Szerző
John Bordas

John Bordas

Életkor: 75 év
Népszerűség: 553 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 382 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. március 30.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers nonprofit céllal, a szerző és a Poet.hu megjelölésével szabadon átdolgozható.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (123)

John Bordas

Szekéren

Tanyára mentünk ki lovas szekéren,
kígyózott utunk akácok között,
megáldott béke ült e vidéken,
mező, a rét mind nyárba öltözött.

Lovak baktattak lassan a csendben,
kocsi kereke itt-ott nyikorog,
rozskalászoknak hulláma lebben,
a Nap aranya az égből csorog.

Gördül a szekér piciny ligetbe,
- őzsuta néz fel, majd odébb topog -
a mókus, ha tudna, integetne,
de kezébe friss zöld diót fogott.

Ám nincs messze már az utunk célja,
útról letérve a dűlőn megyünk,
tudom, e föld lényem tartozéka,
e föld nélkül semmi az életünk.

Kisgyerek vagyok ismét és újra,
ide születtem, lelkem ez a táj,
tudom, a lélek utolsó útja
visszahoz ide - majd magasba száll.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


TaivahRikoir2020. április 29. 10:22

Egyszerűen csodálatos. Teljesen át tudtam élni. Szeretettel Gratulálok! TaivahRikoir

bardosedit2020. április 28. 17:38

Nagyon szép!
Szívvel gratlálok!
Szeretettel:Edit

biro.gizella2020. április 15. 20:19

Máris megkaptam, kedvencemet. Csodálatos, mintha részese lennék az eseményeknek.Szívet hagyok és jó egészséget kívánok.

Agi632020. április 13. 09:43

Gyönyörű gondolatok!
Szívvel Ági

lanyigeza2020. április 8. 20:47

(117) Gratulálok nagyszerű versedhez.
Géza

Gloren2020. április 5. 18:26

Kedves János!
Lenyűgöző, csodálatosan szép alkotás!! Hatalmas nagy Szívvel💗💗💗 Gratulálok sok Szeretettel, csodaszép tavaszi napokat kívánva: Tünde

Pinter-Akos2020. április 5. 13:43

Csodaszép versedhez szeretettel gratulálok!
Ákos

Nichi-ya2020. április 5. 10:36

Sok szeretettel, szívvel gratulálok szépséges, magával ragadó alkotásodhoz.

dobosigyorgy2020. április 5. 07:41

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

Hanga562020. április 4. 13:28

Nagyon szép , kellemes, pihentető képeket festettél le szavaiddal! Köszönöm, h olvashattam, h közkincsé teszed gondolataidat !

feheryndigo2020. április 4. 13:27

Mint egy szép csendélet. Csodás élmény volt olvasni. Szívet hagyok szeretettel. Krisztina

kicsikincsem2020. április 4. 11:51

Jó volt olvasni... szívvel gratulálok.
Ilona

kranczbela2020. április 4. 11:36

Köszönöm, hogy olvashattam!!!!
Szeretettel: Béla

Ximugron2020. április 4. 00:08

Gratulálok ehhez a szép vershez, egy szívet hagyok itt és lelkes figyelőd leszek :)

SzHGy2020. április 3. 20:12

Gratulálok nagyon szép lélek melengető versedhez kedves János.
Gyöngyi

Kajtarsandor2020. április 3. 13:43

Hangulatos, szép emlék. Szívvel gratulálok, Sándor

Doki662020. április 3. 12:15

Ám nincs messze már az utunk célja,
útról letérve a dűlőn megyünk,
tudom, e föld lényem tartozéka,
e föld nélkül semmi az életünk........Valóban.......Látjuk a fényt......Tartalmas verset írtál........Grandiózus...........Doki

montor2020. április 3. 11:57

Lelket melengető, gyönyörű vers!
Gratulálok szeretettel, szívvel
Esztert

horla512020. április 3. 11:30

Hát ez gyönyörű!
Mintha én is ott ülnék veled azon a szekéren.

Gratulálok!

Lajos

Vilmos012020. április 3. 08:49

János nagyon szép versed gratulálok
Tisztelettel

zofia2020. április 2. 20:47

Kedves János! Szívemmel szeretnék Neked Gratulálni ehhez a gyönyörű alkotásodhoz, mely nagyon szép képet ad az olvasónak, köszönöm. Zsófi

Rai2020. április 2. 19:29

kedves János! Meghatóan aranyos, gyermeki lélek bája olvasható ki alkotásodból! szivvel olvastam!

adamne2020. április 2. 16:56

A 1oo. szívvel gratulálok remek versedhez kedves
János. Szeretettel:Manyi

Cila032020. április 2. 13:27

Hű, azt a mindenit!
Az utolsó versszak rátette az i-re a pontot!

A 99. szívvel:

Magdi

H-Toth_Eva2020. április 2. 12:55

Csodálatos, megkapó, mesés költői képek! Hatalmas szívvel olvastam!
Ölellek: Éva

nefelejcs2020. április 2. 12:12

Kedves John!
Szívem csücskéig ért el a versed! Csodálatos! Mélyen meghatott, szemléletes képeidnek köszönheten én is ott érztem magam. S a lényeg: a szülőföld mérhetetlenül erős vonzása - bármilyen messze is sodorja az embert az élet - a lélekben örök, - a sírig.
Fogadd elismerésem, egy nagy érző, értő piros szív kíséretében!
Anikó

Matrix2020. április 2. 08:43

Kedves János! Nagyon szép, szeretettel gratulálok! :)

leka2020. április 2. 00:08

Szép visszaemlékezés a gyermekkorra.
Szép versed örömmel olvastam :)
Éva

Zsuzsa03022020. április 1. 23:07

Szépséges versedhez szívvel gratulálok.
Kellemes estét kívánok jó egészségben, békességben.
Szeretettel: Zsuzsa

csomorhenriett2020. április 1. 16:11

Kedves János
Gyönyörű versednél szívet hagytam.
Szeretettel ölellek. heni

Agnes542020. április 1. 14:54

Régi idők szép hangulatát adtad vissza. szeretettel olvastalak János.

Ági

Fresh2020. április 1. 14:45

Kedves János nagyon jó így visszaemlékezni a régi idők hangulatára. Nagyon megható, szép emlékezés a tőled megszokott magas színvonalon. Szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

kintkong102020. április 1. 11:34

Köszönöm, János!
Szép emlékeink visszajárnak. (sajnos, néha a rosszak is) J.

galadrielurno2020. április 1. 08:04

Remek, egy gyöngyszem. Szívvel Zsolt

Tordaine.Kata572020. április 1. 07:59

Csodálatosan megírt életversedhez szeretettel gratulálok nagy szívet hagyva nálad!

Arvai_Emil2020. április 1. 07:19

Tetszik. Köszönjük.
Üdvözlettel Á. E.

HJudit2020. március 31. 22:03

Gyönyörű mély érzések! Szívvel szeretettel gratulálok! Judit

fodoristvanne2020. március 31. 21:42

Gyönyörű emlékeket idéz fel szépséges versed! Ezekre az élményekre mindig jó visszaemlékezni.
Szívvel, szeretettel gratulálok nagyszerű alkotásodhoz!
Szép napokat kívánva: Erzsike

196710152020. március 31. 21:07

Nagyon szép romantikus vers. (Nagyon emlékeztet e vers egyik kedvenc költőm, Szergej Jeszenyin romantikus verseire. Ajánlom - ha szabad - az ''Örök vándor elmegyek'' című versét, Rab Zsuzsa kiváló fordításában. szerintem az Interneten fenn van! Bár az jóval szomorúbb, mégis hasonló a gondolat.) + A régi falusi élet romantikája hozzám is nagyon közel áll.
Sok szeretettel és szívvel.
József Iván

J.Klari2020. március 31. 20:44

Remek idillikus visszaemlékezés.
Szép versed szívet érdemel.

m.falvay2020. március 31. 20:05

Kedves János !
Sokunk szívébe varázsoltad vissza a boldog gyermek kort .
Köszönet érte .
Szívvel olvastalak .
Miki

acsbalint2020. március 31. 18:50

Szép vers, mint mindig. Bár azok az idők elmúltak, most más minden.
szívvel a szép visszaemlékezéshez
Ács B

Golo2020. március 31. 17:40

Kedves János!

Végre ide értem.
Szeretettel gratulálok remek az elmúlásról szóló versedhez. Ölellek: Mila /80.♥/

B...yL...o2020. március 31. 17:18

Csodás érzés, amikor a szekér visszamegy a gyerekkorban - egy életkor után bizonyosan.
Erről szól nagyon szép versed, amelynek tiszta rímeit fogom elsősorban megdicsérni.
Gratulálok:
László

1957052520122020. március 31. 17:12

Szívvel poroszkáltam veled , Irén

madaras2020. március 31. 16:21

Nagyon szép befejezés:
''Kisgyerek vagyok ismét és újra,
ide születtem, lelkem ez a táj,
tudom, a lélek utolsó útja
visszahoz ide - majd magasba száll.''

Elismeréssel hagyok szívet versednél.

logosz2020. március 31. 16:01

Nagy szívvel gratulálok versedhez! Gábor

Angyalka732020. március 31. 15:59

A 3. versszak megdobogtatta szivem.
Tetszik az egész vers is.
Szeretettel olvastalak. Melinda

schvalmrozsa2020. március 31. 14:58

Gyönyörű vers, gratulálok!
Szívvel: Rózsa

jocker2020. március 31. 14:21

Nagyon hangulatos a versed és jól visszahoztad a régi idők hangulatát is. Igen, így volt én is ilyeneket éltem át, nagyon régen!
Versed egy míves remek mestermunka, jó, ha mondom = 5*
Őszinte, alázatos tisztelettel, főhajtással, barátsággal; szívből gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

VaradyEndre2020. március 31. 14:15

Hangulatos,egyéni hangvételű versed tetszik.
Szívvel gratulálok hozzá.
Endre

Flower02072020. március 31. 13:51

Csodás, dallamos versedhez szívvel gratulálok János! Szeretettel Andrea

tomorg2020. március 31. 13:44

Szeretettel olvastalak, szépségversedhez gratulálok,
Jó szívvel (73 ❤)...
Gábor

JohanAlexander2020. március 31. 13:19

''Ám nincs messze már az utunk célja,
útról letérve a dűlőn megyünk,
tudom, e föld lényem tartozéka,
e föld nélkül semmi az életünk.''

János, őszinte szívvel.

Bo_Flowers2020. március 31. 13:18

Ez maga a szépség ez maga a csoda nagyon szép mély érzéseket vittél bele nagyon lenyügöző köszönöm szépen neked az élményt

JoshuaMiko2020. március 31. 13:13

Szépséges! Nagyon tetszett a versed!

- Josh -

gyorgyjeko2020. március 31. 12:34

Tetszik a vers János! Szeretettel gratulálok Gyuri

CD57.sz2020. március 31. 11:23

Megható, őszinte szép sorok kedves János!
Gratulálok elismeréssel, szívvel olvastalak:
Klári

m.agnes2020. március 31. 11:06

Szép helyre születtél.

Elise2020. március 31. 11:05

Szépséges, megható visszarepülés, ha másképpen nem lehet, hát versben!
Szívet küldve gratulálok!
Elise

lelektunder2020. március 31. 11:04

Kedves János!


Ritkán érzek lúdbőrt egy versnél....de ez annyira megható, olyan lélekbeszálló sorok....megérintett.
Köszönöm, ezeket a gondolatokat....
Szívvel, s nagy szeretettel olvastalak:Ági

lenartanna2020. március 31. 10:54

Megható, szép soraidhoz szívvel gratulálok, kedves János!

GePir2020. március 31. 10:51

65. ❤ gratulálok csodálatos versedhez ! Minden sora a szívemig hatolt ! Tisztelettel várom a következőt ! Piroska

adam0112020. március 31. 10:41

Szívvel gratulálok megható versedhez!
Köszönettel: Ádám

Eci2020. március 31. 10:24

Kedves János! Veled utaztam! Jó volt! :) Köszönöm, hogy olvashattam! Óriási szívvel, szeretettel Edit

szalay2020. március 31. 09:41

Kedves John,oriási szivet csatolok szép versedhez,
üdv István

MeszarosneMaya2020. március 31. 09:32

Gyönyörű vers, már már klasszikusnak tűnő szép sorokkal. Az emlék mindent megszépít, talán ezért oly szép ez a döcögős szekéren megfogant emlékezés.Szívvel: Maya

Gant_Elizabet2020. március 31. 09:26

Kedves John!
Megható versedet szívvel, szeretettel olvastam!
Elizabet

ditte1422020. március 31. 09:19

Kedves János!

''Ám nincs messze már utunk célja,
útról letérve a dűlőn megyünk,
tudom, e föld lényem tartozéka,
e föld nélkül semmi az életünk. !!!

Kisgyerek vagyok ismét és újra,
ide születtem. lelkem ez a táj, !!!
tudom, a lélek utolsó útja
visszahoz ide - majd magasba száll.''

Hál' Isten versednek, újra éltem én is
a hasonló gyermekkoromat.
Az a harmónia, szépség, emberi tartás sugárzik versedből, mint amit Kányádi Sándornál megtapasztaltam.
Óriási szívvel, elismeréssel gratulálok, hogy ne feledjem, még a pályázati versedhez is, és az ottani gratulációkhoz csatlakozom: Erzsébet

Pflugerfefi2020. március 31. 08:22

Kedves János!
Bár máshol èlsz régóta, mégis lelkedben
ottmaradt a gyermekkori, hazai táj szépsége,
Csodálatos versbe írtad emlékeid!
Szívvel szeretettel gratulálok!
Feri.

Metta2020. március 31. 08:21

Imádtam azokat az éveket ,mikor tanyán laktunk!
Örökre meghatározta a természethez,és állatokhoz való viszonyomat!
Szívvel,szeretettel olvastam nagyon szép versedet
Margit

gypodor2020. március 31. 07:46

Szép időkről írsz: az én emlékeimben is itt vannak ezek a képek
Szívvel
Gyuri

TURIKARI682020. március 31. 07:42

Szívvel gratulálok versedhez kedves János.
Szép képeket festettél .

Leslie20162020. március 31. 07:21

Versed maga a szépség. Igy kell ezt csinálni. Te ezt nagyon tudod. Rendszeresen bizonyitod. Gratulálok. Nagy szív.
Baráti Üdvözlettel. Laci

Litauszki_Gyula2020. március 31. 07:18

Életünk útja ki van jelölve,
Szekerünk hol erre, hol arra döcög,
S haladunk, megyünk egyre előre,
S a szekér velünk hangosan zörög.


Szétnézve látjuk merre haladunk,
Utunk - bár rögös - csodaszép lehet,
De mégis a legszebb, a legnagyobb csoda
Ha mindezt a szekérből észre is veszed!


Szívvel: Gyula

budajo2020. március 31. 07:15

Kedves János!
Szívvel gratulálok dallamosan szép emlékezés versedhez.
Józsi

remember2020. március 31. 07:14

A költészet alfája - omegája a KÉPALKOTÁS! Ezek a szavak, mondatok teszik könnyen olvashatóvá a verset, mert szinte szárnyal a lélek mákonyától! CSODÁLATOS VERS!! Nagy gratula János! barátsággal hagyok szívet / remember /

lejkoolga2020. március 31. 05:53

Gyönyörű, dallamos versednél szeretettel, szívvel voltam, kedves János!
Olgi

Callypso2020. március 31. 05:35

Olyan gyönyörű hangulata van ennek a költeménynek, mely csodás kincset és élményt ad az olvasónak, ha belefeledkezik... Szeretettel, elismeréssel gratulálok és szép, ihletdús napot kívánok, kedves János! (:

Attila582020. március 31. 03:49

Szép ,élet versedhez szívvel gratulálok.
Attila

FranzMercury2020. március 30. 23:22

Szinte látom magam előtt a végtelen akácok sorát. Nagyon ''látványos'', csodálatos versedhez szívvel (45) gratulálok.
Franz

RozaBraun2020. március 30. 23:18

Gratulálok szeretettel 😍

Gebics2020. március 30. 22:56

Istenem, milyen messzire vetett a sors! Szép hazatérés ez a vers.

anci-ani2020. március 30. 22:40

Mint egy gyönyörű film jelent meg szemem előtt a kép,
melyet kedves János gyönyörű versedben előttem megjelentettél!
Élmény volt olvasni szépséges versed!
Gratulálok nagy szívvel, szeretettel:
Anci

Szabo.Lilla2020. március 30. 22:39

Nagyon szép! ❤️ Jó egészséget és szép estét kívánok :)

Edeke2020. március 30. 22:28

Tiszta, és egyenes vers. (kivéve az utat, mert az kígyózik)

lnagypet2020. március 30. 22:08

Ez az idilli életkép a gyermekkor emléktöredéke, a boldog idők
szekerén utaztunk a szabadság útjain! Fényképnek is beillő
költeményed kedvenceim élmezőnyébe került!
Szeretettel üdvözöllek John: Z Nagy L

Twilight2020. március 30. 22:07

(Sőt! Ez mai napom verse is, gratulálok! 🏆)

Twilight2020. március 30. 22:05

CSODÁLATOS KÖLTEMÉNY!!

Különösen jól esett olvasni szépséges, megnyugtató soraid e mai, vészterhes időkben - versed szívet érdemel!! 💗

Szeretettel üdv.:
Györgyi

60afrod2020. március 30. 20:56

Kedves János! Szép versedhez, szeretettel és szívvel gratulálok!
Ildikó

donmaci2020. március 30. 20:55

Csodaszép versedhez szívvel gratulálok. Józsi

Zakeus2020. március 30. 20:55

Aki nem felejti el honnan is indult, annak helyén van a szíve.
Gyönyörű versedhez szívből gratulálok!
Gábor.

baloghzsuzsanna2020. március 30. 20:52

Drága János! Ott ültem én is most azon a szekéren!Gyönyörű leírás, megelevenedik minden szó! Gratulálok! Zsuzsa

vizi2020. március 30. 20:51

Szép emlékezés, nagyon jó volt olvasni, gratulálok.

Pesterzsebet2020. március 30. 20:46

Kedves János! Gyönyörű a versed. Szíved minden szeretetét beleírtad ebbe a szép költeménybe. Szívvel olvastam. Gina

princi2020. március 30. 20:45

Szép emlékezésed örömmel olvastam.

M.

VaradyEndre2020. március 30. 20:44

De szép vers!
Szívvel gratulálok!
Endre

AlmodoHold2020. március 30. 20:28

Elérte a szívem közepét :)) Tanya, dűlő, akácok, őzsuta, rozskalászok... Szeretem ezt a tájat. Csodálattal olvastam és 💚-vel.

jakabbalu2020. március 30. 20:27

Nagyon szép lett!

Motta2020. március 30. 20:26

Szép élet versedet szivvel olvastam
Motta

merleg662020. március 30. 20:26

Kedves János!

Kisgyerek vagyok ismét és újra,
ide születtem, lelkem ez a táj,
tudom, a lélek utolsó útja
visszahoz ide - majd magasba száll.

...és ez az élet rendje... Remek versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

SzaipIstvanne2020. március 30. 20:11

Kedves János! Csodás emlékező versedet olvasva Petőfi S.
Szülőföldemen c. vers sorai jutottak eszembe.
''Gyermek vagyok, gyermek lettem újra.! /Talán nem tévedek, jól idéztem.

Szivvel gratulálok.
M.

meszaroslajos602020. március 30. 20:09

Szép versedhez szívvel gratulálok, Lajos.

41anna2020. március 30. 20:05

❤ 22. Igazán szép soraid mellett szívecském hagytam!
Melinda

5367712020. március 30. 20:00

Repült a múltba az emlékezet és visszahozta a boldog gyermekkort!
Nagyon szép lett a versed! Szívvel gratulálok, János!
Üdvözlettel:
József

berti542020. március 30. 19:55

Magasra teszed a mércét, valahogy mindig átrepülsz felette! Nagyon jó volt olvasni! Szívüdvözlettel: Árpi (20)

J.Teca2020. március 30. 19:51

Kedves János! Gyönyörű versed helyettem is írtad, mert ilyen körülmények
kötött éltem én is gyermek éveim. Szívvel(18.), szeretettel olvastam
emlékező versed:J.Teca /Terézia/

Dephi2020. március 30. 19:49

Soraid eszembe jutatták a gyerekkorom. Csodálatos vers, nagy szívet hagyok. Linda

dvihallyne452020. március 30. 19:33

Kedves János!

Nagyszerű emlékezésedhez szeretettel és szívvel gratulálok!!!

Köszönöm,hogy olvashattam!!

Üdvözöllek:Sarolta

Ahita2020. március 30. 19:27

Lélekemelő tisztaság, szeretet, szépség, ahogy összeér szív, emberélet és a táj...
Szép szívet rajzoltam, szeretettel kedves János!
Éva

feri572020. március 30. 19:21

nagyon szép életversed
Szívvel olvastam
Feri

MotoszkaDaniel2020. március 30. 19:16

Huhh, mikor fogok Én ilyet írni?

Szív neked ezért, János!

orok.szerelem552020. március 30. 19:15

Kedves János!
Csodaszép emlékező versed szívvel, tetszéssel, szeretettel olvastam
Emlékeim felébresztették a gyönyörű soraid!
Szívből elismeréssel gratulálok!
Üdvözletel: Margit

kokakoma2020. március 30. 19:10

Szívből írt emlékedet szívvel, tisztelettel olvastam János

Carma2020. március 30. 19:08

Kedves János! Remek képeid mindennél szemléletesebben tükrözik mindazt a könnyed érzékletességet ami felé mind, mi fiatal költők törtetünk, remélve, hogy egyszer elérjük. Az ember elkezdi olvasni ezt a verset a rohanó világban és sorról sorra szépen lelassul és elengedi magát. Csodálatos érzés!

editmoravetz2020. március 30. 19:03

Drága János!
Verseddel visszarepítettél a gyermekkoromba - én is utaztam lovasszekéren, s leírásod azt az élményt juttatta eszembe.
Köszönöm!
Szeretettel: Edit /11./

bleden162020. március 30. 18:52

Congratuit!

Frank-Shaft2020. március 30. 18:48

A természetben sosincs rohanás! Nagyon szép vers, köszönöm az élményt! :)
F.

Katka692020. március 30. 18:46

Kedves János!
Vizuális típus vagyok, szinte mint egy filmet láttam magam előtt. Nagyon érzékletesen írsz!
Szívvel, szeretettel gratulálok: Katka

pete572020. március 30. 18:39

''Ám nincs messze már az utunk célja,
útról letérve a dűlőn megyünk,
tudom, e föld lényem tartozéka,
e föld nélkül semmi az életünk.''
Így igaz, kedves János!
Azon túl, hogy gyermekkoromat juttattad eszembe, fontos mondanivalót hordoz a versed.
Szívvel gratulálok, jó egészséget kívánok!
Margit

1-9-7-02020. március 30. 18:29

Drága János CSODÁLATOS szép olyan érzékletesen írtad meg ott ültem én is a szekéren ( volt szerencsém gyermekkorunkba drága emlékű Vendi bácsi vezette a marhákat mi nővéremmel a széna tetején utaztunk soha nem felejtem el ) köszönöm hogy felidézted bennem szép emlékeimet versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok szeretettel ölellek benneteket Anikó

Csinaj2020. március 30. 18:19

És száll az ének ...
Magasba száll,
Ismeretlen gratulál
vagyis, sok sikert

uzelmanjanos9562020. március 30. 18:19

Szép versedhez gratulálok, János

5206162020. március 30. 18:19

Nagyon szép versedhez gratulálok. Eszembe jutott amikor nagyapámnál nyaraltunk mint gyerekek, hogyan jártuk be a vidéket kocsival. Nagyon szép emlékek. Köszönöm, hogy felidézted. Szívvel olvastalak. Sándor

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom