Homály
Elköszönt a nyár, zizzen minden parázs
Beköszön helyette a kihalt pusztaság.
Ott ülsz a középen, átázott a lábad,
Mit sem foglalkozva ezzel, a kedvenc dallamodat játszva
Ülsz a hóvihar kellős középen, kezedben csak lelked darabjai szórnak egy kis fényt.
Végtelen tenger hullámzik szemeidben, mégis kecsesen folyik le arcod medreiben,
De egyszer csak felbukkan egy angyal szép, hosszú, fehér selyemben.
Megérinteni nem tudod, elillan, mint a gyertyaláng, mégis leveszi a hófehér sapkát:
S bár tudod, sosem érintheted meg, mégis reménykedve várod, hogy újra éld a varázst.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
orsiin(szerző)2019. november 23. 14:09
@Golo: nagyon szépen köszönöm 😊
Golo2019. november 23. 11:31
4. szívet hagyom elismerésem jeléül.
Szeretettel: Radmila
orsiin(szerző)2019. november 19. 19:33
Köszönöm szépen mindenkinek!!! 😊
orsiin(szerző)2019. november 19. 19:32
Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.
1-9-7-02019. november 19. 17:46
Nagyon szép emlékezés versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó
John-Bordas2019. november 17. 20:47
Első Figyelőt és második szívet hagytam nálad szeretettel,ölel János
feri572019. november 17. 19:52
Első bemutatkozó versed Orsi megfogott, nagyon tetszik
Szívvel jelöllek a kedvenceim közé
Orsi,nagy szeretettel várlak én is az új versemnél
Üdvözlettel
Feri