Szerző

Tóth József Joco47

Életkor: 48 év
Népszerűség: 48 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 264 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. április 9.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (21)

Tóth József Joco47

Mit mond a nyúl

Mit mond a nyúl,
amikor eljön a húsvét?
Ó, nem lehet
már megint,
az emberek újra
elveszítik a józan eszüket.

Mert azt gondolják,
hogy tojást szülök nekik.
Ámbár ezt nem tudok,
pedig tudják jól,
és velem
mégis játszanak
és a zöld fűben
mászatnak.

Habár a gyerekeket
szeretem nagyon,
rájuk nem is haragszom.
De a felnőttek
néha oly buták,
hogy szinte látják,
ahogy tojom nekik
a piros tojást.

Pedig csak illúzióban vannak,
mert talán megittak
egy-két féldecit,
és a tojást, amit látnak,
nem más,
mint az én kis bogyóim.

Amit ha megennének,
biztosan kidobnának engem
az ablakon.
Viszont tudják jól,
hogy én
még jó leszek nekik,
így inkább
vigyáznak rám
még egy kicsit.

Amíg meg nem lépek
a kerítésen hagyott kis lyukon,
és utánam
maximum
az én valódi
kis nyomataimat hagyom.

Így a gazdám
morgolódhat.
Mert sem piros tojást,
sem a finom kis húsomat
nem hagytam ott neki,
és így
csak az illatos
kis bogyóimat
szedegetheti.

Agyő,
mondja egy igazi nyúl,
mikor húsvétkor lelép,
és szabadon
távozik a rétre,
ahol a vadnyúl barátai
már várták,
hogy olajra lépjen.

Majd így élnek tovább,
amíg a nyulak
a természetben élhetnek.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


joco47(szerző)2020. április 13. 06:45

@kicsikincsem: Köszönöm szépen,kedves Ilona!
Kívánok örömteli perceket,melyek a családi
légkörben mindig ott lehetnek.
Józsi

joco47(szerző)2020. április 13. 06:41

@Gloren: Köszönöm szépen,kedves Tünde!
A nyuszi egyfajta jelkép is talán,aki a lényével
hírdeti;szeress önzetlenül.
Szeretetteli Húsvéti Ünnepeket Kívánok.
Józsi

kicsikincsem2020. április 12. 18:39

Szívvel gratulálok :).
Ilona

Gloren2020. április 12. 10:07

Kedves József!
Nyusziként én is így gondolkoznék!:)) Nagyon aranyos nyuszibarát vers! Gratulálok mosolygós Szívet 💗hagyva sok Szeretettel, Áldott, Békés Húsvéti Ünnepeket kívánva: Tünde

joco47(szerző)2020. április 11. 12:16

@111111: Köszönöm szépen,kedves Piroska!
Örülök hogy a vers jó kedvet adott,így a kis nyuszi
elérte az olvasót,kitől egy kedves mosolyt kaphatott.
Józsi

1111112020. április 11. 08:01

Egyedi,aranyos ''állatbarát'' vers,szívesen,mosollyal olvastam. Piroska

joco47(szerző)2020. április 11. 07:56

@CD57.sz: Köszönöm szépen,kedves Klári!
Szeretetteli húsvéti ünnepet kívánok.
Józsi

joco47(szerző)2020. április 11. 07:54

@60afrod: Nagyon szépen köszönöm,
kedves Ildikó!
A nyuszi maga a kedvesség,mert a lénye szerethető.
Józsi

joco47(szerző)2020. április 11. 07:50

@HJudit: Köszönöm szépen a szívet,kedves Judit!
Józsi

joco47(szerző)2020. április 11. 07:49

@feheryndigo: Köszönöm szépen,kedves Krisztina!
Boldog húsvétot kívánok!
Józsi

CD57.sz2020. április 10. 08:39

A nyuszi húsvéti gondolatait remekül összeszedted. Kedves, szerethető soraidhoz szívvel, szeretettel gratulálok.
Áldott Húsvéti ünnepet kívánok:
Klári

60afrod2020. április 10. 03:41

Kedves Józsi! A nyuszi szemszögéből, még nem vizsgáltam a húsvétot.Nagyon tetszett a versed! Szívvel és szeretettel olvastam!
Ildikó

HJudit2020. április 9. 19:39

Nagyon kedves vers! Nagy szívvel! Judit

feheryndigo2020. április 9. 19:38

Érdekes élmény volt egy húsvéti nyúl szemszögéből olvasni az ünnepet. Szívet hagyva kívánok áldott, reményteljes húsvétot! Krisztina

joco47(szerző)2020. április 9. 17:57

@Fresh: Köszönöm szépen,kedves Edit!
A nyuszi ha beszélni tudna,sokmindent mondhatna,
de a kedvessége,azért talán megmaradna.
Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok!
Szeretettel:Józsi

joco47(szerző)2020. április 9. 17:52

@orok.szerelem55: Köszönöm szépen,
kedves Margit!
A nyuszinak a véleménye nem sokszor publikus,
de ezen verssorok talán elmondják amit gondol.
Szeretettel:Józsi

joco47(szerző)2020. április 9. 17:49

@John-Bordas: Köszönöm szépen,kedves János!
Igen,ha túl komolyan vesszük az életet,nem látjuk
meg benne a szépséget és a derűt.
Józsi

joco47(szerző)2020. április 9. 17:46

@SzaipIstvanne: Köszönöm szépen,kedves Mária!
Kellemes ünnepeket kívánok!
Józsi

joco47(szerző)2020. április 9. 17:44

@41anna: Köszönöm szépen,kedves Melinda!🐇
Józsi

joco47(szerző)2020. április 9. 17:42

@Zsuzsa0302: Nagyon szépen köszönöm,
kedves Zsuzsa!
Józsi

Fresh2020. április 9. 17:37

Kedves József öröm volt olvasni a nyuszi szemszögéből a húsvéti ünnep gondolatát. :) Humor nélkül csonka lenne a világ, köszönöm az élményt.
Szívet hagyva szeretettel gratulálok. Kellemes Húsvéti Ünnepet. Edit

orok.szerelem552020. április 9. 16:33

Tetszéssel, szívvel olvastam humoros, húsvéti nyuszi versed, kedves Józsi!
Szívből szeretettel gratulálok!
Margit

John-Bordas2020. április 9. 16:24

Érdekes a vers Joco,mit ne mondjak,humor nélkül mit sem ér az élet,a 12 ik szívvel,ölel János

SzaipIstvanne2020. április 9. 16:06

Kedves József! Szivvel tetsző húsvéti versednél szivesen időztem.
Gratulálok.

Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok.

Mária

41anna2020. április 9. 15:16

❤ 10. Aranyos 🐰!

Melinda

Zsuzsa03022020. április 9. 15:03

Aranyos, kedves versedhez szívvel gratulálok!
Kellemes, szép napot kívánok jó egészségben, békességben.
Szeretettel: Zsuzsa

joco47(szerző)2020. április 9. 14:16

@tomorg: Köszönöm szépen,kedves Gábor!
Viszont kívánok kellemes ünnepeket!
Józsi

joco47(szerző)2020. április 9. 14:13

@molnarne: Köszönöm és örülök hogy elnyerte a figyelmedet az írásom ,kedves Ica!
Józsi

joco47(szerző)2020. április 9. 14:12

@Golo: Köszönöm szépen,kedves Radmila!
Józsi

joco47(szerző)2020. április 9. 14:10

@kokakoma: Köszönöm szépen,kedves János!
Viszont kívánok,szép ünnepet!
Józsi

joco47(szerző)2020. április 9. 14:06

@donmaci: Köszönöm szépen a szívet,és örülök hogy tetszett a vers,kedves Józsi!
Józsi

tomorg2020. április 9. 13:21

Szeretettel olvastalak,
húsvéti versedhez gratulálok,
Jó szívvel (8 ❤)...
csak óvatosan, kellemes ünnepeket kívánok,
Gábor

tomorg2020. április 9. 13:21

Szeretettel olvastalak,
húsvéti versedhez gratulálok,
Jó szívvel (8 ❤)...
csak óvatosan, kellemes ünnepeket kívánok,
Gábor

molnarne2020. április 9. 13:12

Humoros húsvéti versedhez szeretettel szívvel gratulálok:ICA

Golo2020. április 9. 11:08

Így a gazdám
morgolódhat.
Mert sem piros tojást,
sem a finom kis húsomat
nem hagytam ott neki,
és így
csak az illatos
kis bogyóimat
szedegetheti.

:)

Szerete ttel gratulálok humoros versedhez: Radmila /6.♥/

kokakoma2020. április 9. 09:25

Szíves elismeréssel. Áldott ünnepet kívánok. János

donmaci2020. április 9. 09:01

Nagyon tetszett húsvéti versed! Szívvel gratulálok Józsi

joco47(szerző)2020. április 9. 08:28

@gypodor: Köszönöm szépen,kedves György!
Józsi

joco47(szerző)2020. április 9. 08:26

@feri57: Köszönöm szépen a szívet,kedves Ferenc!
Józsi

gypodor2020. április 9. 08:02

Kedves vers!
Tetszik
Szívvel
Gyuri

feri572020. április 9. 07:36

Nagyon szép Húsvét versed tetszik
Első Szívvel gratulálok
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom