Szerző

Tóth Zoltán István

Életkor: 67 év
Népszerűség: 10 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 96 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. február 4.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (4)

536771, John-Bordas, Zsuzsa0302, 1 láthatatlan tagunk

Tóth Zoltán István

Megálló

Egy percre megállok, most van rá alkalom,
Fejem lehajtom, két kezem összekulcsolom,
Lehunyom szemem, lelkem mélyébe bámulok,
Múltamra, az eddig megtett utamra gondolok.
Időm már kevés, életem felén már túlvagyok,
Mit hogy csináltam, jól vagy rosszul, nem tudom,
De hogy valamit elrontottam, azt már jól tudom.
Jó, hogy nem látja senki, hogy magamat vádolom,
Hitehagyott önmagam szeretni én már nem tudom.
Az életet újraélni nem lehet, nincs restart gomb,
Így kell hát élnem, nekem csak ez a sors jutott.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


John-Bordas2020. február 5. 18:34

Zoltán tévedsz,van restart gomb egészen a legutolsó pillanatig,gondolkodj el ezen kérlek,versedet szivvel olvastam,ölel János

donmaci2020. február 5. 08:31

Sors versedet szívvel olvastam. Józsi

Zsuzsa03022020. február 5. 06:25

Őszinte sorsversedhez
szívvel gratulálok.
Szép napot és jó egészséget kívánok.
Zsuzsa

5367712020. február 4. 21:11

Őszinte beismerő vallomás ez a vers, kevesünknek adatik meg ez az őszinteség, és önvád! Gratulálok a vershez! Szívvel:
József

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom