Szerző
Vers

A verset eddig 133 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. május 21.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (3)

Piacsek László Zoltán

Azután majd

Azt hittem, ha látom, felismerem,
Érinthetetlen, ha nyújtom kezem.

Valami készül, ami kikészít, amit még nem ismerhetek,
Ami voltam és aki voltam, az többé már soha nem lehetek.

Az a köd, az a sűrű, mély, ami most lassan körbevesz.
Mint a hullám, ami nyaldos, mardos és magáévá tesz.

Nagyon fáj, miket tettem, és fájnak a neked mondott szavak.

Úgy félek, hogy ez a valami ellopja minden erőm.
Amit nem értek, azzal hogy számolok el, ha kitelik az időm?

Megváltoztam. Nem azzá váltam, akivé lenni akartam.

Azután majd, ha az ismeretlent megismerhetem.
Azután majd, ha megbocsátasz, újrakezdhetem.

dalszöveg

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


piacsek(szerző)2020. május 25. 08:11

@feri57: Nagyon szépen köszönöm!

piacsek(szerző)2020. május 25. 08:11

@Motta: Nagyon szépen köszönöm!

piacsek(szerző)2020. május 25. 08:11

@John-Bordas: Nagyon szépen köszönöm!

feri572020. május 21. 18:38

Nagyon szép alkotásod
Szívvel olvastam
Feri

Motta2020. május 21. 18:37

Szép dal lehet.
szivvel olvastalak
Motta

John-Bordas2020. május 21. 17:43

Első szívet hagytam versednel és Figyelőbe vettelek,tetszik a stílusod,ölel János

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom