Szerző
Csík Ferenc

Csík Ferenc

Életkor: 62 év
Népszerűség: 1291 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 604 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. július 29.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (140)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Csík Ferenc

Búcsúvers

Bogdán László emlékére

Suttognak a lombok, valamit látnak.
Könnyezve sírnak a dombon a Cserdi fák.
Elmentél, magára hagytad a falut.
Kőszikla voltál, de bezártad a kaput.
Példa értékű életed változást hozott.
Siratja az ország létedet.

Néma csend fájdalmán,
A szomorú Cserdi falu bánatán
Megszólal a lélekharang.
Behunyja szemét az esthajnalcsillag.
A misztikum ködén látlak újra,
Bennünk továbbél
Nemes célodnak a múltja.

Egyszer azt mondtad, Laci,
A cigánykérdés nem probléma,
Hanem feladat.
Békés, szebb életet hoztál,
A falunak munkát, kenyeret adtál.

Egyszer elmegyünk mi is,
Temetők mélyén megpihenünk veled.
Mint szabad madár,
Repülünk tovább, ahol nincs már határ.
Emberséges életed csodálta a világ.
Átrepül felettünk némán egy álomvilág.

Mária Bíró Füleki (Marych) felkérésére.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Golo2020. szeptember 6. 12:23

137. ♥
Szeretettel: Radmila :(

MotoszkaDaniel2020. augusztus 24. 23:06

Nyugodj békében, Bogdán László!

lacca0072020. augusztus 24. 08:20

Nagyon szép megemlékező vers, tisztelet érte.

Üdv Laci!

Ui. A cigányok problémái engem is érintenek, hisz nejem cigány származású, kislányom is ebből adódóan.
Szívesen olvasom az írásaid

pisch_ferenc2020. augusztus 21. 22:18

Drága Barátom Druszám! Szép és megható a versed Bogdán Laciról ! Nagyon hűen leírtad ! Sajnálom szegényt mert a hatalom, összeesküdött ellene és lelkileg kikészítették !Gratulálok emlékező versedhez Drága barátom!

196401222020. augusztus 21. 01:25

A továbblépés reménye szép.

6404062020. augusztus 11. 17:15

Kedves Zsolt ! Szívecském itt hagytam.
Nekem tetszett.Gratulálok.
Anikó

lorso2020. augusztus 6. 18:29

Megindító megemlékezésedhez gratulálok.
Zsolt

Nichi-ya2020. augusztus 6. 15:59

Nagyon megható emlékezés. Szívet hagyok, sok szeretettel.

harsfalvi.12020. augusztus 6. 13:19

Kedves Feri.Köszönöm,hogy olvastad a versem,sajnos ez történt. Búcsúversed nagyon jól sikerült.''Repülünk tovább,ahol nincs már határ''. Tetszik.Szeretettel.Sanyi.

Somogyi_Levente2020. augusztus 5. 16:06

Szép, és szívszorító búcsú vers...
Lehet rossz ember vagyok, amiért nem hallottam róla, de a te versed miatt tisztelet képen olvastam róla ma.
Egy elképesztő és igazán jó ember vesztett az országunk...

Tisztelettel, Wertanthe

Rika522020. augusztus 5. 15:11

Meghatóan szép emlékezésednél szívet hagyok! Kedves Ferenc! Már rég a figyelőmbe vettelek és csodálattal elismeréssel vagyok verseidnél. Sajnos az idei év betegség és idő hiánya miatt keveset tudtam az oldalon tölteni. Köszönöm figyelmed! Marika

rzsike2020. augusztus 5. 13:34

Nagyon szép gondolatok a sokak által szeretet Bogdán Laciról.Csak a tv-l ismertem,de én is írtam pár verset róla annyira megrázott az egész,olyan mintha nem lenne igaz,mert valamit elkezdett,valami jót,......és pontot tett-vagy tettek életére.Trauma.Rzsike

Doli-Erzsi2020. augusztus 5. 13:08

Nagyon szép emlékező alkotásodhoz szívvel gratulálok!
Erzsi

Gloren2020. augusztus 5. 09:31

Kedves Ferenc!
Megható, nagyon szép búcsúvers! Gratulálok Szívet 💗hagyva sok Szeretettel, örömteli szép napokat kívánva: Tünde

Litauszki_Gyula2020. augusztus 5. 06:48

Szívvel, szerettel, tisztelettel, főhajtássall: Gyula

meszaroslajos602020. augusztus 4. 20:51

Meghatóan szép, igaz megemlékezésedet elismeréssel, szívvel olvastam, Lajos.

borsigabor2020. augusztus 4. 19:35

Megható emlékezés. Őszinte szívvel gratulálok Gábor

Ibolya.522020. augusztus 4. 18:04

Megható emlékezés. Szívvel gratulálok Ibi

madaras2020. augusztus 4. 14:30

Nagyszerű emléket állítottál elhunyt barátodnak:

''Egyszer azt mondtad, Laci,
A cigánykérdés nem probléma,
Hanem feladat.
Békés, szebb életet hoztál,
A falunak munkát, kenyeret adtál.

Egyszer elmegyünk mi is,
Temetők mélyén megpihenünk veled.''

Elismeréssel, szívvel olvastalak.

amatorpike2020. augusztus 4. 12:44

Kedves Ferenc! Nagyon szép, szomorú versedhez sok szeretettel gratulálok Hedvig

AkarkiGyula2020. augusztus 4. 10:11

Feri!
Remekül oldottad meg a felkérést.
ü

kintkong102020. augusztus 4. 10:03

Köszönöm, Feri!
Szép az emlékezésed, méltó az emlék. J.

J.Klari2020. augusztus 4. 09:54

Megható búcsúvers. Gratulálok, szívvel.

budajo2020. augusztus 3. 17:35

Kedves Feri!
Nagyon szép és méltó megemlékezés, egy tiszta szívű emberről. Szívet hagyva, szeretettel gratulálok!
Józsi

Ravenkar2020. augusztus 3. 14:49

Gyönyörű, lírai és megható búcsúvers. Szívet hagyok és gratulálok, Árpi

Zakeus2020. augusztus 3. 13:22

Méltó megemlékezés versed!
Szívvel olvastam!
Gábor.

HSandor2020. augusztus 3. 08:59

Gyönyörű! Egyszerre volt csodás és fájdalmas olvasni. ♥️

Cirka2020. augusztus 3. 08:07

Nagyon szép verset írtál, őszintén sajnálom ezt a csodálatos EMBERT! Hatalmas munkát végzett, nyugodjon békében!

Törölt tag2020. augusztus 3. 00:07

Törölt hozzászólás.

FranzMercury2020. augusztus 2. 23:36

Kedves druszám!

Csodálatos megemlékezés, egy csodálatos emberről, egy csodálatos ember tollából.
Szívvel olvastalak.
Franz

Sida2020. augusztus 2. 20:15

Megható versedet csak most olvastam.
Szívvel és hasonló gondolatokal gratulálok!
Klára

bardosedit2020. augusztus 2. 19:40

Kedves Feri!
Megható, szép alkotásodhoz szívvel gratulálok!
Szeretettel Edit

szuchanszki2020. augusztus 2. 19:39

Méltó búcsú! Nagyon szép!

Stefano2020. augusztus 2. 17:52

Gratulálok Ferenc emlèkversedhez !
Igen, valóban több olyan ember kène a világra amilyen ő volt, önzetlen ès segítőkész, időt ès fáradtságot nem kímélve!
Talán akik meglátják a bajokat a világban, ès önzetlen szívvel rendelkeznek, azok teszik meg az első lépést a megoldásokhoz is.
Nyugodjon békében, legyen neki áldott a föld !

leka2020. augusztus 2. 14:47

Kedves Feri!

Szívből jövő gondolataid, érzéseid méltó emléket állítanak.
Példája követendő, elismerést érdemel!

Gratulálok a versedhez!

Szeretettel: Éva

Dram2020. augusztus 2. 14:20

Szép versben búcsúzol.
Tisztelettel, szívvel emlékezek én is; András.

kodrane2020. augusztus 2. 13:41

Most is késve, de itt vagyok és a szívem itt marad! Erzsinéni.

rildi2020. augusztus 2. 07:38

Köszönöm, kedves Feri!
Kívánom, hogy sok ilyen derék ember lépjen Bogdán László nyomába, és folytassa munkásságát falujában, közösségében!
Szeretettel olvastam szomorú, emlékező versedet: Ildi

Any2020. augusztus 1. 23:38

Megható versedet csodálattal olvastam, mint ahogyan Bogdán László munkásságát is követtem és őszintén elismertem, teljesen lenyűgözött az, amit a falujában elért, terveztem, hogy elmegyek egyszer Cserdibe. Nem értem, mi történt, teljesen sokkolt a halálhíre, pótolhatatlan űrt hagyott maga után, sajnálom, hogy egy ilyen derék, jól gondolkodó ember távozott, akire még sok feladat várt volna.
Ezúton is köszönöm, hogy emléket állítasz neki és róla, csodálatosan szép soraidat megkönnyeztem.
szeretettel
Andrea

editmoravetz2020. augusztus 1. 17:18

Méltó megemlékezés - sajnos, Őt semmi nem hozza már vissza szeretett falujába.
Szívvel-szeretettel: Edit

Mateb2020. augusztus 1. 16:50

Szép megemlékezés, egyszerre szomorú, de mégis egyfajta tisztaságot, nyugalmat áraszt. Néha olyan mintha átcsapna rövid novella formájába, azonban megmarad a vers zárt formájában. Szívvel olvastam! Üdv, Máté

MeszarosneMaya2020. augusztus 1. 14:59

Csodálatosan méltó megemlékezés. Utána néztem életútjának, valóban nagy ember volt.'' Ember az embertelenségben''. Amit tett, és ahogy gondolkodott a cigányságról, az példaértékű. Sok értelmes ember került ki a falujából az ő irányítása alatt.Csodálatra méltó, jelhagyó ember volt. Szép emlékezésedet szívvel olvastam: Maya

SargaNarcisz2020. augusztus 1. 10:27

Szaggatott gondolatok, illik ahhoz a zavart űrhöz, amit az elhunyt maga után hagyott.
Emlékezésedet szívvel olvastam Nárcisz

cseg762020. augusztus 1. 09:28

Szép megemlékezés! Gratulálok!😔

vargaerzsebet2020. július 31. 23:49

Lenyügöző emlék versedhez szívből gratulálok!

M.Laurens2020. július 31. 23:27

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok!
/ Miklós /

Csirkezola2020. július 31. 21:18

Egy olyan világban, ahol és amikor a ''kevesek'' a ''legtöbbek'' és a ''legtöbbek'' - ''kevesek''.
Szívvel. Cs.Z.

dufmar2020. július 31. 21:02

Szép búcsúvers, kár egy ilyen remek tettrekész emberért, aki valami szépet álmodott meg, és képes lett volna megvalósítani is, de reméljük lesznek hasonló lelkületű emberek, aki folytatják a megkezdett munkáját.

zsuzsakalocsa2020. július 31. 20:28

Kedves Feri!
Nagyszerű búcsú-vers egy nagyszerű emberért! Szívvel és szeretettel
gratulálok:
Zsuzsa

Stella.A2020. július 31. 19:56

Kedves Feri!
Nagyon jól indít a vers: ''Suttognak a lombok, valamit látnak.''
Szép búcsúztató!
🌹🕯️

1111112020. július 31. 18:34

A szomorú alkalomhoz és egy nagyszerű emberhez méltó búcsúverset írtál kedves Feri,szeretettel hagyok szívet. Piroska

Kajtarsandor2020. július 31. 18:17

Bánatos, gyászoló szívvel gratulálok, Sándor

gyorgyjeko2020. július 31. 17:37

Ferikém! Felemelő szép versedhez szívemet küldve gratulálok Gyuri

szhemi2020. július 31. 17:22

Igazán szép vers, szomorú hogy el ment, nagyszerű ember volt.
Nagy szívet ér, bár szomorú szívet.
Üdv: József

Elise2020. július 31. 14:59

Nagyszerű, méltató verset írtál búcsúként! Nagyon sajnálom ezt a nagyszerű, sajnos korán elhunyt embert!
Szívvel olvastam emlékező versedet!
Elise

Pflugerfefi2020. július 31. 09:19

Megható csodás alkotás egy igaz EMBERRŐL,!
Szivvel gratulálok!
Feri.

Nymphetamine2020. július 31. 06:50

Kedves Feri!

Nagyszerű, megható emlékversed szívvel olvastam! Gratulálok!

László

anoli2020. július 31. 05:58

Megható, nagyon szép búcsúvers! Gratulálok!
Ilona

Trombone2020. július 30. 23:27

Kedves Feri!

Nagyszerű megemlékezés egy remek emberről.
Gratulálok!

Pacsirtadal2020. július 30. 21:35

Kedves Feri,

Fájdalmas, ám gyönyörű versednél egy nagy szívet hagyok.

Ági

hara.mya2020. július 30. 21:22

ember volt. cigany es magyar. adni ugyan csak onmagabol tudott, de onmagbol tobbet adott, mint sok lehuto, mell-verdeso politikus.
legyen neki konnyu a fold.
oleles, maia

karma2020. július 30. 20:56

Kedves Feri!
Szívvel olvastam őszinte versed.
Orsi

Katka692020. július 30. 20:51

A tetteire mindig emlékezni fognak.
Versedhez szívvel, szeretettel gratulálok: Katka

kicsikincsem2020. július 30. 19:38

Csendes szívvel...

Evanna2020. július 30. 19:31

Megnyugvást, békét élőnek, holtnak!
Szívvel - Evanna

SzaipIstvanne2020. július 30. 19:26

Nyugodjék békében. Méltó, szép búcsúversedhez
elismerő szivet tettem.
/A blogomon található az én búcsúversem is. Tisztelettel
gondolok Rá./
Mária

anci-ani2020. július 30. 19:26

Nagyon szép megható emlékezés!
Kedves Feri remek búcsúversedhez,
szívet hagyok szeretettel, elismeréssel!
Anci

1-9-7-02020. július 30. 18:43

Csodálatos vers egy csodálatos emberről Isten adjon neki örök nyugodalmat Emlékezés versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

hangyasi2020. július 30. 18:28

Nagyon szép...

molnarne2020. július 30. 17:56

Nagyon szépen megírt megható soraidat szeretettel szívvel olvastam:ICA

pete572020. július 30. 17:49

''Néma csend fájdalmán,
A szomorú Cserdi falu bánatán
Megszólal a lélekharang.''
Szívvel, megrendüléssel:
Margit

Agnes542020. július 30. 17:29

Igazán nagyon szép, megható versel búcsúztál el Bogdán Lászlótól.Egy nagyon jó embert veszítettünk el.

Ági

Zsuzsa03022020. július 30. 15:21

Kiváló, méltó versedhez
szívvel, szeretettel gratulálok:
Zsuzsa

asztalos-sly2020. július 30. 14:53

Szívvel olvastam!

Gratulálok!☺

LenaMagdolna2020. július 30. 14:47

Szeretettel gratulálok versedhez, kedves Ferenc! Nem csak Cserdi népe / a többségében rokonai / bánják mindezt, de minden máshol élő roma, aki még nem, hamarosan felébredve álmukból ők is, bár elkésve. - További jó alkotást kívánok neked!- Léna Magdolna

lejkoolga2020. július 30. 13:46

Méltó búcsúztató, kedves Feri!
Gratulálok!
Szívvel, szeretettel:
Olgi

tomorg2020. július 30. 13:33

Szívvel, Gábor

lnagypet2020. július 30. 13:27

Méltó megemlékezés erről a nagyszerű enberről,szívvel olvastam!
Üdvözöllek Feri: Z Nagy L

Gyuri632020. július 30. 13:09

Gyönyörű verset írtál Bogdán László emlékére. Szívvel. (58)

Bo_Flowers2020. július 30. 12:45

Nagyon szép búcsúverset fogalmaztál meg, én le vagyok nyűgözve, nem is tudom hogy erre mit mondjak, ilyen megható pillanatban! Nehezen találok rá szavakat, lélegzet elállító műalkotás, nekem nagyon tetszik, úgyhogy csak így tovább ügyesen és én nagyon szépen köszönöm neked az élményt kedves Feri barátom!

WNOR2020. július 30. 12:45

Megható, szép búcsúztató!
Szívvel Norbi

Bo_Flowers2020. július 30. 11:51

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

mate19792020. július 30. 11:40

Kedves Feri! Megható emlékező versedet szívből olvastam. Baráti üdvözlettel: Máté

bakonyiili2020. július 30. 11:32

Nagyon megható szép szívbéli emlékezés a versed!
Vajon lesz-e még egy olyan testi-lelki erős ember, aki ezt szívén viselve továbbviszi!?
Szeretettel őrizzük emlékét!
Köszöntelek sok szeretettel: Ili

VaradyEndre2020. július 30. 11:06

Tetszik nagyon szép emlékezésed.Szívvel ,szeretettel gratulálok alkotásodhoz:Endre

fodoristvanne2020. július 30. 10:53

Kedves Ferenc!

Megható, méltó búcsúvers egy nagyszerű ember emlékére!
''Repülünk tovább, ahol nincs már határ.
Emberséges életed csodálta a világ.
Átrepül felettünk némán egy álomvilág.''
Gyönyörűen megfogalmaztad az érzést, mely átjárja sok-sok igaz ember szívét!
Együttérző szívvel, szeretettel, elismeréssel gratulálok kiemelkedő jelentőségű alkotásodhoz!
Erzsike

ditte1422020. július 30. 10:36

Kedves Feri!

Ennél szebb, igazabb gondolatokkal már nem is lehetett volna megírni ezt a kiváló, tapasztalatokból építkező, méltóan emlékező verset. Minden versed szép, értékes, ez mégis kivételesen kimagaslik.
Nagy hatalmas szívet hagyva gratulálok:
Erzsébet

Ahita2020. július 30. 10:04

Kedves Feri!
Ez az a versed, ami mellett nem lehet csak úgy, egy szívet hagyva elmenni.
Valamikor, régen Pest felé utaztam a buszon, és a Magyar Nemzet kétoldalas(óriás oldalak voltak akkor) cikkét olvastam Bogdán Lászlóról, és Cserdiről. Akkor azt mondtam, ez igen!, így kell, ezt kell tenni, a gyengét fölemelni, tanítani,amihez olyan ember kell, aki a saját példájával tud elöl járni, utat mutatni, akiben van elég erő, elszántság. Ő ilyen ember volt. Sokat látott, tapasztalt, rendkívül szimpatikus ember. Neki sikerült. De valószínű, hogy belelátott a dolgok valódi menetébe is.
Kívánom, legyen, aki a helyére tud állni, és tovább tudja vinni, erősíteni nem csak a cserdieket, hanem a cigányságot azon az úton, aminek az alapköveit ő rakta le. Nem könnyű. Mondanám - rendkívül nehéz, nagy kihívás...
Szeretettel hagyok elismerő szívet remek versed mellett!:)
Éva

lelektunder2020. július 30. 10:01

Kedves Feri!


Méltó megemlékezésed szívvel olvastam:Ági
Nyugodjon békében!

Sanyipapa2020. július 30. 09:26

Nyugodjék békében

Sanyi

CD57.sz2020. július 30. 09:25

Megható, szép soraidnál
szívet hagytam:
Klári

laszloklara2020. július 30. 08:50

Meghatóan szép vers

J.Teca2020. július 30. 08:45

Szívvel(45.), szeretettel gratulálok emlékező versedhez:J.Teca /Terézia/

60afrod2020. július 30. 08:30

Kedves Feri!

Szép, emlékező versedet, szívvel olvastam.
Szeretettel:Ildikó

rildi2020. július 30. 08:03

Szomorú, szép búcsúzódat szeretettel olvastam, kedves Feri!
Ildi

Czirbela2020. július 30. 07:58

''Repülünk tovább, ahol nincs már határ.
Emberséges életed csodálta a világ.
Átrepül felettünk némán egy álomvilág''
Nagyonszép, szívet érdemel.
Barátsággal:Béla

enikohalasz2020. július 30. 07:58

Valódi értéket teremtett. Még maradhatott volna, nagy szüksége lenne rá a világnak.
Szívvel ölellek,
Enikő

JohanAlexander2020. július 30. 07:58

Ferenc, méltó búcsúversedhez,
szívet küldök.

Fresh2020. július 30. 07:56

Kedves Feri méltó és szép a megemlékezésed egy példaértékű emberről. Utat nyitott a követőinek, reméljük tovább épül. Szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

Arvai_Emil2020. július 30. 07:34

Példa értékű élet, szomorú halál. Hiányzik...
(Köszönjük költenényedet, üdv. : ÁE)

Metta2020. július 30. 07:28

Nagyon szép ,méltó emlékezés,kedves Feri!
Szívvel,elismeréssel gratulálok!
Margit

szalokisanyi12020. július 30. 05:57

Főhajtásom.
Sanyi

szalay2020. július 30. 03:18

Kedves Feri,nagyszerű emlékvers és elismerés a Bogdán Laci számára,biztos vagyok,hogy lesz számos követője és munkája nem marad befejezetlen,
őszinte együttérzéssel István

John-Bordas2020. július 30. 03:16

A 30 ik szívet hagytam gyönyörű versednel szeretettel,ölel János

Bartolomeo.692020. július 30. 01:07

Nagyon szép és méltó megemlékezést írtál Feri! Bogdán László fontos ügyet képviselt, kiváló példakép és nagy tehetség volt. Mindezt nagyon jól tükrözi versed is. Elismeréssel gratulálok! Szomorú szívvel: B e r c i

uzelmanjanos9562020. július 30. 00:54

Szomorú versed szívvel olvastam!János

orok.szerelem552020. július 29. 23:01

Kedves Feri!
Megható, méltó emlékezésed szívvel, szeretettel olvastam!
Szívből gratulálok!
Margit

degiabi2020. július 29. 23:00

Kedves Feri!

Nagy szívvel, szavak nélkül.

Pakeva2020. július 29. 22:57

Csodálatos 💔

m.falvay2020. július 29. 22:52

Nagyon mély emlékező gondolatok .
Szívvel Miki

Katkamano2020. július 29. 21:52

Szép búcsúzás!

merleg662020. július 29. 21:27

Kedves Feri! Bogdán László egy mindenki számára példaértékű ember volt. Amit teremtett, a semmiből, remélem nem megy veszendőbe. Mély érzelmű búcsúversed szívvel, szeretettel és együttérzéssel olvastam. László nyugodjon békében... bár inkább élne! Gábor

vz.672020. július 29. 21:26

Nagyon szép emlékvers! Szép szép és nagyon szép! Szívvel...naggyal! vz

Martonpal2020. július 29. 21:08

Nagyon szép vers.Méltó emlékezés.
Nagy szívvel gratulálok...attila

41anna2020. július 29. 20:50

❤ 17. Méltó szép verset irtál kedves Feri!
Melinda

Pesterzsebet2020. július 29. 20:44

Kedves Feri! Méltó, gyönyörű emlékezés egy nagyszerű, csodálatos emberre. Sok ilyen személyre lenne szükség, és jobbá válna a világ. Szívvel olvastam. Gina

HJudit2020. július 29. 20:35

Csodálatos emlékezés! Szívvel, szeretettel! Judit

5206162020. július 29. 20:27

Nagyon csodálatos alkotás. Párás szemmel olvastam versedet. Szívet hagytam versednél. Sándor

S.MikoAgnes2020. július 29. 20:00

''Elmentél, magára hagytad a falut.
Kőszikla voltál, de bezártad a kaput.
Példa értékű életed változást hozott.
Siratja az ország létedet.''

Méltó megemlékezés egy gyönyörűen megírt versben!
Nagy szívvel gratulálok:
Ági

lantgyorgyi32020. július 29. 19:42

Nagyon szép versednél melengető szívet hagytam. Megemlékezésed csodálattal töltött el.
Szeretettel olvastam, szívet hagytam.
POET melegséggel Györgyi

biro.gizella2020. július 29. 19:35

Emlékező versed, mély igazságot rejt!
Szépen megírtad Ferenc!
Együttérzéssel Gizella!

Leslie20162020. július 29. 19:30

Megható szép emlékezés versed szívvel olvastam.
Barátsággal.
László

gypodor2020. július 29. 19:27

Mély sorok, méltó emlékezés
Szívvel
Gyuri

remember2020. július 29. 19:26

Erről beszéltem mikor arra utaltam : A cigányságnak is megvannak a maguk értékei! Nemes szép cselekedet erre emlékezni, és emlékeztetni! Szívvel gratulálok Ferenc!

5367712020. július 29. 19:16

Nagyon remek,őszinte, szép és méltó emlékezés. Szívet adok.
József

Gaffer2020. július 29. 19:13

Bizony ezt gyönyörűen megírtad...

Eci2020. július 29. 19:12

Kedves Feri! Első szívvel gratulálok szép emlékező versedhez! Szeretettel Edit

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom