Szerző
Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Életkor: 74 év
Népszerűség: 483 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 171 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2019. november 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (54)

Dvihallyné Oszuskó Sarolta

Geraldine albán királyné

1915-2002

Tündérmese valóra vált,
szép arára a király várt.
Nemcsak érdek összekötő,
szerelem, amely szövődő.

Apponyi Geraldine egy
nemesi családnak sarja.
Apja: gróf Apponyi Gyula,
amerikai az anyja.

I. Zogu, az albán király,
a gyönyörűséges leányt
egy fényképen megcsodálta,
ő volt eztán szíve vágya.

Szilveszterre meg is hívta
a királyi palotába,
mindjárt megkérte a kezét,
esküvő lett nemsokára.

Kulturális különbség nagy,
ám ezt gyorsan áthidalja,
hamar beilleszkedik az
albán királyi udvarba.

Szépsége és kedvessége
nagyon népszerűvé tette,
nemcsak nemesek körében,
de a nép is megszerette.

Trónörökös megszületett
alig egy év elteltével.
Hamarosan menekülni
kellett nekik gyermekükkel.

Albániát az olaszok
megszállásuk alá vették,
királyt és annak családját
hazájukból el is űzték.

Lekával, a kisfiúkkal,
Görög- és Törökországba
muszáj volt menekülniük.
Barangoltak a világba`.

A világháború után
albánok kikiáltották
a Népköztársaságukat.
Hazát eztán sem láthatták.

Egyiptomban és Párizsban
tengették az életüket,
majd a királynak halála
`hatvanegyben bekövetkezett.

Geraldine és a fia
Madridban telepedett le.
Majd Dél-Afrikában Leka
beszállt kereskedelembe.

Fia, menye, unokája
és Geraldine is végre
hosszú hányattatás után
lépett a haza földjére.

Tüdejével akadt gondja,
egy tiranai kórházban
ápolták, csendben távozott
nyolcvanhét éves korában.

Tiranában temették el,
hol még máig is tisztelik.
Szeretetüknek jeléül
a szobrát most megszentelik.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


dvihallyne45(szerző)2019. december 2. 15:20

Drága versíró Társaim!!

Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmeteket!!

Boldoggá tett a sok kedves hozzászólás!!

Örülök,hogy sokan voltatok akik nem ismertétek a történetet.

Nekem is a férjem hívta fel rá a figyelmemet, a rádióban hallotta,hogy most

állítottak szobrot Géraldinának. Rögtön utána néztem az élettörténetének

és gyorsan meg is írtam. Gondoltam sokan lesztek akiket érdekelhet ez a

megható szerelem és viharos életút!!

Minenkit szeretettel üdvözlök!! Sarolta / Saci /

Nichi-ya2019. december 2. 09:14

Nagyon szépen megírt alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

editmoravetz2019. december 1. 18:15

Érdeklődéssel olvastam az albán királyi pár életsorát - s végül halálukat.
Szívet hagyok remek alkotásodnál.
Szeretettel: Edit

hillailaszlo-ve2019. november 26. 23:14

Gyönyörűen megírt, megható emlékezés!
Újabb történelmi óra!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

dobosigyorgy2019. november 26. 21:12

Gyönyörű! Szívvel gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

Doli-Erzsi2019. november 26. 14:33

Csodás emlékező alkotásodhoz szívvel szeretettel gratulálok!
Erzsi

kicsikincsem2019. november 26. 12:54

Nagyszerű vers ismét, szívvel gratulálok.
Ilona

szalus472019. november 26. 12:08

Szép emlékező, történelmi ihletésű versedhez gratulálok. Köszönöm, hogy olvashattam e szép verset!

meszaroslajos602019. november 26. 09:20

Szép mint midig, gratulálok szívvel, Lajos.

gyorgyjeko2019. november 25. 19:21

Mindig örömmel olvasom számomra ismeretlen történeteidet, köszönöm, gratulálok, szívvel Gyuri

Kicsikinga2019. november 25. 14:59

Nahát, mennyi érdekesség, soha nem tudott történetek, sorsok, amikkel megajándékozol minket!
Nagyon köszönöm!

1111112019. november 25. 12:47

Most is lenyűgöztél drága Sacika, persze, hogy szívesen olvastalak. Piroska

kodrane2019. november 25. 11:44

Szép és tanúságos! Köszönöm!

Ahita2019. november 25. 10:12

Drága Sacikám, nagy érdeklődéssel és figyelemmel olvastalak, köszönöm ezt a szép, igaz történetet!:):):)
Ölellek szeretettel: Éva

CD57.sz2019. november 25. 08:16

Igazán tartalmas, remek versedet szívvel, szeretettel olvastam, gratulálok!
Klári

Mesiko-szan2019. november 24. 21:13

Szép históriás énekedhez szeretettel gratulálok!
Emese

gelnadi-gabor2019. november 24. 19:10

Érdekes történet. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

schvalmrozsa2019. november 24. 17:07

Nagyon szép emlékezés, szívvel olvastam.
Szeretettel gratulálok! Rózsa

Gyuri632019. november 24. 16:58

Érdekfeszítő gyönyörű emlékezés. Köszönöm az olvasási élményt. Szívvel. (40)

budajo2019. november 24. 14:50

Érdeklődéssel olvastam, remek emlékezésedet, kedves Sarolta!
Szívvel gratulálok,
Józsi

laszloklara2019. november 24. 13:38

Csodás emlékezés

uzelmanjanos9562019. november 24. 12:41

Örömmel olvastam szép megemlékezésed, melyhez baráti szívvel, szeretettel gratulálok:János

Golo2019. november 24. 12:17

Köszönöm drága Sacikám ezt a remekművet is.
Szeretettel ölellek a 36. ♥-el. Mila

babumargareta012019. november 24. 11:30

Drága Saci!
Szeretettel és érdeklődéssel olvastam történelmi gyönyörű gyöngyszemedet.Mindig tanulok valami újat verseid által!
Gratulálok szívvel es köszönöm ,hogy olvashattam....Babu

elena152019. november 24. 11:00

Nagyon szépen megirtad.
Fontos , hogy versekben is emlékezünk különleges embertársainkra.
Nagyon sok szeretettel Elena

gypodor2019. november 24. 10:13

Köszönöm!!
Tanultam
Szívvel
Gyuri

Vilmos012019. november 24. 09:36

írásaidban tanítasz minket köszönöm szépen
sok szeretettel

kincseshaz2019. november 24. 09:21

Érdeklődéssel, tetszéssel és szívvel olvastalak. Ilona

jocker2019. november 24. 09:18

Remek lett a történelmi visszaemlékezésed. Köszönöm az olvasási élményt!
Poétaöleléssel, főhajtással;> szívből gratulálok.
jocker/Kíber/Feri

Kedvesed2019. november 24. 08:53

Nagyszerű történelmi alkotás!
Szeretettel gratulálok: Ildikó

bereczkif2019. november 24. 08:39

Szívvel köszönöm: Ferenc.

szalay2019. november 24. 07:36

kedves Sarolta,minden alkotásod értékes hiánypotló,
szivvel olvastam és gratulálok
István

Pflugerfefi2019. november 24. 07:05

Sacika!
Egy életet végig kísèrő
nagyszerű alkotás!
Szívvel szeretettel gratulàlok!
Feri.

lejkoolga2019. november 24. 04:48

Hányatott élet, szép alkotás, drága Saci!
Szeretettel hagyok szívet: Olgi

John-Bordas2019. november 24. 03:40

Mindig tanulok valamit,köszönöm,a 26 szívet hagytam koszonetul,ölel János

orok.szerelem552019. november 23. 22:51

Megható szép emlékezésed élmény volt olvasni, drágs Saci!
Most is tanultam Tőled, köszönöm, hogy olvashattam remek alkotásod!
Szívből szívvel, szeretettel, elismeréssel gratulálok!
Margit

1-9-7-02019. november 23. 22:46

Drága Sarolta nincs mit ragozni KIVÁLÓ mint mindig szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

41anna2019. november 23. 22:31

❤ 24, megható szép és szomorú sorsú történet!

Melinda

Motta2019. november 23. 22:07

Ismét tanultunk valamit.
Szívvel olvastalak
Motta

molnarne2019. november 23. 21:42

Szép történet szeretettel szívvel olvastam gratulálok:ICA

m.falvay2019. november 23. 21:19

Nagyon kedves szép történet , örülök a versednek .
Szívvel Miki

lanyigeza2019. november 23. 20:31

(19) Kedves Sarolta!
Köszönöm a történelmi ismereteket, tudtam róla de nem ilyen részletesen.
Nagyszerű versedet szívvel, szeretettel olvastam.
Géza

Martonpal2019. november 23. 20:14

Köszönöm szépen.
Szivvel olvastam...attila

madaras2019. november 23. 19:22

Kedves Sarolta !
Nagyon szépen megírt történet - egy magyar származású királynéról - aki sok hányattatás után térhetett csak vissza választott hazájába. Ahogy írtad - büszkék is lehetünk rá - mert a nemesek mellett a ''pórnép'' is szerette.
Elismeréssel, szívvel gratulálok szépen megírt versedhez.

kokakoma2019. november 23. 19:07

Szívvel,szeretettel köszönöm. János

feheryndigo2019. november 23. 18:47

Mennyi mindent megtudhatunk egy ember életéről egyetlen versbe foglalva. Gratulálok! Ismét tanultam. Krisztina

AkarkiGyula2019. november 23. 18:42

Sacika, megint elkápráztattál ismereteiddel.
ü

Zsuzsa03022019. november 23. 18:34

Nagyon szép emlékversed szívvel, szeretettel olvastam! Szép estét kívánok: Zsuzsa

Csendhangjai2019. november 23. 18:31

Szív, vagy nem, mindegy is Neked, hiszen internet szerte elismert vagy!

Versed nyújtotta élményemet köszönöm!

Szeretettel, no és szívvel is:

Klára

B...yL...o2019. november 23. 18:22

Köszönjük, hogy megírtad a történetet, legtöbben csak az elejét ismertük.
Versed nagyon tetszett.
László

JohanAlexander2019. november 23. 17:52

Sarolta, jó volt veled tanulni.
Szívvel.

HanyeczKaroly2019. november 23. 17:49

Micsoda sors a rejtélyes huszadik századból! Köszönöm, hogy megismertettél vele! Szép, tanulságos versedet szívvel, szeretettel olvastam: Karcsi

feri572019. november 23. 17:36

Nagyon szép emlékezésversed
Szívvel olvastam
Feri

donmaci2019. november 23. 17:28

Nagyon szép emlékezőversedet szívvel olvastam: Józsi

anci-ani2019. november 23. 17:21

Gyönyörű, megható szomorú élettörténet!
Nehéz, küzdelmes sorsa lett a szép Apponyi Geraldinsnek,
habár feleségül királyhoz ment....
Nagy szívvel, szeretettel olvastam a szomorúságában is gyönyörű szívbemarkoló történetet.
Anci

SzaipIstvanne2019. november 23. 17:17

Draga Sarolta! Olvastam tortenetuket, de igy versben
nagyon jo volt ismet talalkozni veluk.
Remek, mint miden alkotasod.
Szivet hagytam.
M.

Eci2019. november 23. 17:01

Kedves Sarolta! Lenyűgöző történet! Köszönöm, hogy olvashattam! Szívvel, szeretettel Edit

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom