Szerző
Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Életkor: 74 év
Népszerűség: 489 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 181 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. december 8.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (54)

Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Egerészőverseny

A sok csacska macska
összejött vidáman,
egerészőversenyt
rendeznek magtárban.

Mikor Egérkirály
a hírt meghallotta,
a kicsik seregét
összetoborozta.

Mitévők legyenek
majd az ellenséggel,
egyedül nem győznek
hatalmas erővel.

Cselhez folyamodtak
a pici vitézek,
a szomszéd kutyákhoz
követségbe mentek.

- Nagy buli lesz nálunk,
meghívunk titeket,
csontot is ehettek
majd éppen eleget.

Örült a sok kutya,
hogy lesz dínomdánom,
melynek nem lesz párja
hetedhét határon.

Majd szólunk, hogy gyertek,
addig készülődünk,
a csemege mellett
csak mi sürgölődjünk.

Jöttek már a macskák
jó nagy dérrel-dúrral,
elől a vezérek
a sok szép kandúrral.

Egérhírnökök a
kutyákhoz siettek,
- vacsora készen van,
most azonnal gyertek.

Mikor sok éhes eb
macskákat meglátta,
akkor kezdődött csak
a nagy csinnadratta.

Pucoltak a cicák,
bőrüket féltették,
az egerek őket
nagy vígan nevették.

Győztese így nem lett
egerészversenynek,
ilyet soha többé
ők már nem rendeztek.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Locoen2020. január 30. 12:54

Igazán aranyos, könnyed, megérintő, derűt sugárzó, gyermeki hévvel átitatott kis érzékletes adoma. Lélekből gratulálok alkotásodhoz, kedves Sarolta!

Az ilyen és ehhez hasonlatos kis költeményeket mindig mesekönyvekben képzelem el, ahol a stilizált, mégis melegséget sugárzó kis illusztrációkkal együtt szimbiózisban csalnának derűt a gyermekek arcára. Igen, olykor az állatvilágban is történnek hihetetlen pillanatok, és igaz, hogy a nagy számok törvénye alapján ezek ritkák, de a kivétel ugye erősíti a szabályzatot. A túléléshez van, amikor dukál a ravaszság is, és szerintem azért az egérkék győztek ebben a virtusban :). Túl is élték, jót is derültek, és még a kutyusokban is hű szövetségest köszönthettek, szóval többszörösen is övék a diadal.

Sok sikert kívánok a továbbiakban, értékadó ihlettel karöltve, és mindig sok szeretettel látlak!

Üdv.

Tamás

szombati2019. december 19. 16:11

Tetszik nagyon.
Szívet hagyok.
Szeretettel.
Tibi

bereczkif2019. december 14. 10:35

Remek humorral megírt mese.
Szívvel gratulálok: Ferenc.

dvihallyne45(szerző)2019. december 14. 10:24

Drága versíró Társaim!

Nagyon örültem ,hogy megtudtalak lepni Benneteket valami mással, mint a

szokásos verseim!

Annak is örültem,hogy ez a kis mesém elnyerte tetszéseteket.

Eleinte nagyon sok gyermekverset írtam és az első sikerem is egy

gyermekvers pályázat II. helyezése volt itt a poeton.

ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYI ŰNNEPEKET KÍVÁNOK MINDNYÁJATOKNAK!!

Sok-sok szeretettel Sarolta / Saci /

Sida2019. december 11. 08:58

Aranyos mesédet szívvel jelölöm.
Si

hillailaszlo-ve2019. december 9. 23:32

Aranyos, kedves mese!
Furfangos egerekkel!
Szeretettel, szívvel olvastam!
Laci

Cs.Viki2019. december 9. 19:39

Kedves mese, szívvel olvastalak. Valahogy a mesékben az egerek mindig legyőzik a macskákat. De ez így van jól: a kicsiknek győzniük kell🙂❤ Szívvel, Viki

1111112019. december 9. 18:37

Láttató, bájos vers drága Sacika, mosollyal,szívesen olvastam. Piroska

Zsuzsa03022019. december 9. 15:28

Aranyos, kedves versedhez szívvel, elismeréssel gratulálok! Kellemes napot kívánok! Szeretettel: Zsuzsa

Gyula162019. december 9. 14:01

A várakról írt verseid is egyediek kedves Sarolta. Most olvashatok egy szép mesét tőled. Ami nagyon szép,és hangulatos, ugyanakkor magával ragadó. Izgalmas,ami leköti az olvasót.
Az utolsó pár sor, olyan mint az Egyszer volt Budán kutyavásárnak a vége.
Csak egyszer volt.
Szívvel gratulálok szép,tartalmas,és izgalmas versedhez.
Üdvözlettel Gyula.

Ahita2019. december 9. 13:17

No igen, az ember szíve ellágyul a csöpp egerek láttán, aztán a cicákat is szeretem, nem beszélve a kutyákról:):):), talán a magtár tulajdonosa lesz ebben az abszolút illetékes:):):)
Aranyos történet Sacikám!
Mosoly és szív! Ölellek szeretettel: Éva

kicsikincsem2019. december 9. 13:10

Szívvel gratulálok a meséhez.
Ilona

Agnes542019. december 9. 12:53

Remek kis történeted szívvel olvastam.

Ági

Kicsikinga2019. december 9. 11:59

Micsoda élet folyik egy magtárban!
Képzeld el, hogy én el is hittem ezt az aranyos mesét,sőt, izgultam a végkimenetelét illetően!
Remek vers!

Doli-Erzsi2019. december 9. 08:57

A szép mesés történetedhez szívvel szeretettel gratulálok!
Erzsi

szalay2019. december 9. 08:32

Remek humoros történet,
gratulálok István

Golo2019. december 9. 02:14

Drága Saci!
Szeretettel olvastam verses mesédet. Ölellek: Mila/37.♥/

Angyalka732019. december 8. 21:07

Kedves történet, gratulálok!
Sok szeretettel Melinda

m.falvay2019. december 8. 20:06

Szépen elmesélt remek történet .
Szívvel Miki

dobosigyorgy2019. december 8. 20:02

Mosolygó szívvel gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

budajo2019. december 8. 19:59

Kedves Sarolta!
Igazán remek, furfangos és tanulságos kis mese.
Nagy szívvel, szeretettel gratulálok,
Józsi

anci-ani2019. december 8. 18:53

Élvezettel olvastam remek gördülékeny,
aranyos mesédet Sacikám!
Az egerek a sok csacska macska eszén túljártak! :))
Nagy szívvel,szeretettel gratulálok:
Anci

Mesiko-szan2019. december 8. 18:30

Nagyon aranyos mese, szeretettel gratulálok! Kicsit hasonlít témában egy meséhez, akit írtam, melynek címe: A macskagyökér küldetés.

molnarne2019. december 8. 18:27

Kedves humoros mesédet szeretettel szívvel olvastam gratulálok:ICA

41anna2019. december 8. 17:45

❤ 30. Hát ne is rendezzenek ilyet, szegény cicák😢 !

Melinda

donmaci2019. december 8. 17:43

Aranyos meseversedet szívvel vittem: Józsi :)

B...yL...o2019. december 8. 17:41

Kedves gyermekversedhez szívből gratulálok:
László

Evanna2019. december 8. 17:22

Kedves, humoros meséd szívvel olvastam!
Evanna

1-9-7-02019. december 8. 16:58

Drága Sarolta nagyon jó humorral megírt mese versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

uzelmanjanos9562019. december 8. 16:41

Remek hangulatos meseversedhez baráti szívvel gratulálok:János

Dram2019. december 8. 15:56

Kedves, mosolygós versedhez szívvel gratulálok.
Üdvözlettel; András.

Martonpal2019. december 8. 15:40

nagyon jó,humoros
Szívvel olvastam---atila

Motta2019. december 8. 15:28

Aranyos mesédet szívvel olvastam
Motta

madaras2019. december 8. 15:15

Kedves Sarolta !
Igazán ötletes, humoros gyermekvers - ügyesen szőtt cselekmény......meg szerintem a kicsik inkább kutyabarátok - tetszeni fog nekik.
Elismeréssel, szívvel gratulálok.

Eci2019. december 8. 15:00

Kedves Sarolta! Derüs versedet szívvel szeretettel olvastam. Edit

laszloklara2019. december 8. 14:57

Nagyon kedves sorok, tetszett

Vilmos012019. december 8. 14:54

kedves szép vers gratulálok
sok szeretettel

Pflugerfefi2019. december 8. 14:24

De jó!
Elnyerte tetszésemet remek meséd!
Szívvel szeretettel gratulàlok!
Feri.

feri572019. december 8. 14:19

Nagyon szép versed Sarolta
17.Szívvel olvastam
Feri

Nichi-ya2019. december 8. 14:10

Jópofa mese. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

orok.szerelem552019. december 8. 13:28

Kedves Saci, remekül megírt meseversed vidám és szórakoztató, a kicsiknek jó kis ,,csemege'' lesz!
Mosolygós szívet tettem mellé, szívbő elismeréssel, szeretettel gratulálok!
Margit

meszaroslajos602019. december 8. 13:27

Remek humorral megírt mesédet szívvel olvastam, Lajos.

gypodor2019. december 8. 13:23

Tetszik
Mosollyal és szívvel
Gyuri

JohanAlexander2019. december 8. 13:14

Sarolta, kedves mesédhez, nagy szívet küldök!

60afrod2019. december 8. 13:02

Kedves Sarolta! Szeretem a cicás verseket, nagyon kedves versedet
szívvel olvastam! Figyelőmmel kìsérlek.
Szeretettel:Ildikó

SzaipIstvanne2019. december 8. 12:47

Kedves Sarolta! Igazan remek mese. A cicusokat szeretem, de azert megis
szivet hagytam. Maria

Metta2019. december 8. 12:46

Szívből gratulálok szép versedhez!
Szeretettel
Margit

John-Bordas2019. december 8. 12:21

A hetedik szívet adtam szép versedhez,ölel János

lejkoolga2019. december 8. 12:21

Nagyszerű és tanulságos mese, drága Saci!
Gratulálok!
Szeretettel, szívvel: Olgi

HanyeczKaroly2019. december 8. 12:16

Ez bizony ősi bölcsesség: jó, ha az ellenségem ellensége a barátom! Pórul járt a cicahad - akiket én amúgy nagyon szeretek, már ha jól viselik magukat :) Nagyon jól megírt szép versedet szívvel, szeretettel olvastam: Karcsi

955kondoros2019. december 8. 12:12

Kedves Saci!Nagyon szeretem az ilyen igazán gyermekeknek való versikéket,Téti unokámnak felolvasom Szívvel szeretettel ölellek:András

Mamamaci402019. december 8. 12:03

Örömmel hagyok szívet!

feheryndigo2019. december 8. 11:55

De jó volt visszarepülni kicsit az időben. Köszönet a gondtalan és vidám pillanatokért szívet hagyva! Krisztina

Csendhangjai2019. december 8. 11:47

Aranyos, tündéri meseversedhez, első szívvel gratulálok!

Szeretettel:

Klára

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom