Szerző

Panta Zsolt

Népszerűség: 9 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 64 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. december 1.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (4)

Panta Zsolt

Fehér

A rohanó tájat figyelem meredten,
ezernyi gondolat robog a fejemben.
Elmosódik a havas fák hosszú sora,
hamar eltűnik a mozdony piszkos nyoma.

Felkapom táskám, megkeresem a helyem,
zsebembe nyúlok, hová is szól a jegyem.
A kabinok üresek, sehol egy lélek.
Tán rossz vonatra szálltam? Már kissé félek.

Megtorpanok, valaki a helyemen ül.
Csak egy lány az, ki épp a könyvébe merül.
Mi legyen? Menjek tovább? Vagy mégis ide?
Sok még a hely, nehogy zaklatásnak vegye.

Nyavalyát! Elhúzom az ajtót, benézek,
kedvesen rám mosolyog kicsit, belépek.
Az ablaknál ül, leülök vele szemben,
így ülünk ketten a teljes, néma csendben.

Egy könyvet olvas, őt nézem már egy perce,
sebesen cikázik szép gesztenye szeme.
Majd elolvadok csodás mosolya láttán,
apró gödröcskék tűnnek fel angyalarcán.

Felnéz, ijedten elkapom tekintetem,
ezúttal messzire mentem, beismerem.
Visszanézek, fura, nem is dühös, nevet,
kedvesen rám kacsint, leteszi a könyvet.

Lágyan felkel, mosolyogva leül mellém,
megbabonáz, mintha tudná, mi a gyengém.
Átölel, vállára hajtom fáradt fejem,
már azt se tudom hirtelen, mi a nevem.

Valami nyom, feszíti zúgó mellkasom,
nem engedem ki, inkább újra elnyomom.
De csak küzd, nagyon erős, hiába kínzom,
amikor elkezd ringatni, már nem bírom.

Énekel, de alig hallom, zúg a fülem,
felhallatszik szívemből a fájó ütem.
Könnyem megered, hiába, nem bírom már,
elpattant hát bennem egy rozsdás, öreg zár.

Így ültünk mi hosszú perceken keresztül,
míg a vonat éles kürtje fel nem csendült.
Elengedett, fogta könyvét, és kilépett,
de rendes volt, egyszer azért visszanézett.

Kisöpört szeméből egy hófehér tincset,
még egyszer rám mosolygott, majd felém intett.
Csak ültem üresen, némán és oly bután,
én is csak intettem, oh, de olyan sután.

Elment, még hallom lépteit a folyosón.
Nem! Pattanok és már rohanok lángolón.
Már majdnem leszállt, kiáltanék, de nem tudok,
már majdnem leszállt, de még utána kapok.

Kinyitom a szemem, még csípik a könnyek,
nem baj, a valóságtól újak is jönnek.
Dühösen üvöltenék a gaz világra,
de csak óvón belebújok a párnámba.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Motta2019. december 1. 18:47

Szép álom.
szivvel olvastalak
Motta

feri572019. december 1. 13:36

Álomszép versed Zsolt
Első Szívvel olvastam
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom