Szerző

Verebélyi Tamás

Népszerűség: 133 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 279 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. április 16.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (57)

Verebélyi Tamás

Fél-elem/Szer-etet

Mi az, mi ehető, mi törvényben atyáinknak megíratott?
Azt ne edd hát meg vagy közösködj azzal, mert valód elkárhozott.

Hisz "nem az tesz tisztátalanná, ami bemegy az ember száján",
hanem ami kijövé azon, hiszen az a bensőnek hangja!
Szemetek s fületek irányában csírázzon Igének magja,
mert hamis lanttal igéz, s becsap vágyaid dalával a sátán!

Mester, mitévők legyünk, hisz a nép Mammonnak oltárán adóz?
Anyagot megveténk, de a világ szabadságunkban lekaróz.

"Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!"
Pompa elvakítja a szemet, de az igazság azt megnyitja.
Ne fizessenek azért, hogy nagyok legyetek - Igém ezt tiltja.
Adjátok ti mindenetek, hogy legyetek legapróbb boldogok.

Urunk, azt mondod nékünk, hogy tereljük s itassuk a Te nyájad,
de hisz oly sok a kórság s kín, mi lehet, tán miránk visszaárad?

Mondom néktek: "gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok."
Hisz ha jószágod beteg s enni kér, abrakkal őt megkínálod,
ha termőfölded meddőtlen, hát javára azt beboronálod.
Ezt teszed, de felebarátidnak meg nem ádsz, kik szomjúhozók?

Mint tóba vetett kő, oly zavarosak a mi gondolataink,
mit hoz nékünk eljövendő, s meghallgattatnak-e sirámaink.

"Miért féltek ennyire? Elég minden napnak a maga baja".
Mert ki így tesz, az nem egész, csupán rész teste kívánalmain.
Ha Atyám vadaknak enni ád, és ruhát ölt rét virágain,
ugyan mit ad néktek, ha szeretitek Őt, s tartva van a szava?

Mester, mint a fűz lombja, úgy hajlánk földig akaratod előtt,
mi lesz vélünk nélküled? - könnyezvén szívünk, mely veled egybenőtt.

Ne féljetek, mert "a jó Pásztor életét adja juhaiért",
s ki ajtót nyit énnekem, belépek azon, s maradok örökre.
S mint az igaz vendég, szolgálok és válok látóm örömére,
szeressétek egymást úgy, miként én szerettelek lelketekért.

Az idézetek Krisztustól valók.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Locoen(szerző)2020. július 16. 18:48

@kodrane: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Erzsébet!

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

kodrane2020. július 16. 13:49

Itt jártam, szívet hoztam!

Locoen(szerző)2020. június 21. 18:30

@Sivatag87: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Nóra!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Sivatag872020. június 21. 09:33

Fantasztikus, hittel telített versedhez szívből gratulálok.

Locoen(szerző)2020. május 27. 12:23

@lorso: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves Zsolt!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

lorso2020. május 26. 21:35

Remek munka, nagyszerűen megírva!
Gratulálok!
Zsolt

Locoen(szerző)2020. május 19. 19:31

@Metta: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Margit!

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Metta2020. május 15. 15:08

Kedves Tamás!
Nagyszerűen megírt, hittel téli alkotás!
Szívvel, elismerések gratulálok!
Szeretettel
Margit

Locoen(szerző)2020. május 13. 19:32

@Gloren: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Tünde!

Köszönöm szépen neked is megtisztelve, drága Miklós, és külön hálás vagyok neked, hogy benéztél hozzám!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Gloren2020. május 13. 12:35

Kedves Tamás!
Gyönyörűszépen kidolgozott , tartalmas, elgondolkodtató, nagyszerű, hittel teli biztatás / tanítás! Elismeréssel Gratulálok nagy Szívet💗 hagyva sok Szeretettel, ragyogóan szép tavaszi napokat kívánva: Tünde

Locoen(szerző)2020. május 12. 19:53

@Barthal: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves Ági!

