Szerző
Pődör György

Pődör György

Életkor: 71 év
Népszerűség: 1126 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 519 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2020. január 15.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (135)

Pődör György

Farsangi sorskeringő

Talán az emlék az oka,
hogy nincs bennem semmi fals hang.
Egyszer volt, s többé már soha,
hej, de szép még az a farsang!

Régi kastély, ódon falak,
emeleten a bálterem.
Az ott fénylett csillár alatt
sok arc hová tűnt, Istenem?

Buggyos plundra, térdig selyem,
a mellényen díszes gombok.
Ezt a képet felismerem,
vele régi nincsen-gondot.

Bolond grófot, gróf bolondot,
játszott velünk a maszkabál.
Történtek sok furcsa dolgok,
a jó gyermek volt hajdanán.

A csillárral volt baj talán.
Gazdagnak látszott a szegény,
kis csokorral térdhajlatán,
s rajt pózolt egykor a remény.

Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.

Túl sok időn és tereken
maradt biztató, leintő,
de örök, mint a szerelem,
a farsangi sorskeringő.

Vasszécseny, 2020. január 15.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Callypso2020. február 17. 06:04

Gyönyörű költemény, figyelemre méltó és örökérvényű mondanivalóval, kiemelkedő hangulatba fogalmazva! Szeretettel gratulálok és kellemesen békés, verseket gyümölcsöző hetet kívánok, kedves Gyuri! (:

TTKinga2020. január 25. 07:55

de szép! :)

Ruder-Jana2020. január 24. 10:03

''Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.'' Nagyon tetszik...

schvalmrozsa2020. január 22. 09:57

Szép emlékezés remek versben, gratulálok!
Szívvel: Rózsa

VaradyEndre2020. január 21. 21:58

Elgondolkodtató versedhez gratulálok.
Endre

szalay2020. január 21. 09:21

Igy igaz,a régi szép emlékek megmaradtak,
szivvel István

kincseshaz2020. január 21. 00:13

Elismeréssel, szívvel jártam Nálad. Ilona

kodrane2020. január 20. 18:39

Remek vers! Szívvel jöttem!

Törölt tag2020. január 20. 15:36

Törölt hozzászólás.

Doli-Erzsi2020. január 20. 15:15

Nagyszerű alkotásodhoz szívvel gratulálok!
Erzsi

Cs.Viki2020. január 20. 09:10

''A csillárral volt baj talán.
Gazdagnak látszott a szegény,
kis csokorral térdhajlatán,
s rajt pózolt egykor a remény.

Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.''
Kedves Gyuri! Megható farsangi megemlékezésedhez szeretettel gratulálok, nagy szívvel olvastalak. Viki

csakizsuzsanna2020. január 19. 20:11

''A csillárral volt baj talán.
Gazdagnak látszott a szegény,
kis csokorral térdhajlatán,
s rajt pózolt egykor a remény.''

Farsangi játék, gazdag lehetsz vagy szegény, hol és kin pózol a remény. Többször olvastam csodálatos versedet. Köszönöm az élményt, és gratulálok! Zsuzsa

Matrix2020. január 19. 17:28

Kedves György! Nagyon jól leírtad, szép lett ez a sorskeringő, szeretettel gratulálok!! :)

1957052520122020. január 19. 16:36

Sorskeringő... már a cím is figyelemfelkeltő. Szívvel gratulálok szépséges emlékezésedhez , Irén

Gloren2020. január 19. 15:58

Kedves György!
Lenyűgöző farsangi alkotásodhoz Elismeréssel, hatalmas Szívvel 💗 Gratulálok, sok Szeretettel: Tünde

Bo_Flowers2020. január 19. 14:21

Nagyon szép verset írtál, centiméterre lett szedve az egész, gyönyörűen megfogalmaztad, úgyhogy csak így tovább, szurkolok neked a továbbiakban is, és én nagyon szépen köszönöm az élményt!

Bo_Flowers2020. január 19. 13:33

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

mate19792020. január 19. 11:04

Kedves Gyuri! Szívből olvastam, emlékező soraidat. Egy régen megtörtént kort mondott el. Baráti üdvözlettel: Máté

Kicsikinga2020. január 19. 10:17

Nagyon meghatott a versed, hiszen annyira igazan szól ez a keringő, amire táncolunk, amíg csak ''szól''!

VeresTamas2020. január 19. 05:09

Gratulálok! Maradandót és csodálatosat alkottál! Szinte táncolnak a szavaid az elmémben a versed olvasása közben!

Melly792020. január 18. 21:15

Remek vers. Nagy szívvel voltam újra nálad.
Melly

KopanyiBalint2020. január 18. 19:23

Zseniális!
Hatalmas szívet érdemel!

Bálint

HAdriana2020. január 18. 17:10

Jó volt olvasni ezt a ''farsangi sorskeringőt''.
Szívvel: Adriana

Vilmos012020. január 18. 14:30

ami voltam s mára vagyok jó vers gratulálok
tisztelettel

Nichi-ya2020. január 18. 14:30

Sok szeretettel, szívvel gratulálok nagyon szép, farsangi alkotásodhoz.

M.Laurens2020. január 18. 13:46

Kedves György! Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.
/ Miklós /

JohanAlexander2020. január 18. 08:16

''Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.''

Gyuri, nagyszerű versedhez,
hatalmas szívet küldök.

m.agnes2020. január 18. 07:47

Verseden is átragyog...

IldikoSzegeny2020. január 17. 23:53

Szép farsangi versedhez gratulálok, versednél szívet hagyok : Ildikó

HorvathMiklos2020. január 17. 22:29

Nagyon tetszik a versed!
Üdv Miklós

viola612020. január 17. 21:11

''Ezt a régi nincsen-gondot.'' vágyjuk néha.
Gratulálok.
Szeretettel Viola

fodoristvanne2020. január 17. 18:59

''Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.''

Gyönyörű, érzelemgazdag emlékezés a régi szép időkre!
Szívvel, szeretettel gratulálok!
Elismeréssel : Erzsike

kicsikincsem2020. január 17. 13:01

Nagyszerű ez a farsangi, sorskeringő. Szívvel gratulálok.
Ilona

Elmenni2020. január 17. 12:00

:)
Szívvel :)
Ém

1111112020. január 17. 11:18

''Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.

Túl sok időn és tereken
maradt biztató, leintő,
de örök, mint a szerelem,
a farsangi sorskeringő.''
Gyönyörű merengő, szívesen olvastam. Piroska

e.hajna2020. január 17. 10:46

''Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.''

Nagyon tetszik! Gratulálok!
Szeretettel:
Hajna

montor2020. január 17. 10:44

Nagyon szép, átélhető vers,
rögtön megérint valahol mélyen.
Szívvel
Eszter

pummogo2020. január 17. 08:17

Mindenféleképp leírták már a sorsot, de ez a legjobb.

'' Farsangi sorskeringő''

Keringő és ismétlődő a sorsunk . Életünk, mint a sorskeringő.
Szívet hagyok , szeretettel gratulálok, Zsófi.

dufmar2020. január 17. 06:17

''Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám''

Nagyon tetszetős sorok. Gratulálok!

John-Bordas2020. január 17. 00:28

Egy váratlan farsangi vers ami igazán sokkal több mint csak farsang,egy köszönet,egy onmegvallas csipke finom kersztrimekkel díszített vers sorokban,meg alig jött fel,már a 89 ik szívet adhattam csak,ölel János szeretettel

1958.11.252020. január 16. 20:37

''Túl sok időn és tereken
maradt biztató, leintő,
de örök, mint a szerelem,
a farsangi sorskeringő.''
Nagyon szép sorok és szép ez a vers Gyuri!
üdvözöllek:
Ági

zofia2020. január 16. 20:33

Kedves György! Szívvel szeretnék Neked Gratulálni ehhez a szép alkotásodhoz, melynek különösen a vége szép, nagyon szép értékeket adott át Neked az Édesanyád. Köszönöm, Zsófi

MeszarosneMaya2020. január 16. 20:02

Nagyon hangulatos, dallamos, érdekes, meseszerű,igazi sorskeringő.85. szívvel: Maya

J.Klari2020. január 16. 19:27

Remek, mint mindíg, ''A farsangi sorskeringő''.
Gratulálok, szeretettel, szívvel.
Klári

Seelensplitter2020. január 16. 18:54

Kedves Gyuri!

Ismét egy olyan alkotást hoztál, melynek valódi jelentése, mély tartalma a sorok közt keresendő.
Remekmű, napom versének választom.

Üdvözlettel: Seelensplitter

Evanna2020. január 16. 18:04

Farsangi versed szívvel olvastam!
Evanna

meszaroslajos602020. január 16. 17:49

Farsangi versedhez szívvel gratulálok, Lajos.

madaras2020. január 16. 17:27

''Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.''

Nagyon gondosan ''öltöztetett'' - sok szépet adott rád édesanyád - ez nagyon látszik - most is rajtad.
Elismerésem és szívem versedé.

Barthal2020. január 16. 16:49

Kedves Gyuri!

Ismét egy tökéletes és nagyszerű vers tőled!
De jó, hogy ma bekukkantottam a poet-re! Sok csodát olvashattam, és ez az egyik legjobb!
Velős sorok rejtik a múlt kemény valóságát
''...Ezt a képet felismerem,
vele régi nincsen-gondot...
...Történtek sok furcsa dolgok,
a jó gyermek volt hajdanán...
Érdekes emlékezés egy épp aktuális témába burkolva!
Gratulálok: Ági

geza19472020. január 16. 16:13

Szép emlékezés.
Szívvel.
Géza.

Elise2020. január 16. 13:35

Nagyon tetszett!
Szívvel gratulálok!
Elise

donmaci2020. január 16. 13:20

Nagyon jó versedhez szívvel gratulálok. Józsi

AkarkiGyula2020. január 16. 11:15

Szép betekintés a múltba.
ü

Kajtarsandor2020. január 16. 11:11

Addig jó, míg a sorskeringő
Minket is felhív még egy táncra.
Farsangi szívvel gratulálok versedhez, Sándor

1-9-7-02020. január 16. 09:11

CSODÁLATOS szép versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

berenyi.klara2020. január 16. 08:49

nagyon jó!

196710152020. január 16. 08:31

Szép vers, szép emlékek.
József Iván

Zakeus2020. január 16. 06:12

Tetszik, szívvel,
Gábor.

Mary052020. január 16. 05:58

70.Szívvel,szeretettel gratulálok !!!
Nagyon tetszik versed Gyuri ,élmény volt olvasni ,köszönöm.
Marika

Ferencem2020. január 16. 05:43

''Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.''
Gratulálok, Feri!

Agi632020. január 16. 05:40

Csodás!
Szívvel Ági

remember2020. január 16. 04:56

Valahogy téged olvasni Gyuri barátom .... Egész más! Sajátos sziget versed a költészet óceánján!! A lényeg, vannak még szigetek! Nagy szívvel időztem Ezen a kis földrészem. Köszönöm, érdemes volt.

stapi2020. január 16. 04:25

Mindig élvezettel olvasom soraidat, kedves Gyuri! (Már amikor - nagy ritkán - idevetődök...) Olyan ízesen írsz, mint a hajdani nagyok! Gratulálok!

hillailaszlo-ve2020. január 15. 23:30

''Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.''
Remek versedhez
szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

Metta2020. január 15. 23:14

Kedves Gyuri!
''Túl sok időn és tereken
maradt biztató, leintő,
de örök, mint a szerelem,
a farsangi sorskeringő.''
Nagyszerű alkotásodboz szívvel gratulálok!
Szeretettel
Margit

lenartanna2020. január 15. 22:08

Bölcs, szép soraidhoz szívvel gratulálok, kedves Gyuri!

merleg662020. január 15. 21:46

Kedves Gyuri!

Túl sok időn és tereken
maradt biztató, leintő,
de örök, mint a szerelem,
a farsangi sorskeringő.

Igen, bár számunkra csak addig amíg a révész el nem szállít némi obulusért. Remek versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

gyorgyjeko2020. január 15. 21:28

''Talán az emlék az oka,
hogy nincs bennem semmi fals hang.
Egyszer volt, s többé már soha,
hej, de szép még az a farsang!''
Szép, szellemes, nosztalgikus emlékezés gratulálok, szívvel Gyuri

szombati2020. január 15. 21:20

Nagy szívvel gratulálok!
Szeretettel.
Tibi

Motta2020. január 15. 21:06

Szép ez a farsangi sorskeringő.
szivvel olvastalak
Motta

m.falvay2020. január 15. 20:40

Szép emlékező sorok .
Szívvel Miki

Pesterzsebet2020. január 15. 20:32

Kedves Gyuri!
Remek és bölcs vers
Szívvel: Gina

CD57.sz2020. január 15. 20:31

Elismeréssel gratulálok, szívvel szeretettel olvastalak: Klári

anci-ani2020. január 15. 20:29

Nagyon szép emlékezés!
Szívvel, szeretettel gratulálok!
Anci

VargaZJulianna2020. január 15. 20:06

Nagyon tetszik,szívvel olvastam.:)

moca6002020. január 15. 19:47

Köszönöm,hogy olvashattam farsangi emlékeidet Gyuri!
ISI

acsbalint2020. január 15. 19:42

Jó vers, mint mindig
szívvel
ÁB

molnarne2020. január 15. 19:17

Csodálatos versedet szeretettel szívvel olvastam gratulálok:ICA

fufenka2020. január 15. 19:07

Bölcs sorok!
Tisztelettel gratulálok: Zsuzsi

Fresh2020. január 15. 18:37

Kedves Gyuri kiváló, remek vers.

''Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.''

Ez valami csodálatos! Nagy szeretettel gratulálok. Edit

barnajozsefne2020. január 15. 18:31

Kedves Gyuri!
Remek a versed! Szívvel gratulálok!
''Túl sok időn és tereken
maradt biztató, leintő,
de örök, mint a szerelem,
a farsangi sorskeringő.''

marcsa2020. január 15. 18:22

''magammá lett maskarám'' - nagyon jó

K.Jozsef2020. január 15. 18:12

Tetszetős Farsangi versed,örömmel olvastam.
Szívvel gratulálok!

B...yL...o2020. január 15. 18:01

Kiváló verset komponáltál a farsangról, és a farsangi józanodásból.
Szeretettel:
Laci

pete572020. január 15. 17:46

''Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.''
Kicsit szomorkás emlékezés, nagyszerű vers!
Szívvel gratulálok, tetszik!
Margit

Zsuzsa03022020. január 15. 17:44

Megható, szép versedhez szeretettel, szívvel gratulálok. Szép napot kívánok, egészségben, békességben. Zsuzsa

HanyeczKaroly2020. január 15. 17:43

Remekre írt farsangi versedet szívvel, szeretettel olvastam: Karcsi

budajo2020. január 15. 17:28

Kedves Gyuri!
Szívvel és szeretettel olvastam, emlékező, farsangi versedet!
Józsi

Sanyipapa2020. január 15. 17:15

❤ (40)
Sanyi

kokakoma2020. január 15. 16:52

Nagy tisztelet és szíves elismerés. Jancsi

Angyalfoldisrac2020. január 15. 16:47

Pörög velünk tovább az élet,
S mi úgy érzünk most is mint hajdanán!
Köszönöm Györgyöm ezt a táncot! Szívvel.
József

adamne2020. január 15. 16:45

''Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.''
Nagyon szép verset olvashattam kedves Gyuri. Gratulálok.
Szívvel, szeretettel:Manyi

Zsuzsa-Amriswil2020. január 15. 16:38

Nagyon tetszett, sok szeretettel olvastam :

Fazekas Zsuzsa

41anna2020. január 15. 16:32

❤ 34. Megható szép versed mellett Gyuri bácsi,szívet hagyva jártam!

Melinda

ZiaRudi2020. január 15. 16:23

Nagyon szépen megírt, érzelmes és elgondolkodtató alkotás....gratulálok egy újabb szívecskével.
Szép napot kívánok! Zia

Golo2020. január 15. 16:04

Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.

Túl sok időn és tereken
maradt biztató, leintő,
de örök, mint a szerelem,
a farsangi sorskeringő.

Nagy szívet hagyva gratulálok: Mila /31.♥/

Schmidt-Karoly2020. január 15. 16:03

Kedves Gyuri!
Volt farsang és van farsang. E versedből én azt olvastam ki, hogy a ''volt farsang'' egészen más volt mint a ''van farsang''. No de ugye nagyot lódult a világ kereke, a régi farsangok hangulata egészen más volt. Talán azt is mondhatom, hogy igazibb volt, más volt a bukéja. No de hát a farsangnak is civilizálódnia kell.
Kellemes és nyugodt mindennapokat kívánok, szeretettel: Schmidt Károly.

Pflugerfefi2020. január 15. 16:01

Remek alkotàs!
''Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.''

Szivvel gratulálok!
Feri!

deakeva2020. január 15. 15:47

Kedves Gyuri! Minden versszakát külön lehetne elemezni, értelmezni. Ismét egy gyöngyszem ez az alkotás. Én többször is átolvastam. Nem csak verstanilag, de tartalmilag is dicséretes! Ez amit egykoron Te kaptál még ma is megállja a helyét! Szuhanics szavaival élve: főhajtásom. Szívvel, szeretettel. Éva

mamuszka372020. január 15. 15:46

Remek farsangi hangulat, mesébe illesztve.
Fantáziád végtelenül színes

élvezet olvasni írásaidat

BORDAN_ROZA19552020. január 15. 15:44

''...örök, mint a szerelem
a farsangi sorskeringő.''

Sose halunk meg, Kedves Gyuri, mert itt maradnak a verseink.
Tetszik a ''sorsversed''.
Róza

dvihallyne452020. január 15. 15:37

Szívvel olvastam remek soraidat! Sarolta

RudolfB2020. január 15. 15:28

Remek!!!

bakonyiili2020. január 15. 15:28

Kedves Gyuri!
Szinte a keringő ritmusára lejtettem végig a sorokon! Csodaszépet írtál,
szívemet, lelkemet elringatta. KÖSZÖNÖM az élményt! - de régen is volt az az egykori keringőm, ami az én életemet is meghatározta, azóta végigtáncoltunk már egy fél évtizednyit együtt!
Sok-sok szeretettel és szíves szívvel gratulálok: Ili

5367712020. január 15. 15:23

Kedves Gyuri!
''Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.''
Ez csodaszép, meghitt emléket állít az édesanyának!
Má-már nem is csak a Farsangról szóló sorskeringő!
Szívvel gratulálva!

lejkoolga2020. január 15. 15:21

Elismeréssel olvastalak, kedves Gyuri!
Jó, mint mindig!
Szívvel: Olgi

Martonpal2020. január 15. 14:48

@gypodor:
Köszönöm szépen!

kintkong102020. január 15. 14:44

...''maradt biztató, leintő, de örök,''...
Ez örök emlékünk.
Tetszik. Szívvel: J.

J.Teca2020. január 15. 14:31

Szívvel(17.), szeretettel sőt örömmel olvastam régi farsangi eseményről.
J.Teca /Terézia/

60afrod2020. január 15. 14:20

Kedves Gyuri! Szeretettel és szívvel olvastam, emlékező, farsangi versedet!
Ildikó

Maria_HS2020. január 15. 14:15

Szép vers, gratulálok: Maria

orok.szerelem552020. január 15. 14:10

Kiváló, pazar emlékezésed szívesen olvastam, kedves Gyuri!
Szívből elismeréssel gratulálok költeményedhez!
Margit

gypodor(szerző)2020. január 15. 14:07

@Martonpal: buggyos középkori nadrág
a pludra
Gyuri

Eci2020. január 15. 13:52

Kedves Gyuri! Remek vers! Nagy szívet hagyok! Szeretettel Edit

lanyigeza2020. január 15. 13:51

(11) Kedves Gyuri!
Nagyszerű farsangi hangulatot hívtál elő emlékeidből, szívvel, szeretettel olvastam.
Géza

SzaipIstvanne2020. január 15. 13:46

Kedves György! Farsangi sorskeringőd inkább emlékező, mint vidám, de ettől
remekmű, mint minden versed,
''Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.'' Igen, végül a kapott maskara
a miénk lesz.
Mária

pipiter2020. január 15. 13:41

Ott éreztem magam én is azon a farsangon..
Gratulálok!
Judit

Martonpal2020. január 15. 13:23

Szép vers!
Szégyellem magam,nem tudom hogy mit jelent az,hogy ''plundra''
Szívvel...attila

Dram2020. január 15. 13:11

Hogy mit kaptunk és hoztunk magunkkal
az ma is meghatározza az életünket.
Szép vers. Szívvel; András.

feri572020. január 15. 13:09

Nagyon szép farsangversedhez
Szívvel gratulálok
Feri

Gant_Elizabet2020. január 15. 13:08

Kedves Gyuri!
Gyönyörű versednél szívemet hagyom.
Szeretettel:
Elizabet

laszloklara2020. január 15. 13:01

Farsangi versed viszi a pálmát, remek lett

TURIKARI682020. január 15. 12:56

Nagyszerű verset hoztál. Szívvel gratulálok

barnaby2020. január 15. 12:48

Nagyszerű vers, örömmel olvastalak most is. Gratulálok :b

logosz2020. január 15. 12:44

Remek emlékezés! Szívvel, Gábor

lnagypet2020. január 15. 12:43

Élvezetes volt keringőzni versed táncoltató ütemére,ebben is
igaz műértő vagy Mester!
Tisztelettel üdvözöllek: Z Nagy L

Csendhangjai2020. január 15. 12:34

Aki az igazak, útját járta / járja, csakis így érezhet:

''Ami voltam, s mára vagyok,
azt egykor anyám adta rám.
Felnőttkoron is átragyog
a magammá lett maskarám.''

Gyönyörű verseidnél, mindig zavarba jövök, mert órák alatt sem lehetne kielemezni őket.

Elismeréssel, szívvel:

Klára

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom