Vétkek
Vajon mikor szedtem össze béklyóim?
Nem emlékszem, tudatos volt?
Vagy tán más akasztotta rám? Nézd, kezim
Húzza le a saját mivolt.
Egy, kettő. Érzem nehéz lépéseim,
Ahogy lassan lehúzzák a vétkeim.
Három, négy. Egyre több gyűlik.
Öt, hat.
Mondd, mit mondani akarnak,
Vedd le a sok béklyót, mit hordanak.
2019. október 21.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
rfuleki(szerző)2020. január 13. 22:08
@536771: köszönöm
rfuleki(szerző)2020. január 13. 22:07
@szombati: köszönöm
rfuleki(szerző)2020. január 13. 22:07
@versutus: köszönöm a commentet.
Nagyon tetszik ez a befejezés, bár egy cseppnyit más a hangulata, talán a dühös/feldúlt érzés erősebben mutatkozik, bár nem tudom pontosan eldönteni mi tesszi -pozitív értelemben- ennyire mássá. Milyen csodálatos, hogy a megélt dolgok ennyire meghatározzák az embert, és, hogy ez a gyönyör a versben efféle képen megmutatkozhat.
Metta2020. január 13. 18:52
Nagyszerű,őszinte sorok!
Szívvel olvastam!
Margit
feri572020. január 13. 18:50
Szomorú szenvedésversed
Szívvel olvastam
Feri
5367712020. január 13. 18:46
Öszinte sorsvers! Gratulálok szívvel:
József
Törölt tag2020. január 13. 17:19
Törölt hozzászólás.
versutus2020. január 13. 17:17
Erős mondanivaló. Zaklatott sorok. Keservet tükröző gondalatok. Engedd meg, hogy némileg hozzáírjak a versedhez. Egy afféle általam elképzelt, alternatív befejezést. Szívvel olvastam kiváló alkotásod.
eMCSé
Hét nyolc.
Csukd be szemed, nincs mit látnod,
elrabolják pillantásod.
Gúsba kötik agyad, szíved.
Kilenc, tíz.
Eltűnsz, kimerülsz, kitörölnek.
Szándékosan, akarattal.
Majd csend, nincs tovább.