Mata Ibolya

Atilla, a hun király XXXIII-XXXIV.

Theodosius búsan maga elé nézett.
Szemében a tűz gonoszan fénylett.
Atilla! Most sem maradsz nyugton?
Mikor lesz már nékem tőled nyugtom?

Isten ostora vagy te, azt mondod!
Fenyegetsz és a népemet utasítod!
Nagy árat fogsz te még ezért fizetni!
S meglásd, a végén én fogok nevetni!

Oresztés és Edekón ezt végighallgatta,
hogy a császár a királyukat szidalmazta.
Nem szóltak semmit, meg se moccantak.
Csupán Theodosius válaszára vártak.

Oresztés, halld, amit most mondok!
Holnap reggel már hazaindulhattok.
Követeket küldök a hunok királyához.
Isten kardjának méltó, nagy Urához!

Majd Priszkos Rhétort is veletek tart.
Hadd lássa meg ő is a királyi udvart.
Legyen szemtanúja a beszédnek
és az összes fontos eseménynek.

Visszavárom, ezért fejét ne vegyétek!
Pergamentekercsét ti is őrizzétek!
Megmarad az igazság az utókornak!
És a trónt követő, híres utódoknak!

Udvarnok, szóljatok Priszkosnak!
Annak a jó eszű, római történetírónak.
Még ma este beszélni szeretnék vele.
Mielőtt beköszöntene a csillagos este.

Ezek után Edekón és Oresztés távozott.
Csendléptekben hagyták el a bejáratot,
ahol márványlépcső vezetett a kertbe.
Csillagfürt, virág-lombok az édenbe.

Oresztes! Nézd ezt a gyönyörűséget!
Pazar világban megannyi szépséget.
Violacsempék és bársonyterítékek.
Borostyánlevelek között a kőkerítések.

Látom, Edekón, és ámulva nézem,
meg is van róla az én véleményem!
Hiszen Róma jólétének gazdagsága
a környező népek kizsákmányolása.

...

Csillag-estbe fordult a nap éji zónája.
Mikor Aetius megérkezett a palotába.
Theodosius még ült a trónteremben.
Gondterhelt feje pihent tenyerében.

Ateius, egeknek hála, megérkeztél!
Már azt hittem, a tengeren eltévedtél!
Nagy gond telepedett az én vállaimra,
és fekete félelmek az álmaimra!

Istenverte Atilla nem hagy békét!
Nem remélem én a csatáink végét.
Mintha villám sújtott volna Rómára.
Az erős várfalakra és annak tornyára.

Most örül a szívem, mert megérkeztél.
Látom szemeidben, hogy megértettél.
Holnap reggel követeket küldök Atillához.
S csatolom imám ahhoz a barbárhoz.

De nem érte az ima, ezt te is jól tudod!
Aetius, arcodnak mása a cinizmusod.
Érted már, milyen nagyszerű a tervem?
Atillát majd Edekónnal megöletem!

Csak lassan a testtel, csak lassan!
Eljön a nagy ütközés hamarosan!
Addig is pontosan ki kell tervelni,
hogy lehet a hunokat végleg törölni.

Hagyd már, Aetius, ezt a beszédet!
Atillával ezt a nyájas kedvességet.
Nem kell itt semmiféle pontos terv.
Csak a gyűlölet érlelte bosszúterv.

Megöletem, én mondom néked!
Ne is legyen másféle véleményed!
Theodosius, a nyelvednek mérge,
nem császári rangodnak az erénye.

Atillát, azt hiszed, megvezetheted?
Isten ostorát majd tönkreteheted?
Esze éles, és a szíve acél-kemény!
Kardja kereszt a világtengelyén.

Priskos Rhetor a végszónál megjelent.
Hívattál, császárom, ekképpen felelt.
Holnap küldöttként mész a hunokhoz!
A hun birodalom legnagyobb királyához!