Tóth Martin

Lélegző önmagam

A vártnál is gyorsabban jött el
Egy kósza, ősz gondolat.
A vártnál is hamarabb jő és visz
A rideg, a fehér, a holt,
Megmaradt téli alkonyat.

Kitéptem a szálat, bár mégse.
Túl sokáig volt az övé,
A fejembe véste:
Semmi vagyok nélküle, csak mondta
S én hallgattam minden szép szóra.

Egy kósza gondolat volt, semmi,
Semmi olyan, mi befolyásolna.
Csak elmereng az ember néha,
Milyen is volna, ha bekopogna
A rút és őszinte halál?

Zokognék vagy mosoly lepne,
A holtak serege felemelne
S vinnének magukkal ide s tova.
Elbúgnánk mélán a temetőn,
Kódorogva ide, bujdosva oda.

De ez még csak játék, képletes.
Bármi megeshet, ezt mormogom.
Nem tudhatja az órát senki,
De főleg nem Te, de talán Ő se,
S végképp nem lélegző, utálatos önmagam.