De örülök, hogy végre te is benéztél hozzám, drága Ági :)! Részletes, bölcs meglátásokkal teli, empatikus és erőt adó hozzászólásaid mindig is nagy becsben tartott bókként foglalnak helyet a lelkemben. Sosem elégedsz meg pár szóval, hanem, mindig megtisztelsz engem érzéseid és gondolataid részletes folyamával, amelyen élvezet sodródni. Köszönöm alássan, mint mindig!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Barthal2020. május 12. 18:36

Kedves Tamás!

Már a cím is figyelemkeltő, egyúttal nagyszerűen alkalmazod csodálatos nyelvünk adta lehetőségeit.
A tartalom aztán méltón fejti ki az abban felkínált üzenetsort.
Rendkívül jól ötvözöd az idézett Krisztusi bölcseleteket a saját életfelfogásoddal, tapasztalataid alapján megalkotott ideáiddal, eszméddel.
Rád ismerek ebben a versben is; precíz felépítés, tartott szótagszám, ritmus és rím. Ami újdonság, az a párbeszéd, mint a zenében a koncerto; a felelgetés műfaja.
Tulajdonképpen tanítások sorozata versed minden strófája, érdemes újra -és újraolvasni őket.
Ha választani kellene csodálatos üzeneteid közül - , nagyon nehéz lenne a feladat -, de talán a záró gondolatsor áll legközelebb hozzám:
''...Ne féljetek, mert ''a jó Pásztor életét adja juhaiért'',
s ki ajtót nyit énnekem, belépek azon, s maradok örökre.
S mint az igaz vendég, szolgálok és válok látóm örömére,
szeressétek egymást úgy, miként én szerettelek lelketekért.''
Érett, súlyos alkotás.
Ezúttal is nagyszerűt alkottál!
Örömmel olvastam, sok szeretettel gratulálok hozzá: Ági

Locoen(szerző)2020. május 11. 19:51

@ervinbaksa1998: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Ervin!

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

ervinbaksa19982020. május 11. 13:31

Hittel teli szép versedet szívvel olvastam, gratulálok!

Locoen(szerző)2020. május 10. 19:17

@M.Laurens: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Miklós!

Köszönöm szépen neked is megtisztelve, drága Miklós, és külön hálás vagyok neked, hogy benéztél hozzám!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

M.Laurens2020. május 10. 12:10

''Mint tóba vetett kő, oly zavarosak a mi gondolataink,
mit hoz nékünk eljövendő, s meghallgattatnak-e sirámaink.''
-
Kedves Tamás!
Talán ez az a két sor ami a legjobban megragadott, főleg most ebben a helyzetben.
Fogadd őszinte tiszteletem és elismerésem mélyen szántó gondolatokkal teli soraidért.
/ Miklós /

Locoen(szerző)2020. május 8. 14:30

@lenartanna: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves Anna!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

lenartanna2020. május 7. 15:51

Szívet melengető, szép soraidhoz szívvel gratulálok, kedves Tamás!

Locoen(szerző)2020. május 5. 20:58

@J.Teca: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Teca!

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

J.Teca2020. május 5. 20:26

Kedves Tamás! Szívvel(49.), szeretettel gratulálok bibliai gyűjteményedhez,
melyek megszívlelendő igazságok.
Üdvözlettel:J.Teca /Terézia/

Locoen(szerző)2020. május 4. 15:36

@MeszarosneMaya: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Maya!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

MeszarosneMaya2020. május 4. 14:05

Nagyon komoly kérdéseket boncolgatsz, és a válaszok is, bár sok az idézet, azért a válaszok kibontása a Te szavaiddal történnek. Nagyon tetszik, hogy a kérdés bokorrímben, a válasz ölelkező rímben van.Szívvel gratulálok: Maya

Locoen(szerző)2020. május 4. 11:40

@csakizsuzsanna: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves Zsuzsanna!

Bizony, hogy így van, drága Zsuzsanna! A drága Teremtő Atya mindig kopogtat, csak sokan nem ismerik fel, ki áll az ajtóban. Remélem, hogy az, és hogy sokan merítenek belőle, és én köszönöm alássan neked!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

csakizsuzsanna2020. május 3. 22:26

''Miért féltek ennyire? Elég minden napnak a maga baja''.
Mert ki így tesz, az nem egész, csupán rész teste kívánalmain.

Kedves Tamás!
Legyűrni a félelmet csak Istennel lehet. Tisztán élni, szívből szeretni, lelkünkkel látni is csak Istennel lehet. Versed iránymutatás, amire most van a legnagyobb szükség. Köszönet Mindenért kedves Tamás! Szeretettel, Zsuzsa

Locoen(szerző)2020. május 3. 11:46

@hgm-gaboca: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Gabi!

Én is megborzongtam jó értelemben, amikor olvastam a soraidat, kedves Gabi :). Igazán sokat jelent ez nekem, hogy így érzel a versem iránt, és megtisztelnél, ha olvasgatnál még tőlem.

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

hgm-gaboca2020. május 2. 19:17

Huhhh...hát ez felkavaró materialista lelkemnek...nagyon magával ragadó ...őszinte sorok...többet kell olvassak tőled...belém fagyott még a szussz is😇...Gratulálok...tetszett e komoly íras...üdv Gabi

Locoen(szerző)2020. május 2. 10:01

@Schmidt-Karoly: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Károly!

Drága Károly! Szeretném megköszönni külön a mindig emberi, számomra sokat adó és felemelő soraid mellett, hogy szánsz időt arra, hogy hosszasabban és választékosan kifejtsd nekem gondolataidat, érzéseidet. Ez mindenképpen tisztelendő és értékelendő számomra! Igen, de azt tudni szükséges, hogy Jézus itt a lelki síkról beszélt. Hiszen ha megeszünk egy mérgező ételt, abba bele is halhatunk, de a lelkünk még nem fog elveszni. Bizony, ma szinte minden téren kísért minket a gonosz. Van, bizony, hogy van hamis igazság is, de csak egy az egyetemes és igaz! Aki a jó úton jár, hitben, felismeri a kettő között a különbséget. Nagyon igaz meglátás, hiszen kijelentő módba is aktuális erejű! Sajnos a földi pásztorok között csak elvétve találunk igaz nyájterelőt, de valóban: tisztelet a kivételeknek! Nem az ő hibájuk, bár aki megtapasztalta már a kegyelmet, és mégis ellene fordul, arra nincsen mentség.

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:55

@szalokisanyi1: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves Sándor!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:55

@Rai: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Jenő!

Pontosan, tűpontos megértés - köszönöm neked!

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:54

@maxika: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Albert!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:53

@Leslie2016: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves László!

Ez igazán jóleső és kedves tőled, és figyelmemet és bizalmamat te is élvezed!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:52

@lejkoolga: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Olga!

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:52

@kicsikincsem: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Ilona!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:52

@HAdriana: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves Adriana!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:52

@Olga75: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Olga!

Legyen úgy, drága Olga, legyen úgy - ez az egyik legfőbb vágyam :)! Köszönöm neked is kedvességedet, és semmi baj sincsen; felesleges szabadkoznod! Akkor érkezel, amikor időd, energiád engedi.

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:51

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:50

@Emese66: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Emese!

Igazán kedves tőled ez, drága Emese, és igyekszem sokszor és igazan szólni Róla, mert maximálisan megérdemli, most és mindörökké!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:49

@feri57: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves Feri!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:48

@szombati: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Tibi!

Drága Tibi! Egyszerű, szerény, mégis lélekemelő és támaszt adó a véleményezésed, mint mindig! Csak megköszönni tudom neked is alázatosan és meghatva. Én köszönöm, hogy itt vagytok nekem, és természetesen megyek majd hozzád is :)! Köszönöm az invitálást, nem felejtelek el.

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:46

@Doki66: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Doki!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:46

@BakosErika: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves Erika!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:45

@editmoravetz: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Miklós!

Drága Edit! Köszönöm alássan, de te is engem érző és értő méltatásoddal!

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:44

@gypodor: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Gyuri!

Tőled is mindig felemelő az elismerés és a lelki honorálás, drága Gyuri! Igyekszem még legalább ezt a tematikát követni, ebben az évben legalábbis biztosan. Köszönöm neked, hogy rávilágítottál erre a kis elírásra, fogalmazásbéli anomáliára. Igen, így valóban kissé zavaros az értelmezése, de ugye figyelnem volt szükséges a szótagszámra is, és talán ez miatt lehetett az, hogy így fogalmaztam meg, és kissé belekavarodtam :). Semmi baj, de szerintem te sem jársz távol a szakrálistól, hiszen nagyon szépen tudod az idézetek jelentését és a kontextusba való beleillesztését. Gondolom korábban sokat forgattad a Bibliát, vagy jártál misékre. Kinek az igazsága? Aki igazságban jár, drága Gyuri, az jól tudja erre a választ :). Csak egy egyetemes és igaz igazság létezik, ami nem más, mint a Jó Isten maga, amelyhez csak Krisztus által érhetünk el, és amelyet csak ő általa érthetünk meg. Azt hiszem, hogy ebben az esetben felesleges kiemelni, kire céloztam, mert a szövegkörnyezet adja magát hozzá. Az igaz, de a Mammonnak nem csak az anyag terén adóznak sokan, hanem főleg lelki beállítottság terén, és oda nem szükséges pénz.

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:35

@Bogsika: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves Tünde!

Köszönöm szépen, és én is ebben reménykedem!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:34

@Mikijozsa: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Miklós!

Drága Miklós! Szerintem egyetlen szerző sem vágyik egyik magasztosabb és teljesebb elismerésre! Lélekből köszönöm neked, és örülök megtisztelve, ha a verseim ilyen impressziókat váltanak ki belőled. Véleményezésed precíz, empatikus és bölcs, mint mindig. Igen, valóban azért születtünk ide le, hogy boldogok legyünk és szeressünk, de az élet értelme inkább az, hogy visszataláljunk a drága Teremtő Atya kegyelmébe, és az igazságot, amelyek kijelentetnek nekünk továbbadjuk önzetlenül és ingyen embertársainknak. Ez a szer-etet.

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:30

@Nichi-ya: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Niki!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 2. 09:29

@111111: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves Piroska!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

szalokisanyi12020. május 1. 20:35

Kedves Tamás!
Remek alkotás.
Szeretettel.
Tisztelettel: Sanyi

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:33

@anci-ani: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Anci!

Mindig meghatsz, felemelsz és megsimogatsz te is gondolataiddal, érzéseiddel, drága Anci! Úgy is van, hiszen a szer-etet! Nem hiába az egyik legcsodálatosabb, leginkább kifejezőbb, míves és bölcs nyelv a miénk!

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:31

@Pflugerfefi: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Feri!

Külön köszönöm alássan toleranciádat felém!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:29

@hgm-gaboca: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves Gabi!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:29

@barnajozsefne: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Erzsi!

Ez számomra szinte mindennél többet ér, és nagyon remélem, hogy így is van!

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:28

@fodoristvanne: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Erzsike!

Te is megtisztelsz, erőt adsz, mint mindig, drága Erzsike!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:28

@harminchat: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves Tibor!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:26

@adamne: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Manyi!

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:26

@lanyigeza: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Géza!

Megtisztelő, örömmel teli és megható, ha így érzel, drága Géza!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:25

@szalay: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves István!

Igen, én is azt hiszem, hogy most talán minden eddiginél fontosabb az, hogy tájékoztassuk embertársainkat, és átadjuk azt a kegyelmet, amit megtapasztalhattunk a Jó Isten által.

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:23

@feheryndigo: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Krisztina!

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:23

@41anna: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Melinda!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:22

@dobosigyorgy: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves Gyuri!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:22

@tomorg: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Gábor!

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:21

@Eci: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Edit!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:20

@1-9-7-0: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves Anikó!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:20

@SzaipIstvanne: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Mária!

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:20

@orok.szerelem55: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves Margit!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:19

@Golo: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Radmilla!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:18

@dvihallyne45: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves Sarolta!

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:17

@uzelmanjanos956: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves János!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:17

@JohanAlexander: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves János!

Ez igazán kedves tőled - köszönöm szépen!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:16

@B...yL...o: Igazán köszönöm az emberi, meleg és erőt adó véleményezésedet, kedves László!

Megtiszteltetéssel és nagy örömmel veszem szavaidat és lényedet, és mindig szeretettel fogadlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:14

@donmaci: Nagyon szépen köszönöm a lelkemnek balzsam soraidat, kedves Józsi!

Mindig örömmel és megtiszteltetéssel tölt el látogatásod, és bármikor is érkezz a jövőben, mindig nagy szeretettel várlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2020. május 1. 19:13

@Zsuzsa0302: Köszönöm szépen a mindig érző és értő hozzászólásodat, kedves Zsuzsa!

Jöttöd mindig nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, és a jövőt illetően is sok szeretettel látlak!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és a drága Teremtő Atya áldásával karöltve!

Üdv.

Tamás

Schmidt-Karoly2020. május 1. 13:51

Kedves Tamás!
Egy dolog nagyon biztos, nevezetesen, hogy jelenleg a Földön az ember által megírt törvények nem ehetők, sőt, mérgezők. Ahány ember annyi száj, s az annyi szájakat mégis csak kétféle dolog hagyhatja el, tiszta avagy tisztátalan. (Mondjuk most azon is elmélkedhetnénk, hogy mi megy be, de az most egy másik téma.) ''s becsap vágyaid dalával a sátán!'' - mert az ember becsapható, sőt, mostanság csak becsapható, édes az a mézesmadzag, tisztelet a kivételeknek. S vajon hány ember fogékony az igaz igazságra, mert ugye létezik hamis igazság is. ''mi lehet, tán miránk visszaárad'' - kérdőjelet elhagytam, mert MI LEHET, miránk visszaárad, előjelektől függetlenül. ''mi lesz vélünk nélküled?'' - már érezzük, mi több, tudjuk, már akik érzik, s már akik tudják. ''a jó Pásztor életét adja a juhaiért'' - ugye itt a földi ''Pásztorok'' szóba sem jöhetnek. Azért ide is ide kell írnom, hogy tisztelet a kivételeknek.
Biztatóan szép napokat kívánok, szeretettel: Schmidt Károly.

Rai2020. április 30. 09:37

''Hisz ''nem az tesz tisztátalanná, ami bemegy az ember száján'',
hanem ami kijövé azon, hiszen az a bensőnek hangja!''
Igen, ami az ajkunkat elhagyja, a belsőnkről árulkodik.
Szivet hagyok!

maxika2020. április 29. 15:19

Komoly alkotás, mély vondolatok
Üdvözlettel
A.

Leslie20162020. április 27. 05:49

Kedves Tamás!
Nagyívű, mély Krisztusi gondolatokkal gazdagított alkotásod jó volt olvasni. Komoly vers, komoly tartalom. Olvasód vagyok.
Szivet adtam.
Figyellek a továbbiakban is.
Baráti Üdvözlettel.
László

lejkoolga2020. április 26. 16:56

Krisztusi idézetekkel tarkított, sokatmondó, magyarázattal teli alkotásodnál nagy szívvel, szeretettel voltam, kedves Tamás!
Szívből gratulálunk!
Elismerésem: Olgi

kicsikincsem2020. április 26. 10:06

Figyelemre méltó alkotásodhoz szívből gratulálok.
Ilona

HAdriana2020. április 24. 14:48

Szívemet megérintő versedet örömmel olvastam.

Szeretettel hagyok szívet: Adriana

Olga752020. április 23. 12:45

Rég jártam Nálad, ne haragudj rám emiatt! Nagyon színvonalas művet olvashattam Tőled ismét! Mit is mondhatnék: Isten szóljon belőled!
Szívvel: Olgi

Emese662020. április 22. 18:49

Gratulálok Tamás! Örülök, hogy van valaki, aki Róla ír!

feri572020. április 22. 18:14

Nagyon szép alkotásod
Szívvel olvastam
Feri

Törölt tag2020. április 22. 15:45

Törölt hozzászólás.

Doki662020. április 22. 10:03

Tele pozitív utalásokkal, és szép képekkel, tartalommal, átszőtt, vers....Gratula...Barátsággal, Doki

BakosErika2020. április 22. 08:33

Hittel teli elgondolkodtató vers ebben a zavaros világban.
Mindig szeretettel olvaslak, kedves Tamás.
Őszinte szívvel gratulálok, Erika

editmoravetz2020. április 21. 16:38

Kedves Tamás!

Mindig elkápráztatsz hittel teli alkotásaiddal!

Szívesen olvastam/olvasom őket, gratulálok remek csokrodhoz!
Szeretettel: Edit

gypodor2020. április 19. 18:21

Kedves Tamás. Mély és elgondolkodtató a versed. Aktuális is, idézetekkel együtt. Jók az utalások, versképek. Talán az egyik számomra nem azt sugallja, mint a szándékod:''Mint tóba vetett kő, oly zavarosak a mi gondolataink,mit hoz nékünk eljövendő, s meghallgattatnak-e sirámaink'' Világos, hogy itt a felkavart vízre gondolsz, nem a kőre. A pompa elvakítja a szemet- inkább a hatalom. Az igazság megnyitja? Kinek az igazsága? Értem, hogy Te biblikusan gondolkodsz, én, a műszaki , racionálisan próbálkozom.
Az istenadta nép már nem tud a Mammonnak áldozni, lassan nincsen semmije. Erős és hittel teli most is a versed. Meghalok Mester!
Szívvel
Gyuri

Bogsika2020. április 19. 16:55

tartalmas sokatmondó versedet nagy figyelemmel olvastam.Biztatásod sokak meghallják ,köszönöm az élményt :Tünde

Mikijozsa2020. április 19. 15:57

mennyi sok élmény ha az ember téged olvas, kedves barátom saját utad olyan, melyen mi is járunk és bár alig érzékeljük ki melyik csoportban szenved, fél vagy tanul félelmeiből, mások szeretetetlenségéből, nem írtál mellékhatásokról, nagyon helyes, mert nem azért születtünk ide hogy erre figyeljünk hanem arra hogy életünk felemelő játék legyen kitartás és szorgalom, melyet nem csak magukért, hanem másokért is teszünk - tehetünk, megelégedni azzal ami van, azzal amennyire szeretnek és nem azért panaszkodni mert kevésbé kedvelnek, stb... mert nem kaphatunk meg mindent egyszere lépcsők vannak, és fáradságos utak végén hatalmas az öröm, amikor rájövünk semmi nem volt hiába, nagy szívvel szertetettel olvastalak

Nichi-ya2020. április 19. 11:09

Nagyon szép, tartalmas alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

1111112020. április 18. 19:51

Tartalmas, lelket erősítő a versed kedves Tamás,szeretettel hagyok szívet. Piroska

anci-ani2020. április 18. 18:02

Gyönyörű tanulságos, biztató alkotásod
káprázatos és felemelő kedves Tamás!
A cím is találó, sokatmondó elgondolkodtató!
A lelki táp a szeretetben van és a hit erősíti a lelket.

''Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!''
Pompa elvakítja a szemet, de az igazság azt megnyitja.''

Így igaz!
Remek tartalmas versedhez gratulálok szívvel, szeretettel,
őszinte elismeréssel:
Anci

Pflugerfefi2020. április 18. 15:51

Kedves Tamás!
Tisztelve hitedet, szeretettel gratulálok
alkotàsodhoz!
Feri.

hgm-gaboca2020. április 18. 09:00

Gratulálok versedhez...Gabi

barnajozsefne2020. április 17. 21:42

''Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!''
Pompa elvakítja a szemet, de az igazság azt megnyitja.
Ne fizessenek azért, hogy nagyok legyetek - Igém ezt tiltja.
Adjátok ti mindenetek, hogy legyetek legapróbb boldogok.

Biztatásod nyitott fülekre talált, kedves Tamás!
Szívvel, szeretettel, Erzsi

fodoristvanne2020. április 17. 21:23

Kedves Tamás!

''Mint tóba vetett kő, oly zavarosak a mi gondolataink,
mit hoz nékünk eljövendő, s meghallgattatnak-e sirámaink.''

''Mondom néktek: ''gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok.''
Minden kérdésünkre megtalálhatjuk a választ, ha a Bibliát hozzuk segítségül.
A Tőled megszokott kidolgozottsággal, alapos hitismeretekkel íródott, remek alkotásodhoz szívvel, elismeréssel gratulálok!
Szeretettel: Erzsike

Törölt tag2020. április 17. 21:12

Törölt hozzászólás.

Locoen(szerző)2020. április 17. 18:29

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

adamne2020. április 17. 15:25

Hittel teli,nagyon szépen megírt versedhez gratulálok kedves Tamás.
Szívvel, nagy szeretettel olvastalak:Manyi

lanyigeza2020. április 17. 06:09

(18) Nagyszerű alkotás, amely többszöri olvasáskor újabb és újabb élményt nyújt. gratulálok nagyszerű alkotásodhoz.
Géza

szalay2020. április 17. 04:05

kedves Tamás,hatalmas,belső gondolatokat fogalmazol e versben,melyek sosem voltak fontosabbak életünkben,mint most ezekben a nehéz időkben,
nagy szivet hagyok remek versednél,
üdv István

feheryndigo2020. április 16. 20:49

''Mint tóba vetett kő, oly zavarosak a mi gondolataink,
mit hoz nékünk eljövendő, s meghallgattatnak-e sirámaink.''
Bizony , néha valóban ezek a gondolatok gyötörnrk bennünket.
Gratulálok remekül megírt versedhez szívet hagyva!Krisztina

41anna2020. április 16. 20:40

❤ 15. Nagyon jó vers!
Melinda

dobosigyorgy2020. április 16. 19:42

Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

tomorg2020. április 16. 18:53

Szeretettel olvastalak, részletes, alapos alkotás,
Istenversedhez gratulálok,
Jó szívvel (13 ❤)...
csak óvatosan...
Gábor

Szívvel jövök alkalmanként,
megcsodálni érzésed,
törődésből álljon köztünk
egy kis összetartó szeretet.

Eci2020. április 16. 18:40

Kedves Tamás! Nagyszerű versedhez szívből gratulálok! Nagy szívet hagyok érte! Szeretettel Edit

1-9-7-02020. április 16. 18:03

S mint az igaz vendég, szolgálok és válok látóm örömére,
szeressétek egymást úgy, miként én szerettelek lelketekért. kedves Tamás csodálatos szép biztatás versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

SzaipIstvanne2020. április 16. 17:57

Kedves Tamás! Hittel teli, szép versednél szivet hagytam.
A Tőled megszokott alapossággal kidolgozott remek vers.
Szépen folytatod a krisztusi idézeteket.

Mária

orok.szerelem552020. április 16. 17:57

Kedves Tamás!
Kiváló, hittel írt, tanítójellegű nagyívű alkotásod szívvel, tetszéssel olvastam!
Szívből szeretettel, elismeréssel gratulálok!
Margit

Golo2020. április 16. 17:47

Szeretettel gratulálok hitet sugárzó gyönyörű versedhez. Radmila /7.♥/

dvihallyne452020. április 16. 17:33

Kedves Tamás!

Csodálatos alkotásodhoz szeretettel és szívvel gratulálok!

Üdvözlettel:Sarolta

uzelmanjanos9562020. április 16. 16:52

Hittel teli szép versedhez szívvel gratulálok, János

JohanAlexander2020. április 16. 16:50

Tamás, őszinte elismeréssel lett egyik kedvencem,
remek versed! Szívvel gratulálok!

B...yL...o2020. április 16. 16:23

Szép, imádságos versed mélyen szántó gondolatokban híja fel a figyelmet Jézus szavaira.
Gratulálok versedhez:
László

donmaci2020. április 16. 15:50

Nagyon jó! Szívvel gratulálok Józsi

Zsuzsa03022020. április 16. 13:44

Nagyszerűen megírtad....hittel teli versedhez szívvel gratulálok!
Szeretettel: Zsuzsa

Locoen(szerző)2020. április 16. 12:47

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Locoen(szerző)2020. április 16. 12:41

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom