Szerző

Szabóné Orosz Katalin

Életkor: 51 év
Népszerűség: 44 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 62 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. május 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (21)

A jelölők listája csak a két hétnél régebbi verseknél látszik.

Szabóné Orosz Katalin

A halál után

Eljött hát az én időm,
lelkem elhagyja testem.
Most megkapom a választ,
mit már régen kerestem.

Könnyen mozgok, suhanok,
nincs már, mi leláncolna,
azt hiszik, csak szunnyadok,
testem mintha hiányozna.

Felülről látom magam,
ők éppen keltegetnek.
Én már tudom, meghaltam,
pár nap és eltemetnek.

Rég halott apám már vár,
egészséges, mint régen.
A boldogság most átjár,
ágyamnál sírnak éppen.

Nem értem, miért sajnálnak,
hiszen szabad a lelkem.
Köszönök az angyalnak,
ki eddig kísérte éltem.

A szellemi világban
átgondolok majd mindent,
a tanulnivalót a hibákban,
világos lett sok minden.

Tudom, nektek nehéz ez,
kik most itt maradtatok.
Én nem ragaszkodom testhez,
már anélkül utazgatok.

Találkozni fogunk még
a következő életben,
ám most vár a békesség,
addig élek a szívekben.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Katka69(szerző)2020. május 24. 17:30

@jocker: @Zsuzsa0302: @tomorg: Köszönöm szépen kedves szavaitokat és a nálam hagyott szíveket!
Katka

Katka69(szerző)2020. május 24. 17:29

@WNOR: Köszönöm szépen Norbi. A figyelem kölcsönös!

tomorg2020. május 24. 14:54

Kedves Katalin jártam már nálad, apás altatás volt,
remek alkotás, ügyesen összeszedett, szép vers
szeretettel olvastalak...
Jó szívvel, lelki jó barát,
Gábor (sokadik)

Zsuzsa03022020. május 24. 13:12

Kitűnő sorsversedet szívvel olvastam.
Madárcsicsergős, szellőcirógatós napokat kivánok
jó egészségben:
Zsuzsa

jocker2020. május 24. 10:24

Kiváló a leírásod, a filozófiáddal együtt, jó, ha mondom = 5*
Poétaöleléssel, főhajtással: csak gratulálni tudok!
jocker/Kíber/Feri

WNOR2020. május 24. 09:43

Húú.... micsoda utazás.
De elkerülhetetlen!
Szívvel olvastalak!
(Figyelőmmel)
Norbi :)

Katka69(szerző)2020. május 24. 09:05

@Eci: @J.Teca: @feri57: @kintkong10: @CD57.sz: @536771: @Bartolomeo.69: @Golo: @SzaipIstvanne: @Pflugerfefi: @orok.szerelem55: @1-9-7-0: @kokakoma: @gyorgyjeko: @MeszarosneMaya: @41anna: @dvny: @ditte142: Köszönöm nektek, hogy olvastátok versemet. Köszönöm a kedves szavakat és szíveket is. Bár remélem messze még az én időm, hiszek benne, hogy nem ez az egyetlen és utolsó életem!
Szeretettel: Katka

ditte1422020. május 24. 06:31

Drága Kata!
Könnyed - mint már a lélek - stílusban pergősen, szépen leírtad, milyennek gondolod az élet után elkövetkezendőket.
Azt mondom, bár, minden szavad igaz legyen, így lenne kerek egész a Te életed(is).
''Találkozni fogunk még
a következő életben,''
Nagy-nagy szívvel, szeretettel olvastalak:
Erzsébet

dvny2020. május 23. 23:31

Úgy érzem ez a vers az elkerülhetetlenbe való belenyugvásból és annak elfogadásáról szól, ami a legbölcsebb, amit tehetünk. Szépen megfogalmaztad, köszönettel, Lili

41anna2020. május 23. 20:27

❤ 16. Elgondolkodtató soraid mellett szívecském hagytam!
Melinda

MeszarosneMaya2020. május 23. 20:23

Kicsit morbid, főleg, hogy most este van, azért tetszett Szívvel: Maya

gyorgyjeko2020. május 23. 20:06

Ez egy szép forgatókönyv lenne a halál után! Nagy talány ez mindenkinek!Úgy vélem filozófiád lelki nyugalmad záloga!Szívet küldve gratulálok Gyuri

kokakoma2020. május 23. 19:22

Csak remélni tudjuk,hogy így lesz!! Szívvel,szeretettel János

1-9-7-02020. május 23. 18:51

Nem értem, miért sajnálnak,
hiszen szabad a lelkem. még nem fogjuk fel és a halál az elmúlás fájdalma úrrá lesz rajtunk Kiváló versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

orok.szerelem552020. május 23. 17:53

Kedves Katka!
Hogy mi vár ránk a halál után, az titok és szerintem az is marad!
Remekül felépített filozófikus versed szívvel, figyelemmel olvastam!
Szívből szeretettel gratulálok!
Margit

Pflugerfefi2020. május 23. 16:48

Valamiben hinni kell,
tán a túlvilági létben!
Remek versed szivvel szeretettel olvastam!
Feri.

SzaipIstvanne2020. május 23. 16:27

Kedves Katalin! Még nagyon fiatal vagy filozófálni a halálról. Még itt a földi élet szépségét kívánom megtaláld. Mégis szivvel időztem, mert versed
jól megírt alkotás.
Mária

Golo2020. május 23. 15:37

A szellemi világban
átgondolok majd mindent,
a tanulnivalót a hibákban,
világos lett sok minden.

Drága Kató!

Szeretettel gratulálok filozófikus versedhez: Radmila /8.♥/

Bartolomeo.692020. május 23. 15:27

Szomorú ám nagyon szép vers!
Nagyon tetszik az utolsó versszak!
Szívvel olvastalak: B e r c i

5367712020. május 23. 15:27

Szívbemarkoló, de szép vers!
Szívet adok.
József

CD57.sz2020. május 23. 15:00

Szomorú, szép soraidnál szeretettel hagyok szívet.
Gratulálok kedves Kata:
Klári

kintkong102020. május 23. 14:53

Köszönöm szépen.
Halál és élet, vágy és valóság így egyeztethető.
Tetszik. Szívvel: J.

feri572020. május 23. 13:43

Nagyon szép sors versed tetszik
Nagy Szívvel olvastam
Szeretettel
Feri

J.Teca2020. május 23. 13:29

Kedves Katalin! Szívvel(2.), szeretettel olvastam szomorú témájú versed:
J.Teca /Terézia/

Eci2020. május 23. 13:15

Kedves Katalin! Nagyszerű alkotásodhoz szívből gratulálok! Óriási szívet hagyok érte! Szeretettel Edit

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom