augusztus 29. 20:26

Megható, szívet érintő sorok! Mégis örülök, hogy a nehézségek, fájdalmak nem törtek meg, hanem inkább megerősítettek!
''Erősebb lettem az ébredő tűznél, lángom ragyog.
Száguldok, rohanok én, s tiszta vagyok, tiszta vagyok.''
Ez az, ami számít!
Nagy szívvel, szeretettel gratulálok gyönyörű alkotásodhoz!
Öleléssel: Erzsike

CD57.sz2020. augusztus 29. 19:45

Gyönyörő, szép soraidnál szívvel, szeretettel időztem,
gratulálok versedhez:
Klári

B...yL...o2020. augusztus 29. 17:41

Sűrű mondatok sorokba rendezve, nagyszerű versfolyam csodás képekkel, rám borul, mint indulat-felhő, és csak ámulok belefeledkezve.
Szívvel gratulálok:
László

dvihallyne452020. augusztus 29. 17:09

Szívvel gratulálok csodás soraidhoz! Sarolta

madaras2020. augusztus 29. 16:56

....nagyon szép befejezés:

''Erősebb lettem az ébredő tűznél, lángom ragyog.
Száguldok, rohanok én, s tiszta vagyok, tiszta vagyok.
Lettem születő főnix, lelket tisztító szélroham,
s beléd vésetve maradtam gyémántként - csiszolatlan.''

Elismeréssel, szívvel olvastalak.

1-9-7-02020. augusztus 29. 16:46

Csodálatos szép versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

60afrod2020. augusztus 29. 16:05

Kedves Gizike!
Szép versedhez, szívvel gratulálok!
Szeretettel:Ildikó

donmaci2020. augusztus 29. 15:39

Gyönyörű versedhez szívvel gratulálok. Józsi

5206162020. augusztus 29. 15:11

Gratulálok csodálatos versedhez. Nagy szívet hagytam mellette. Sándor

5367712020. augusztus 29. 15:05

Nagyon szép szerelmes vers!
Szívet érdemel.
József

41anna2020. augusztus 29. 13:40

❤ 14. Kedves Emese!

Nagyon gyönyörű írtál!
Melinda

John-Bordas2020. augusztus 29. 13:18

Rendhagyó és egyszerre magasztos szerelmes versedet igaz elvezet olvasni,a 13 ik szivvel lett kedvenc,ölel János szeretettel

rildi2020. augusztus 29. 12:56

''Erősebb lettem az ébredő tűznél, lángom ragyog.
Száguldok, rohanok én, s tiszta vagyok, tiszta vagyok.
Lettem születő főnix, lelket tisztító szélroham,
s beléd vésetve maradtam gyémántként - csiszolatlan. - gyönyörű, lírai sorok!
Kedves Emese, élvezet ilyen szép alkotásokat olvasni. Köszönöm az élményt!
Szeretettel ölellek: Ildi

Sanyipapa2020. augusztus 29. 12:09

Gyönyörű vers
Gratulálok

Sanyi

Leslie20162020. augusztus 29. 12:06

Kis gyöngyszem a versed. Nagyon tetszik. Szívvel olvastam.
Figyelőmbe vettelek. Olvasód lettem.
Viszonlátogatásoddal megtisztelnél és figyelőd megköszönném.
Poet barátsággal.
László

kokakoma2020. augusztus 29. 11:57

Versed ''szívkarátos'' írás. Szeretettel. János

Bo_Flowers2020. augusztus 29. 11:49

Nagyon érdekes vers nem kell ezen semmit sem csiszolni ez pont jó ahogy most van és persze te nagyon meghatóan fogalmaztál úgyhogy csak így tovább és én nagyon szépen köszönöm neked az élményt kedves drága barátnőm

JohanAlexander2020. augusztus 29. 11:40

Emese, őszinte szívvel gratulálok!

Metta2020. augusztus 29. 11:33

Szépséges soraid szívvel olvastam!
Szeretettel gratulálok
Margit

Gaffer2020. augusztus 29. 11:13

Gyönyörű ez a vers, gratulálok... (6)

szalay2020. augusztus 29. 11:13

komoly gondolatok e szépsége versedben,
szívvel István

feri572020. augusztus 29. 11:02

Nagyon szép alkotásod
4. Szívvel olvastam
Feri

J.Teca2020. augusztus 29. 10:38

Szívvel(2.), szeretettel gratulálok gyönyörű versedhez:J.Teca /Terézia/

S.MikoAgnes2020. augusztus 29. 10:35

Hú, ez igen!
Beleszédültem csodálatosan áradó szépséges lírai soraidba!
Óriási szívvel gratulálok!
Egészen lenyűgöztél!
Szeretettel ölellek:
Ági

Zsuzsa03022020. augusztus 29. 10:31

Gyönyörű versed
szívvel olvastam:
Zsuzsa

Erősebb lettem az ébredő tűznél, lángom ragyog.
Száguldok, rohanok én, s tiszta vagyok, tiszta vagyok.
Lettem születő főnix, lelket tisztító szélroham,
s beléd vésetve maradtam gyémántként - csiszolatlan.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom