Szerző
Bakos Erika

Bakos Erika

Életkor: 63 év
Népszerűség: 379 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1183 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. május 4.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (62)

Bakos Erika

Akkor még

Akkor még nem tudtuk,
hogy az utcák néptelensége
mit jelent. Gyermekkacajok
tűntek el a "maradj otthon"
kijelentéseiben, míg a
föld árkaiban megtisztult
március szedi agg áldozatait.

Akkor még nem tudtuk,
hogy a vírus mit akart ezzel
az egésszel, emberarcok
millióit rejtette maszk mögé,
hogy emberségből és
odaadásból vizsgázzon egy
egótól megromlott sejtpopuláció.

Akkor még nem tudtuk,
hogy mi a kórság, a home office,
és az otthon sült kenyér
illatánál nincs jobb a világon,
még ha nem is úgy sikerült,
ahogy szerettük volna,
de íze a múlt, s jövőnk öröksége.

Akkor még nem tudtuk,
hogy ezrek dolgoznak értünk,
éjt nappallá téve, egészségüket
nem kímélve, hogy mi túléljük
a túlélhetetlent, és a
bordanyikorgások mögötti
tüdőbe zöld utat kapjon a levegő.

Akkor még nem tudtuk,
ha majd vége ennek a rettenetnek,
már semmi sem lesz olyan,
mint régen. Kit fog rejteni a test,
ha a lélek felemelkedik, és
mi változik, ha a süket fülek
mégsem hallanak, és a szemek
üregéből örökre kifolyt az Isten?

Meleg nyarat kerget a szél,
a földön szétszórt álmok és
elhasznált maszkok. - Mindenütt?

2020.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Molnar-Jolan2022. március 11. 17:29

Megrázóan láttattad. Szívet ér.

BakosErika(szerző)2021. november 14. 18:50

Nagyon köszönöm mindenkinek.❤️

https://forum.index.hu/Article/jumpTree?a=156393521&t=9135818

Sida2021. szeptember 24. 00:17

Megrázó, de tényleg így van.
Remek vers.
Gratulálok!
Si

BakosErika(szerző)2021. szeptember 19. 12:44

@varadics: @Fellah73: @Fellah73: @Rozella: @Kicsikinga: @szalokisanyi1: @Meroni: @Somogyianziksz:

Drága Poetes társak, Barátok.

Nagyon szépen köszönöm értéseteket, olvasásotokat
Számomra öröm, ha elolvassátok versszerűségeimet.
Köszönöm.
Puszi és Pacsi. ♥️

varadics2021. február 22. 12:35

Remek versedhez szívet hagyok és figyelőmmel követlek tovább. Szeretettel: Csaba

Fellah732021. január 2. 04:37

Kedves Erika.
Nagyon jó vers.
Szívvel olvastam.
Gyula...

Rozella2020. október 24. 10:16

Ahogy lentebb J. L. / Somogyianziksz/ írja, teljesen egyetértek a véleményével. Remek vers, és nagyon jól láttod, ''Akkor még'' valóban nem, de azt hiszem, sajnos még most sem.

''ha majd vége ennek a rettenetnek,
már semmi sem lesz olyan,
mint régen... ''

Ez bizonyos, de talán nem is lenne baj, mert JOBBÁ kellene válni! Meg kellene érteni, hogy a legrosszabból is lehet tanulni, és a javunkra és a Föld javára felhasználni a megtapasztalásokat. Mert ha ugyanott folytatjuk, ugyanazt tesszük, az ''eredmény'' is ugyanaz lesz, vagy még rosszabb...
ÉS még valami: Aki nem látott még haldokló embert szenvedni egészen közelről, az talán most is büszkén döngeti a mellét, hogy ő bizony makkegészésges, és őt ez az egész nem érinti, ne kényszerítse senki semmire, ne vezesse meg senki...Tény, hogy semmi nem bizonyos, de elég a lehetőség tudata is, és ezt kéne végre felfogni. Ez viszont úgy tűnik mindenkinek a lelkiismeretére van bízva és az egyéni szabaságjog mindent felülírhat... A másokért, a családért való felelősséget is. Lelke rajta mindenkinek. Én nem viselném el, hogy esteleg miattam haljon meg valaki, de magamat is próbálom védeni a felelőtlenektől. Reménykedjünk Erikám!

Kicsikinga2020. október 24. 09:26

Micsoda vers!
Megszakad a szívem!
Apokaliptikus kép IJESZTŐEN VALÓS!

szalokisanyi12020. szeptember 28. 15:09

Kedves Erika!
Az előttem szólók már elmondták az én véleményemet is az alkotásodról.
Aggódó szeretettel.
Tisztelettel: Sanyi

Meroni2020. szeptember 25. 16:20

Nagyszerű alkotásodnál szívet hagyok!
Szeretettel: Roni
...és még mindig és megint aktuális sajnos!

Somogyianziksz2020. augusztus 29. 07:45

Kedves Erika!
Bár Ön nem szorul senki, s az én dicséretemre különösen nem, mégis engedje meg, hogy írásban is megosszam Önnel azt az, örömöt, ami engem elönt, amikor a Poet oldalain, sajnálatos módon oly ritkán, igazi költészetre bukkanok, aminek a mások általi elismerése nem az itt bevett szívet adok - szívet kapok szánalmas metodikájából, hanem a valódi érték elismeréséből fakad. Versecskét sokan farigcsálnak, köztük én is, de verset nagyon kevesen írnak, ám Ön mindenképpen az oly kevesek közé tartozik. Köszönve nálam tett látogatását, köszöntöm Önt: Jáger László

zelgitta12020. augusztus 22. 13:02

Kedves Erika, lelkemnek jól estek szavaid, valahogy így érzem én is a próbatételt. Kiálltuk, jól vizsgáztunk- e? Az csak akkor vàlik nyilvánvalóvá, ha majd véget ér ez a megpróbáltatás...S hogy tanulunk- e belőle? Nos, én nagyon óvatosan fogalmazok, de inkább a “ nem” felé hajlanék.
Szeretettel gratulálok a téma korrekt rajzához ❤
B.

Mikijozsa2020. augusztus 12. 06:10

nagyszerű alkotásodhoz gratulálok
szeretettel olvastalak...
a betegség néha a doktorok fejében jön létre máskor meg ők rázzák a fejüket, hogy dózis kettő, használat után megdöglendő. stb. de te nagyon jó - életakarással teli verset hoztál, remek

Leslie20162020. augusztus 2. 10:34

Gratulálok versedhez. Szívvel olvastam.
László

BakosErika(szerző)2020. augusztus 1. 12:58

@vargaerzsebet: @Czirbela: @Csirkezola: @Csirkezola: @Mama222: @lorso: @D.Eniko: @Gloren: @Barthal: @S.MikoAgnes: @zsuzsakalocsa: @AndrejMlotko: @rildi: @kicsikincsem: @barnajozsefne: @ereri: @editmoravetz: @HodosiImrene: @bardosedit: @Ahita: @norabora: @Nichi-ya: @195705252012: @Evanna: @tomorg: @John-Bordas: @csillogo: @Zsuzsa0302: @anci-ani: @pete57: @szombati: @Golo: @szalay: @JohanAlexander: @gypodor: @Metta: @feri57: @ditte142: @M.Laurens: @biro.gizella: @merleg66: @SzaipIstvanne: @Pflugerfefi: @Molnar-Jolan: @Liwet: @TURIKARI68: @Dram: @Motta: @Sebi: @41anna:


Drága barátaim, kedves Poetes társak!

Nagyon szépen köszönöm kedves és értő szavaitokat,
Hálás vagyok, hogy olvastatok,
Szeretettel: Erika

vargaerzsebet2020. augusztus 1. 00:43

Gratulálok ❤️! Nagyon jól megfogtad és láttattad a lényeget! Böbe

Czirbela2020. július 30. 08:36

Kedves Erikaa!
Szép vers!
Szívvel gratulálok.
Kérlek látogass el te is verseimhez.
Előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Béla

Csirkezola2020. július 30. 08:32

S a ''folyamat'' formál-farag minket azóta is. Ki tudja, hogy mi jön még - és merre tartunk...
Szeretettel gratulálok. Cs.Z.

Mama2222020. július 25. 13:28

Gratulálok

lorso2020. július 23. 14:52

50. 🧡-el.
Zsolt

D.Eniko2020. július 16. 14:43

Remek verset alkottál!
Gratulálok,
Enci

Gloren2020. július 11. 18:50

Drága Erika!
Nagyszerű, elgondolkodtató alkotás! Gratulálok Szívet 💗hagyva sok Szeretettel, ragyogóan szép napokat kívánva: Tünde

Barthal2020. július 10. 18:53

''...hogy emberségből és
odaadásból vizsgázzon egy
egótól megromlott sejtpopuláció.'' - igen, és vizsgázott az emberiség, de mióta újult erővel fertőz ismét a vírus, látjuk, a vizsga nem sikerült ''mindenütt''. Sajnos.
'' Ütős'' alkotás!
Örülök, hogy megismerhettem: Ági

S.MikoAgnes2020. július 2. 13:24

Drága Erika!

Drámai hatású versed lelkembe hasított!
A járvány ismét fellobbanóban, s már teljes Földünkön tarol!
Vigyázzunk egymásra!
Figyelővel, s nagy szívvel köszöntelek, s szeretettel várlak picit megható, picit humoros verseimhez!
A Tiéd egy igazi nagy vers!
Nagyon köszönöm, hogy olvashattam!
Elismeréssel ölel: Ági

zsuzsakalocsa2020. június 27. 18:47

Kedves Erika!
Reményversedhez szívből gratulálok! Sajnos nagyon sokan áldozatai lettek a koronavírusnak, és még most is némán bennünk él a ''félsz!''
Szeretettel ölel: Zsuzsa

AndrejMlotko2020. június 5. 09:46

A versedhez szívvel gratulálok. Nagyon szép. Minden ellenére reméljük, hogy jobb lesz és tekintsünk erre az évre egy lehetőségként, hogy jobbá legyünk magunk is és ne lökjük el magunktól a kihívás lehetőségét.

András

rildi2020. május 30. 16:33

Drága Erikám, gratulálok! Súlyos, szomorú valóság köré festettél életízű képeket, így az összhatás már nem tűnik olyan maróan fájdalmasnak, mint amilyen az valójában. Kívánom, hogy a frissen sült kenyér illatában oldódjon a feszültség és jövőre már csak egy távoli rémálom maradjon ez a tavasz.
Gratulálok remek versedhez és ölellek szeretettel: Ildi

kicsikincsem2020. május 15. 16:52

Kiváló vers, szívvel gratulálok.
Ilona

barnajozsefne2020. május 13. 18:25

Reményversedet, átéléssel olvastam, kedves Erika!
Szívvel, szeretettel, Erzsi

ereri2020. május 8. 16:39

''és a szemek
üregéből örökre kifolyt az Isten?''

Kifejező és tartalmas kép! Nagy-nagy gratulációm kedves Erika, ezért az átgondolt és tartalmas írásodért, amelynek mondanivalója aligha hagyhat hidegen, akár egyetlen olvasót is! Szívem és elismerésem mellette - szeretettel, tisztelettel: E. E.

editmoravetz2020. május 7. 06:01

ERIKA!

Ez a hónap verse!

Szívvel-szeretettel gratulálok: Edit

HodosiImrene2020. május 6. 22:45

Nagyszerű versedhez,mely mély érzelmű,nagy igazságokat hordoz szívvel és szeretettel gratulálok. Hodosi Imréné Emma

bardosedit2020. május 6. 12:59

Nagyon jól megírtad! Szívvel gratulálok!
Szereteel:Edit

Ahita2020. május 6. 09:40

Drága Erikám, versed üzenete is-is érzést hagy maga után...
gyönyörűen sorba szedted, mi is történik körülöttünk, hogy megállított bennünket egy láthatatlan, mégis az embert elpusztító valami, és hányan dolgoznak értünk, akiknek ''csak'' az a dolga, hogy türelmes, és megértő legyen. A kérdés mégis sok, ami megválaszolatlan marad, de a legnagyobb, hogy valóban okul e az ember, fölismeri e, hol a helye?
Megrázóan szép záró soraid ezt hordozzák.
Szívemmel olvastalak, szeretettel: éVa

norabora2020. május 5. 22:23

Hű! Nagyon megérintett a versed ereje és a benne rejlő mély igazság.Csodálatosan megfogalmaztad. Gratulálok.

Nichi-ya2020. május 5. 19:34

Nagyon szépen megírt, erős alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

1957052520122020. május 5. 17:55

Sokak agyában kergetőznek a gondolatok... Vajon lehullanak a maszkok, vajon áthatol a megkövesedett agykérgeken valami ''emberi''? Szív marad , Irén

Evanna2020. május 5. 17:13

Remény a reménytelenségben...
Szívvel - Evanna

lnagypet2020. május 5. 16:11

Tökéletesen célt találó gondolatok egy váratlan apokalipszis életrajza,
a jelen szörnyű és nehéz tapasztalatainak fényében!
Erika ez egy mesterdarab! Szívvel,szeretettel: Z Nagy L

tomorg2020. május 5. 15:06

Betegségversedet, szép reményalkotásodat, szeretettel olvastam
Jó szívvel,
Gábor (27)

John-Bordas2020. május 5. 13:43

Nagyon jó a versed,a 26 ik szívvel gratulálok szeretettel,ölel János

csillogo2020. május 5. 13:37

Egyszer porszemek leszünk mind...
Erikám 💜

Zsuzsa03022020. május 5. 11:40

Fájdalommal teli, nagyon szép!
Szívvel: Zsuzsa

anci-ani2020. május 5. 11:38

Drága Erikám ezt is túléltük hála Istennek,
már már világlik a fény az alagút végén...
Szomorúságában is szép, megható versedhez szívet hagyok szeretettel:
Anci

pete572020. május 5. 11:28

Nagyszerű vers!
Gratulálok, kedves Erika!
Margit

Törölt tag2020. május 5. 10:27

Törölt hozzászólás.

Golo2020. május 5. 10:16

Szeretettel gratulálok fájdalmasan szép versedhez: Mila /20.♥/

szalay2020. május 5. 10:15

Kedves Erika,nagyon hatásos versed,
szivvel gratulálok István

JohanAlexander2020. május 5. 07:48

Erika, őszinte elismeréssel küldök,
hatalmas szívet versedhez!

gypodor2020. május 5. 07:47

Meleg nyarat kerget a szél,
a földön szétszórt álmok és
elhasznált maszkok. - Mindenütt?

Talán egyszer eljő ez az idő is.Szívvel
Erős vers
Gratulálok
Gyuri

Metta2020. május 5. 07:30

Drága Erika !
''Akkor még nem tudtuk,
ha majd vége ennek a rettenetnek,
már semmi sem lesz olyan,
mint régen. Kit fog rejteni a test,
ha a lélek felemelkedik, és
mi változik, ha a süket fülek
mégsem hallanak, és a szemek
üregéből örökre kifolyt az Isten?''
Elgondolkodtató,nagyszerű alkotás!
Szívvel olvastam!
Szeretettel!
Margit

feri572020. május 5. 06:29

Szomorú, szép alkotás Erika
15. Szívvel jelöllek kedvencnek
Barátságos szeretettel
Feri

ditte1422020. május 5. 00:10

Drága Erika !

Versedből kitűnik, hogy nagyon mélyen megérintett a járvány. Oly' gazdag gondolatiság, bölcsesség, szenvedély van versedben, hogy lenyűgöz, s egyben figyelmeztet is.

''...emberarcok
millióit rejtette maszk mögé,
hogy emberségből és
odaadásból vizsgázzon egy
egótól megromlott sejtpopuláció.'' !!!

Nagyon nagy szívet hagyok, szeretettel:
Erzsébet

M.Laurens2020. május 4. 22:53

''már semmi sem lesz olyan,
mint régen. Kit fog rejteni a test,
ha a lélek felemelkedik, és
mi változik, ha a süket fülek
mégsem hallanak,...''
---------------------
Fogadd őszinte tiszteletem és elismerésem szívszorító soraidért.
/ Miklós /

biro.gizella2020. május 4. 22:19

Szépen megírtad Erika. Elidőztem versednél. Szívet hagyok.Szeretettel Gizella

merleg662020. május 4. 22:14

Kedves Erika!

ha a lélek felemelkedik, és
mi változik, ha a süket fülek
mégsem hallanak, és a szemek
üregéből örökre kifolyt az Isten?

Meleg nyarat kerget a szél,
a földön szétszórt álmok és
elhasznált maszkok. - Mindenütt?

...talán igen! Egy biztos, ha ott folytatja az ember, ahol a vírus előtt volt, azt jót nem jelent... ha a halódó isteni gondviselés felszítása helyett az ego parazita győzedelmeskedik a hatalom és a pénz imádatával... Remek versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

Törölt tag2020. május 4. 22:11

Törölt hozzászólás.

Pflugerfefi2020. május 4. 21:22

Mélyreható analízis!
Remek alkotàs!
Szivvel gratulálok!
Feri.

Molnar-Jolan2020. május 4. 20:29

Monumentális tablókép...''jósló fájások'', jövőlátás...egyszer vége lesz ennek is...Erikám, ölellek.

Törölt tag2020. május 4. 20:27

Törölt hozzászólás.

Dram2020. május 4. 20:26

''Akkor még nem tudtuk,...
már semmi sem lesz olyan,
mint régen.'' - de, hogy milyen
lesz...
Szívet hagyok elgondolkodtató
versedhez. Üdvözlettel; András.

TURIKARI682020. május 4. 19:38

Szívvel gratulálok versedhez kedves Erika

Motta2020. május 4. 18:19

Nagyon jó!
szivvel olvastalak
Motta

Sebi2020. május 4. 17:47

zseniális

Törölt tag2020. május 4. 17:41

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2020. május 4. 17:37

Törölt hozzászólás.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom