Szerző
Budaházi József

Budaházi József

Életkor: 57 év
Népszerűség: 77 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 188 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. május 5.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (38)

Budaházi József

Ültessünk szeretetet!

Minden olyan egyértelmű és egyszerű,
anyatermészet velünk olyan bőkezű.
Természetesnek vesszük, hogy jön a holnap,
burokban érezzük magunkat minden nap.

Autónk komfortos, lakásunk jó meleg,
csak lelkünkben az igaz szeretet beteg.
Gyermekként mindenre szeretettel néztünk,
mosolyogtak ránk, pedig még nem beszéltünk.

Csodának tekintettünk mindent, ragyogtunk,
de idővel bölcsként mégis megváltoztunk.
Hová tűnt belőlünk boldogság, szeretet,
álom légvárunk miért kapott defektet?

A szeretet sajnos, bezárva él bennünk,
elfeledtük, hogy szeretetre születtünk.
Néha előbújik, kiül mosolyunkra,
derűt próbál színezni sápadt arcunkra.

Sértődésben vagy bánatunkban mi döntünk,
keserűek leszünk vagy újjászületünk.
Kövessük a bölcs, gyermeki jellemvonást,
a büntetés utáni gyors megbocsájtást!

Az igazság hangját fürkésszük mindenhol,
közben a hazug szó aljasan lerombol.
Már nem halljuk meg a daloló madarat,
elfeledtük gyermeki, tiszta vágyunkat.

Csak a szemünkkel nézünk a nagyvilágra,
így nem találunk igazi boldogságra.
Nem látjuk a lélekben nyíló virágot,
igaz szívben életre kelő jóságot.

Ne feledjük teremtő feladatunkat,
ne csak birtokoljuk földi világunkat,
békességben ápoljuk a természetet,
tanulásra ösztönözzük gyermekünket!

Este szép mesével ringassuk álomba,
lelkük a történetet jobbra álmodja.
Megtudja, hogyan kell megélni a rosszat,
szókincset kap, és álmaihoz szárnyakat.

Tavaszi, édes pillanat a gyermekkor,
benne zsenge rügyként fakad a felnőttkor.
Boldog reményvirágként hajt a fény felé,
angyalszárnyakon repül céljai felé.

Tanítsuk meg gyermekünket hálát adni,
hogyan kell őszinte szívvel simogatni!
A szeretet ereje mindenre gyógyír,
gyűlöletet, magányt, betegséget gyógyít.

Ültessünk szeretetet kicsi szívébe,
lélekvirágja fény lesz majd a sötétben.
Bölcsességet terem lelkének gyümölcse,
harmóniában fog élni tündökölve.

2020. április 26.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


budajo(szerző)2020. május 17. 18:02

@JohanAlexander:
Szeretettel köszönöm, kedves János!

budajo(szerző)2020. május 17. 18:01

@kicsikincsem:
Szeretettel köszönöm, kedves Ilona!

JohanAlexander2020. május 17. 08:28

József, hatalmas szívvel.

kicsikincsem2020. május 15. 16:07

Versedhez szívvel gratulálok.
Ilona

budajo(szerző)2020. május 13. 08:48

@Rai:
Szeretettel köszönöm, kedves Jenő!

budajo(szerző)2020. május 13. 08:47

@Gloren:
Kedves Tünde nagyon köszönöm! Öröm számomra, hogy figyelemmel kíséred a verseimet, köszönöm dicsérő szavaidat és hogy nagy szívvel gratuláltál.

budajo(szerző)2020. május 13. 08:42

@m.agnes:
Köszönöm, hogy versem mellett szívet hagyva gratuláltál, kedves Ágnes!

budajo(szerző)2020. május 13. 08:40

@kintkong10:
Szeretettel köszönöm, kedves Józsi!

Rai2020. május 13. 08:24

,,Ültessünk szeretetet kicsi szívébe'' - bölcs gondolat!
szivvel!

Gloren2020. május 12. 13:12

Kedves József!
''Minden olyan egyértelmű és egyszerű,
anyatermészet velünk olyan bőkezű.''
''csak lelkünkben az igaz szeretet beteg''
''Tavaszi, édes pillanat a gyermekkor,
benne zsenge rügyként fakad a felnőttkor.
Boldog reményvirágként hajt a fény felé,
angyalszárnyakon repül céljai felé.''
Gyönyörű szép biztatás! Gyönyörűséges, értékes és igaz gondolatok! Gratulálok nagy Szívet 💗hagyva sok Szeretettel, örömteli szép tavaszi napokat kívánva: Tünde

m.agnes2020. május 12. 13:05

Nincs időnk a meghitt beszélgetésekre, csak habzsoljuk a megismerhetetlen világot.
gratulálok versedhez. Ágnes

kintkong102020. május 12. 12:29

Köszönöm szépen!
Minden tekintetben meg kellene őriznünk valamit a romlatlan, tiszta gyermekkorból! J.

budajo(szerző)2020. május 11. 16:17

@anci-ani:
Szeretettel köszönöm a kiemelést és a gratulációt, kedves Anci!

budajo(szerző)2020. május 11. 16:15

@111111:
Szeretettel köszönöm, kedves Piroska!

anci-ani2020. május 10. 22:26

''Hová tűnt belőlünk boldogság, szeretet,
álom légvárunk miért kapott defektet?

A szeretet sajnos, bezárva él bennünk,
elfeledtük, hogy szeretetre születtünk.''
Bizony ez hiányzik nagyon manapság, mert szeretet nélkül oly puszta a világ...
Szép biztató versedhez kedves Józsi gratulálok szívvel, szeretettel:
Anci

1111112020. május 8. 16:02

Erős érzelmi töltetű biztatás ,szívesen olvastam. Piroska

budajo(szerző)2020. május 8. 09:13

Kedves,
@John-Bordas: @520616: @TURIKARI68: @feri57: @41anna: @Eci: @kokakoma: @tomorg: @536771: @CD57.sz: @orok.szerelem55: @donmaci: @Zsuzsa0302: @ditte142: @Pflugerfefi: @szombati: @gypodor: @Elise: @Golo: @barnajozsefne: @lnagypet: @1-9-7-0: @Motta: @dvihallyne45: @fodoristvanne: @HJudit: @Pesterzsebet:
Tudom, hogy a mai világunkban a szeretet egy elcsépelt szó, de én úgy gondolom, hogy a szeretet harmóniájával, minden rosszat át tudunk vészelni. Sok szépet kaptam Szüleimtől, de nekem a legkedvesebb a szeretet. Annyi minden szerethető dolog van gyönyörű világunkban és viszonzásul nem várunk el semmit, mégis jó érzéssel tölt el bennünket. Szeretettel tölt el, hogy lelkem, versemen keresztül kapcsolatot teremthet lelketekkel.
Köszönöm, hogy időt szántatok versem olvasására és megtiszteltetek kedves véleményetekkel! Hálásan köszönöm a szíveket és a dicsérő kedves szavaitokat versemnél!
Szeretettel:
Józsi

Pesterzsebet2020. május 7. 15:43

Kedves József! Nagyszerű a versed, igazán jó téma. Jó lenne mindig gyermeknek maradni, tiszta szívvel, okosan élni. Szívvel olvastam. Gina

HJudit2020. május 6. 21:28

Gyönyörű! vágyunk a szeretetre mindannyian!Nagy szívvel gratulálok! Judit

fodoristvanne2020. május 6. 19:02

Kedves József!

Már versed címe is nagyon megfogott, s nem véletlenül! Igazán érdekes témát választottál. Bennem is folyamatosan felvetődik a kérdés: hová tűnik el a gyermeki énünk és miért? Nap mint nap rácsodálkozom a gyerekekre, hogy mennyire őszinték, milyen gazdag az érzelemviláguk, mennyire tudnak szeretni, s milyen gyorsan értelmes megoldást találnak a problémákra. Én úgy érzem, a születéssel már a szeretet is ott él a szívében, de valahogy felnőttkorra fokozatosan fényét veszti. Talán nem tápláljuk és gondozzuk megfelelően, vagy a külvilág hatásai ölik ki ezeket az érzelmeket?
Szívvel, szeretettel gratulálok elgondolkodtató és gyönyörű alkotásodhoz!
Erzsike

dvihallyne452020. május 6. 17:26

Szívvel gratulálok nagyon szép alkotásodhoz! Sarolta

Motta2020. május 6. 16:59

Szép bíztatásodat szívvel olvastam.
Motta

1-9-7-02020. május 6. 16:28

Tanítsuk meg gyermekünket hálát adni,
hogyan kell őszinte szívvel simogatni!
A szeretet ereje mindenre gyógyír,
gyűlöletet, magányt, betegséget gyógyít.kedves József igen tanítani kell de aki szívébe sikerül elültetni a szeretet magját többé nem lehet teljesen kiirtani és a szeretet az emberiség egyetlen esélye a fennmaradásra Kiváló biztatás versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

lnagypet2020. május 6. 15:13

A szeretet az ember olan erénye,ami erőt ad,alkot, összeköt egymással
és a világgal! Folytatni kell a szereteterdők ültetését! Versed tetszett.
Szívvel ,szeretettel: Z Nagy L

barnajozsefne2020. május 6. 13:03

Remek gondolatok, gratulálok, kedves József!
Erzsi

Golo2020. május 6. 12:23

Tanítsuk meg gyermekünket hálát adni,
hogyan kell őszinte szívvel simogatni!
A szeretet ereje mindenre gyógyír,
gyűlöletet, magányt, betegséget gyógyít.

Ültessünk szeretetet kicsi szívébe,
lélekvirágja fény lesz majd a sötétben.
Bölcsességet terem lelkének gyümölcse,
harmóniában fog élni tündökölve.

Szeretettel gratulálok versedhez: Radmila /21.♥/

Elise2020. május 6. 11:25

És nem csak ültetni kell, hinteni is a szeretetet, amerre csak lehet! Én ezt teszem!
Szívvel; Elise

gypodor2020. május 6. 10:26

SZÉP VERS-SZÉP GONDOLAT
Szívvel
Gyuri

szombati2020. május 6. 09:15

Megszívlelendő, gyönyörű költemény.
Őszinte szívvel olvastalak.
Üdvözlettel.
Szeretettel.
Gratulálok!

Tibi

Pflugerfefi2020. május 6. 08:37

Ó, ha mindez valóra válhatna!
Remek szeretetet súgnak soraid!
Szivvel gratulálok!
Feri.

ditte1422020. május 6. 07:57

Kedves Józsi!
Annyira szívemből is szóltál, annyira igazak soraid:

''A szeretet sajnos, bezárva él bennünk,
elfeledtük, hogy szeretetre születtünk.''
''Sértődésben, vagy bánatunkban mi döntünk,
keserűek leszünk, vagy újraszületünk.''
''Kövessük a bölcs gyermeki jellemvonást,
a büntetés utáni gyors megbocsájtást!''
''Már nem halljuk meg a daloló madarat,
elfeledtük tiszta, gyermeki vágyunkat.'' !!!
''Tanítsuk meg gyermekünket hálát adni,
hogyan kell őszinte szívvel simogatni!

Nagyon nagy szívvel, szeretettel olvastam szívből jött , lélekmelegítő, bölcs gondolataidat!
Erzsébet

Zsuzsa03022020. május 6. 07:49

Köszönöm hogy olvashattam kiváló versed.
Szívvel, szeretettel.
Madárcsicsergős, szellőcirógatós szép napot kívánok,
jó egészségben: Zsuzsa

donmaci2020. május 6. 06:07

Nagyon szép biztatóversedhez szívvel gratulálok. Józsi

orok.szerelem552020. május 5. 21:56

Kedves Józsi!
Remek versed elnyerte tetszésem, szívvel jelöltem kedvencnek!
Szívből szeretettel, elismeréssel gratulálok!
Margit

CD57.sz2020. május 5. 20:16

Kiváló vers kedves József!
Köszönöm, hogy olvashattam.
Gratulálok elismeréssel:
Klári

5367712020. május 5. 19:25

Nagyon remek vers. Én magam is kérdem egyik versemben ' hová tűnt a szeretet?'
Szívvel gratulálok!
József

tomorg2020. május 5. 19:24

Szuper, különleges hangulatú versedet, remek szeretetalkotásodat, szeretettel olvastam
Jó szívvel,
Gábor (7)

Este szép mesével ringassuk álomba,
lelkük a történetet jobbra álmodja.
Megtudja, hogyan kell megélni a rosszat,
szókincset kap, és álmaihoz szárnyakat.

Tavaszi, édes pillanat a gyermekkor,
benne zsenge rügyként fakad a felnőttkor.
Boldog reményvirágként hajt a fény felé,
angyalszárnyakon repül céljai felé.

Tanítsuk meg gyermekünket hálát adni,
hogyan kell őszinte szívvel simogatni!
A szeretet ereje mindenre gyógyír,
gyűlöletet, magányt, betegséget gyógyít.

Ültessünk szeretetet kicsi szívébe,
lélekvirágja fény lesz majd a sötétben.
Bölcsességet terem lelkének gyümölcse,
harmóniában fog élni tündökölve.

kokakoma2020. május 5. 19:23

Szívvel támogatom. János

Eci2020. május 5. 19:02

Kedves Józsi! Nagyszerű alkotásodhoz szívből gratulálok! Nagy szívet hagyok érte! Szeretettel Edit

41anna2020. május 5. 18:55

❤ 5. Én már régóta ezt firtatom...a szeretet a legfontosabb...


Melinda

feri572020. május 5. 18:52

Nagyon szép és igaz versed József
Nagy Szívvel lett a kedvencem
Baráti üdvözlettel és nagy Elismeréssel
Feri

TURIKARI682020. május 5. 18:43

Ez egy igen nagy feladat tán a legnagyobb.
Szívvel gratulálok versedhez József

5206162020. május 5. 18:35

Kedves József! Csatlakozom melléd és ültessünk szeretetet. Nagyon tetszett a versed szívvel olvastam. Sándor

John-Bordas2020. május 5. 18:20

Jozsikam de jo lenne ha igy lehetne,mert nem a gyerekekkel kell kezdeni hanem sajat magunkkal!Miert?Mert az alma nem esik messze a fajatol!A vers tetszett, szivvel jeloltem (1) olel Janos szeretettel

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom