Illúzió
Kipusztult, üres városban élek egyes egymagamban,
minden fal fehér s csupasz, lényem bizarr és világtalan.
Mint egy hontalan kisgyermek, körülvesz a magány nyomora,
elhagyatott házak között egy bolyongó turista.
Leomlott lelkek, kőbe vésett ígéretek hadjáratában,
elnyomott szívek s fakó színek végtelen árnyékában
sétálva s szaladva egyszerre, mint elveszett kölyökkutya,
kifáradt testtel láttam meg arcod egy ablakban.
Fénytelen, értéktelen önmarcangolássá nőttem ki magam
telhetetlen, bíráskodó, önpusztító, rettenetes harcban.
Mámoros pillanatok közepette végzett káros agykontroll,
- basszus, megint beálltam, úgyhogy inkább elhúzok itthonról.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Törölt tag2020. május 15. 08:35
Törölt hozzászólás.
Dorothy_172020. április 28. 12:56
Nagyon ütős lett a versed :)
alex.cabeyo(szerző)2020. március 27. 17:25
nagyon nagyon szépen köszönöm !!
Zsuzsa03022020. március 24. 09:32
Kitűnő sorsversedhez szívvel gratulálok.
Kellemes, nyugodt napot kívánok jó egészségben, békességben.
Szeretettel: Zsuzsa