Alex.cabeyo

Atlantisz

Ki legyek én?
Legyek szél a tomboló világok harca közepén?
Legyek fényes villámlás a sodródó víz elveszett fenekén?
Ez mind csak fantázia.
Lehetnék én a harcos a holtak szigetén,
mint haldokló, száműzött emberi lény.

Az emberi mivoltom halványulni kezd,
ahogy elhagyom Atlantiszt,
de mikor rájövök, hogy a lelkem is vele lett,
elhiszem, amit a lelkem hitt.

Elhalványulok, ahogy a testem egyre mélyebbre megy,
lezuhanok a víz alá, nem tudom, hogy most hol lehet.
A szörnyek előbukkannak belőlem,
és nem látom a víz alatt, amit az élet elvett előlem.

Talán valaki más álmában ébredtem fel,
de eggyé váltam a saját tengeremmel.
A tenger elcsendesült, lesüllyedtem,
de lélegzem és még mindig nem tudom, hol lehettem.
A Nap átsüt a víz felszínén,
s én meglátom a sötétnek hitt fényt
a kékség alatt, egy másik álomban téged akartalak,
te sellő voltál, s én fogva tartottalak.
Felébredtem és rájöttem, hogy minden itt volt egészen előttem, teljesen.
Mégis elvesztem.